Jobbhíján a focistáktól szedné be a futballközvetítések utáni járulékokat a Magyar Televízió.

"Az nem megy, hogy az emberek fizetik meg azt, hogy nézhetik, ahogy 22 férfi egy labda után szaladgál. Ez egy közszolgálati tévé, nem pénznyelő" – viccelődött Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője. A televízió ezért közvetlenül a focistáktól fogja beszedni a közvetítésenként akár 300-400 milliónyi forintra jutó összeget. A csatorna vezetőségének közleménye szerint mivel a focistáknak úgyis van "egy valag pénzük, lesznek szívesek örülni annak, hogy egyáltalán játszhatnak és mások meg nézik őket". Nem fizetés esetén az MTVA izgatott hangú fenyegető levelet írna a focistáknak, mint ahogy eddig a kocsmákkal tették – tudtuk meg.

Információink szerint az adó nem a közös kasszába folyna be, a pénzzel közvetlenül rendelkezhetne a Magyar Televízió, amelynek szüksége is van a nyári extra bevételre: a tervek szerint az Eb-közvetítések szüneteiben ugyanis Gundel Takács Gábor locsolna kaviáros pezsgőt meztelenül futkározó luxusprostituáltakra, akik akrobata törpék fején vernének szét aranyozott borítású iPad 2-ket. 

A televízió ráadásul kiadós perköltségek elébe is néz: bíróságig vitte ugyanis sértődöttségét a Compact Disco zenekar, akik már három hónapja azt hitték, hogy eurovíziós fellépésüket az igazi MTV közvetíti majd.

9 KOMMENT

  1. A Nem. Ügy. kormánya a vendéglátóipari helyiségekre kivetett meccsadót taktikai atomfegyvernek szánja: Csapást mérünk a kocsmákra, hogy Nem. Egy. Működő társaink kénytelenek legyenek majd látogatni a közeli százmilliárdos stadionokat (például Felcsúton), vagy legrosszabb esetben inkább gyűjtsék a nyugdíjpontokat otthon.

  2. “a tervek szerint az Eb-közvetítések szüneteiben ugyanis Gundel Takács Gábor locsolna kaviáros pezsgőt meztelenül futkározó luxusprostituáltakra, akik akrobata törpék fején vernének szét aranyozott borítású iPad 2-ket.”

    Szerintem -dolgoztam ott, tudom, miről beszélek- ez most is megy, csak nem közvetítik.

  3. @Pegero: Legyen elég nekik annyi, hogy egyáltalán élnek. Nemhogy a lét nagyszerűségén merengenének, és a természetet éltetnék, állandóan panaszkodnak, kevés a pénz, meg bezzegrégenmivolt.
    Hát majd egy kis “szegény-adó”-val elvesszük a kedvüket tőle, és meglátják, milyen jó volt nekik korábban.

  4. @Dour ® (ius murmurandi): 🙂 Bárcsak az lennék, én sajnos akrobata törpe voltam…

    Hajlandók bármely kormányt -teljesen elvtelenül- maximálisan kiszolgálni, de ennek minden esetben megkérik az árát. A prostival tulajdonképpen ráhibáztál a lényegükre, szinte csak abban különböznek a prostiktól, hogy szarul csinálják.

  5. @halál megdöglessz kinyírunk ®: Férrebeszélsz??? Nem esztet vártam vóna tőled…

    A szegények mánamúgy fizetnek: Ha hitelt érdemlőjen igazolod, hogy nincs munkajövedelmed, köteles vagy cucijális adót fizetni. Ha nem fizeted, akkó megbűntet a NAV, úgyhogya büntivel együtt adózol azér, mer nincs pénzed… Dejóvóna, ha csak viccolnék, de nem…

    Igaz, esztet csak azoknaka szegényeknek köll fizetni, akiknek van hol laknijuk. Akiknek nincs, azok soxorosát fizetik…