Az IMF is biztos örülni fog, kommentálta a hírt a frissen kinevezett kormánybiztos.

Varga kedvenc számaival játszott és nem kellett csalódnia. Matolcsy György is örülhet, hiszen ő egy négyessel vigasztalódhat. Varga elmondta, hogy a nyeremény egy részéből az államadósságot csökkenti, míg a fennmaradó részéből (30 000-40 000 forintból) szeretne kirúgni a hámból. Nem kívánta kommentálni azt a sajtó értesülést, hogy a kormány egyre durvább eszközökhöz nyúl az államadósság csökkentése érdekében, így például a félkarú rablókon és a kaszinókban is állami alkalmazottak viszik haza a jackpotot.

A kormány azonban más területeken is sikeres: egy tenisztornát és egy szépségkirálynő-választást is Selmeczi Gabriella nyert, és a betelefonálós játékokban is jól szerepel például Semjén Zsolt, míg Pintér Sándor rejtvénypályázatokon jeleskedik.

46 KOMMENT

  1. Matolcsy György pedig rajzpályázaton nyert egy plüssmacit, ahol kamatoztatni tudta fantáziáját. Utólag derült ki azonban, hogy pár órával korábban 98%-os különadót vetett ki az összes rajzpályázatra, így a macinak csak a jobb fülét vihette haza.

  2. A Nem. Ügy. kormánya a kormánytisztviselők számára évente egyszer visszamenőleges lottósorsolást végez. Ezt azonban nem az emberek fogják megfizetni, hanem nagyrészt a tisztességtelen (a Nem. Egy Működés rendszerén kívülre került) lottónyeremények 98%-át terhelő különadóból fogja finanszírozni.

  3. a félkarú rablókról szóló törvényt véletlenül a btk. büntetés-szigorításának vélték és oda szavazták be. simicska már tiltakozott és azóta láncingben közlekedik.

  4. Matolcsy két törvényjavaslatot is elnézett!
    A héten két, az EU kötelességszegési eljárásában vállalt feladatát is teljesíthette volna a kormány a jegybanki függetlenséget sértő jogszabályok módosításával, de Matolcsy miniszter mindkét javaslatot elrontotta. Így a héten a médiatörvény módosítása és a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvények elfogadása lehet a két legnagyobb dobás.
    A héten két olyan javaslatról is szavaztak volna, amelyre a kormány az Európai Unió kötelességszegési eljárásában vállalt kötelezettséget. Matolcsy György javaslatára az alaptörvényt és a jegybanktörvényt is módosították volna, de a miniszter mindkét javaslatában nevetséges hibák voltak – az alaptörvényt módosító javaslatban nem találta el a törvény nevét, amit beemelt volna az alkotmányba, a jegybanktörvényből pedig teljes egészében törölte volna azt a passzust, amely a monetáris tanács tagjainak kinevezését szabályozza -, így egyikről sem tudtak volna zárószavazást tartani.
    Ráadásul a minisztérium elfelejtette leadni a törvényjavaslatokhoz a támogatott sort, azt a papírt, amin közli, melyik módosító indítványokkal ért egyet. Így végül inkább levették a napirendről a javaslatokat, amelyeket így leghamarabb már csak júniusban fogadhat el a parlament.

    Bóvli kormány, bóvli ország!

    Orbán az egyházak állami pénzeit is zároltatni akarja a pártoké mellett!

  5. Az ötös lottó e heti nyerőszámai, emelkedő sorrendben: p, ép, gép, özgép, Közgép. Igeeeen!……………..
    Simicska vezetéknevű ÉS Lajos keresztnevű játékosaink (ha nem is vettek szelvényt), külön 10 000 000 000 000 (tízezer milliárd) forint jutalomban részesülnek. Persze csak akkor, ha igazolni tudják, hogy korábban valamikor az APEH elnöki funkcióját betöltötték.

    Él-jen a párt és a nép megbonthatatlan egysége!…………………

  6. Selmeczici Gabika esetében ne feledjük el, hogy a szépségversenyt a Vakok és Gyengénlátók (elnézést tőlük) Intézetében tartották, és a szabályzat szerint, minden versenyzőnek aki nem a fidesz szóvívője, gázálarcot is kellett viselnie.

  7. @reccs: Kun vagyok kisbarátom,de a sokszáz év alatt sem sikerült
    elsajátítani a nyelveteket. A Nyelvújító mozgalom, meg amit az Kázinci
    vagy ki csinál,t még nehezebbé tette a nyelveteket.
    De netán nem a szemiták utódai vagytok ti? Csak hülyítitek itt a népet
    ugor meg szkíta származásaitokkal.
    Mert dolgozni nem akartok, csak űzletelni.

  8. @popocatepetl:
    Tényleg nem értelek.
    Belőled akár kormányszóvivő is lehet.
    Az ápolók a zárt osztályról dobtak ki, mert annyira idióta vagy?
    Őket megértem.
    Próbálkozz valamelyik állatkertben.
    A számok törvénye alapján ott van esélyed a bennmaradásra.

  9. Óriási, mondhatni nem kis lottócsalásra derült fény. A kormányzathoz közelálló V. M. és bűntársa M.Gy. öt különböző számot jelölt be egy lottószelvényen. Ezáltal megvalósították az évszázad lottónyeremény-játékát. Az adatvédelmi biztos, valamint a fejlesztési miniszter asszony, N.-né óriási bravúrral leleplezte a csalókat és azonnal feljelentést tett az ügyészségen ismeretlen tettes, valamint tettesek ellen. A zseniális módszerekkel, és a TEK segítségével leleplezett és ártalmatlanított, sokáig ismeretlen lottócsalók először a totóra hivatkoztak, de karjuk kifordítása után a bíróságon bevallották, hogy összebeszéltek és így jelölték meg az öt számot, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megnyerjék a lottó főnyereményt. Tervük azonban meghiúsult, és a rendőrség, a TEK, az Ász és utoljára de nem utolsó sorban a Nemzetvédelmi Hivatal bravúros nyomozásával sikerült nyomára bukkanni és lebuktatni a lebukottakat.Így még időben likvidálni lehetett a mindenre elszánt csalókat. Vallomásukban mindent bevallottak. Kiderült, hogy a nyereményt a nemzetgazdasági mérleg mérlegtelenítésére, azaz meghamisítására akarták fordítani és úgy egyéni mint saját gyarapodásukat ezáltal elősegíteni. Céljukat azonban nem tudták elérni és a cél előtt példásan megbűnhődtek tetteikért. A pápa pedig kiátkozással fenyegette meg a maffiába tömörült nagytőkés ( a labanc ellenzék által oligarcháknak titulált) elkövetőket, akik így akarták a magyar embereket kiszipolyozni.