A közönség legnagyobb meglepetésére az angol rendező készülő új filmje, a Prometheus díj nélkül maradt a hétvégi Hype Awards-on.

„Még meg se jelent a film, de máris mindenki erről beszél. Akkor hogy lehet, hogy valami erdei fű elviszi előlem a díjat?” – méltatlankodott Ridley Scott, aki a várakozások ellenére nem kapta meg a Hype Awards idei fődíját, az Arany Ajnárt, amit a mostanában nagyon népszerű erdei fűszer- és gyógynövénynek, a medvehagymának ítélt oda a szakmai zsűri.

Pedig Scott számára kedvező jelek mutatkoztak, a kritikusok imádták a trailereket, és több nagy amerikai napilaptól látatlanban kaptak egyszavas értékelést ("Awesome", "Breathtaking", sőt, a New York Times szerint egyenesen "Hipster"), így érthető a rendező csalódottsága.

„Mikor megláttam, milyen szar lett az új Lana Del Rey-klip, már zsebemben éreztem a győzelmet, de úgy tűnik, a medvehagyma ellen még kevés vagyok” – osztotta meg gondolatait a világgal tumblr-blogján keresztül Ridley Scott, aki inkább a cinemagramos animgifektől tartott a versenyben, mint a növénytől.

18 KOMMENT

  1. A medvehagyma nem játék, kérem! Tegnap jeleztem, hogy

    “A parlagfű után a többi gyógynövény irtását is kötelezővé fogja tenni
    a kormányzat. 100 millió forintig terjedő büntetéssel sújtható, aki a telkén burjánzó bazsalikomot, fennhéjázó fokhagymát, hömpölygő hársfát nem kaszálja rendszeresen. Az irtásukhoz szükséges eszközök és vegyszerek forgalmazására kiírt pályázatot a tervek szerint a Közgép nyeri el.”

    Ezzel szemben a medvehagyma hamarosan Magyarország nemzeti növénye lesz, megjelenik a magyar címerben, és a Himnuszba Tokaj szőlővesszei után a Mecsek medvehagymáit is beleírják. Jövő március 15-én a kokárdának fóliás eperből, jégcsapretekből és – igen! – medvehagymából kell állnia. Ezek lesznek Magyarország új nemzeti növényei, amelyek szaporítóanyaga forgalmazásának kizárólagos jogát a tervek szerint a Közgép nyeri el.

  2. @tobias2: “Jövő március 15-én a kokárdának fóliás eperből, jégcsapretekből és – igen! – medvehagymából kell állnia.”
    De jó! Megszűnnek az osztályteremben tartott unalmas megemlékezések, és aznap mindenki csak a szabadtéren gyülekezhet, mert olyan fokhagymaszagot fogunk árasztani. (Külföldiül: A magyarok illatától ments meg uram minket)

  3. @béla a görög:

    Ez nem kérdés. Már a régi görögök is említik a Hírcsárdát ειδήσεις-πανδοχείο néven. Ez közvetlenül az agóra (Αγορά) mellett volt, ahol a vázák és a serdületlen fiúk árát medvehagymában mérték ezek a perverz disznók. El is érte őket a végzetük, az övék most az összes leselejtezett angol luxushajó.

  4. @◄ViZion:
    Ez aljas rágalom. A Hírcsárda korai kiadása a káosz (tovuhabohu) ős-mezonjaiból absztrahálódott olvasható tartalommá. Ezen anyag sajátossága viszont, hogy mindent rózsásabban mutat be, mint a valóságos helyzet, Isten ezért tökéletesen elégedett volt művével – igaz, akkor kommentelni még nem lehetett, ezért nem is csalódhatott.

  5. @Az Igazi Trebitsch: mert finom és ingyen tud lenni. A hagyma is ingyen tud lenni. A medvehagyma ott az erdőben, a fokhagyma és a vörös hagyma között van az íze, nyersen-főzve-sütve is fasza és nem kerül zsetonba, vágod? Manufaktúra! Leszeded-megeszed-egészséges.
    Ezért.