A színész segítségét kérik a Kossuth tér átalakításához is.

Bruce Willis gépe csak tegnap reggel tudott leszállni Budapesten, így kénytelenek leszünk május végéig helyet biztosítani neki a város utcáin, mert különben mérges lesz” – nyilatkozta Rogán Antal a közlekedési változásokról szóló sajtótájékoztatón. Az amerikai színész a tervek szerint az első hetekben triciklivel tekerné körbe-körbe a Szabadság teret, majd fokozatosan megérkeznének a kombájnok, amikbe naponta beleesne trikóban.

Nagyon várom már, hogy Bukaresten tekerhessek, fontos számomra, hogy sok bicikliút épüljön az albán fővárosban” – nyilatkozta Willis, majd közölte: szívesen visszaállítja az 1944-es állapotokat a Kossuth téren, valamint mindenhol máshol is. Az ingyen bontások mellett a színész jelenléte máshol is jól jön a fővárosnak: többek között ő fogja szétverni a BKV által rendelt használt buszokat is annyira, hogy a vandálok ne akarják összefirkálni őket.

Ja, és még egy dolog: Bruce nem fogja fizetni a telefonadót” – tette hozzá Bruce Willis szóvivője, majd leugrott egy tízemeletes tetejéről.

12 KOMMENT

  1. „Ja, és még egy dolog: Bruce nem fogja fizetni a telefonadót” Legújabb filmjében lesz egy jelenet, amelyben magyar adóellenőrök adóalapba betonozzák a lábát és a Dnyeperbe hajítják, de az utolsó pillanatban alárepül egy helikopter és megmenti. Bruce kicsit elszédül, de megmegnekül.

  2. Bruce meglátogatja szülőházát, a Budakeszi Szent Baumholder Helga leánykollégiumot is.
    Kéthónapos korában szöktette ki innen anyját Bruceváty Willis Marlénét,
    sváb nemzetiségű jódlizinger masamódot.
    Kalandos üldözések után, a Franclisztberger repülőtéren gépeltérítéssel jutott ingyenes járathoz,
    amivel az akkori NSZK-beli Idar-Obersteinben lévő amerikai légibázisára szökött, újra születni.
    Willamossal fog menni Budakeszire (Wudigeß), ahová keresztapja, Jóska Fiser is elkiséri,
    aki a villamost szállító trélert vezeti majd a sín nélküli szakaszokon.
    A várost átnevezik Willigeß-re, mivel éppen lejárt Woody Allen látogatásának jótállása.
    A BKV-és szakaszokon nem kell jegyet lyukasztania, mert vértől tocsogó trikójával
    a járat elejére tapadva külsőleg utazik.
    A képen a felszállás előkészületei láthatóak.
    Isten hozott itthon Bruci!
    (További részleteket nem árulhatok el.)

  3. A képen feltűnik Angelina Jolie.hu, a 6:3 Jolánja, ma a FKF Zrt. HR-ese,
    zöld-rózsaszin szinösszeállítású Armani kollekcióban.
    Titok, de ő lesz Bruci végzete, mikor a végén a nyakába borúl, szatyrostúl,
    és véletlenül áttol rajta egy korabeli utcaseprő talicskát.
    Tuti, hogy többet nem filmezik.

  4. “Itt áll mögöttem, ugye?” kérdezi Willi.
    – Iszok én elötted is vazeg! – mondja a vezető – Nehogymá’ assziggyed, te tolod a villamost a remizbe! Nagyokos. Itt megdöglesz vazeg! Ez itt nem nyúdzsörzi.

  5. Végre, ez kell nekünk, de szerintem a Willi kevés lesz, kell még a Csóknorisz is meg a Sirály Pityu meg az kinai rugdalózós gyerek is, valami Brusztli, vagy mi . Na akkor ezek aztán megcsinálhatnák itt a fülkeforradalmat és lehetne annyi áfa tétel, amennyit csak akarunk, külön minden süteményre és jó kis szabadságharc is, amennyi csak belefér, egy másfélórás mozifilmbe.

  6. A Budapesten forgatott filmben szerepet kap Fekete Pákó is, mint hungarikum. Ő lesz az ügyeletes baráti jórendör. “Adide a didit” betétdalával
    pedig betör az amerikai slágerlistára. Magyar hangja Fekete László lesz.
    Laci egyébként a bazilikát fogja megemelni, és tartani,
    amig Buce bevisz egy csokor virágot Puskás sírjára, ahol véletlenül
    találkozik egy, az ereklyéket rendezgető alacsony teremőrrel.
    – Harcolj Willi! Rúgd szét a seggüket! – mondja az ismerős pofa.

  7. “„Ja, és még egy dolog: Bruce nem fogja fizetni a telefonadót” – tette hozzá Bruce Willis szóvivője, majd leugrott egy tízemeletes tetejéről.”
    A történetnek itt még nincs vége! A szóvivő túlélte az ugrást! Azóta is pattog, mint kecskeszar a deszkán, míg meg nem hal.

  8. Willisnek, aki korunk egyik legismertebb method actor-a, a lebontott Váci úti Ibis hotelben béreltek szobát, így segítve őt abban, hogy egy percre se zökkenjen ki John McLane komplex karakteréből. Apró kulisszatitok, hogy az allüröktől sem mentes világsztár minden napra új, frissen begépolajozott atlétatrikót kért bekészíteni a vasbeton törmelékek alkotta lakosztályába.