Az ember a bajusz mögött, avagy minden, amit a leendő köztársasági elnökről tudni érdemes.

Áder János egyszer összeakasztotta a bajszát Kövér Lászlóval, amikor a Fidesz szülinapon együtt énekelték a YMCA-t.

Áder János tisztán kéri ki a whiskyt, mert a jeget a saját tekintetével adja hozzá.

Áder János kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább Fideszes.

"Ah der János mit dem bajusz" – mondják róla szeretettel Brüsszelben a német képviselők

Dr. Áder János nem úgy lett doktor.

Amikor Áder János volt a Fidesz frakcióvezetője, akkor Lázár János nem.

Minden Áder Jánosba mártott vicc, a poénjából annyit veszt, amennyi az általa, kiszorított fogsora.

Áder János 17 nyelven beszél folyékonyan, 5 nyelven szilárdan, egyedül az angolja gáz.

Áder János nem rokona Kádár Jánosnak, Éder Krisztiánnak és Freddy Mercurynak.

Chuck Norris egyszer megnevettette Áder Jánost.

Áder Jánosnak az óvodában Orbán Viktor volt a jele.

Áder János soha nem focizott a Békéscsabában, pedig nagyon bajuszos.

Áder János annyira unalmas, hogy az anagrammája is Áder János. 

44 KOMMENT

  1. Áder a nevető harmadik(Schmitt, Kövér).Mosolya éteri, hamar elpárolog. Mosolyára sokáig fognak emlékezni.Mosolyát magánügynek tekinti. Amikor nevet, kimutatja a foga fehérjét. Ijesztő mosolyától felriadnak a csecsemők.Komolysága mosolyt vált ki. Mosolyát, komolyan kell venni.Esküvőn sír, temetésen nevet -mondják róla ellenségei. Egyszer egy viccen is nevetett. Szigorára sarkalatos törvényt alkotnak. Jelszava: őrizzük meg komolyságunkat. Beiktatási beszéde után összevonta a szemöldökét. Pihenés helyett heherészik. Komolyan elgondolkodik.Sírva vigad. Szkíta őseink nyelvén: Redá Sonáj, Gászroragyam ejőfmallá.

  2. Egy brit tudosokbol allo kutatocsoport – sajat bevallasa szerint – laboratoriumi korulmenyek kozott sikerrel csalt mosolyt Ader Janos arcara.
    A csalas buntette egyelore nem bizonyitott, az illetekes hatosag ismeretlen brit tettesek ellen inditott nyomozati eljarast.

  3. “Áder János soha nem focizott a Békéscsabában, pedig nagyon bajuszos”
    Hát bazmeg, ilyen nincs…
    (Nem lehet viszont mégis, hogy mégis, és ő inkognitóban Mracskó Mihály vagy a Csató-fivérek egyike, esetleg mindhárom egyszerre? Ha nem, akkor még a ’85-ös, uefa-döntőző bajuszos vidiben érdemes keresni, és akkor megérthetőek az abbéli csapatvonzalmak is azon a tájon),

  4. @spontan: Gondoskodnak majd az ellenzékben arról, hogy hamar beleőszüljön a közt. elnökségbe. Semmit nem csináltak olyan hatékonyan kormányon , mint ellenzékben a köztársasági elnök gyilkolászást.

  5. Ezen megint jót röhögtem.
    Aszekelyek: miért, ezek a srácok rekord-munkanélküliségen és egykulcsos szja miatti különadós ötleteléseken mit csináltak kormányon? Gazdag nagyvállalkozót néhány tehetségtelen talpnyalóból? Zalaptörvényt a zembereknek? Egy Oszkónak, Balázs Péternek a cipőfűzőjét nem köthetnék meg. Hú de felcs*szi az agyam, amikor két év ilyen silány kúrmányzás után még mindig megy a pfújellenzékezés… Majd ha legalább egyetlen értelmes, előremutató dolog történik, akkor lehet mutogatni… Pfffff. Na megyek aludni, éljen a zorbán meg a snittpali.

  6. Áder tényleg független politikus!!!

    Eh, csak azok az Orbános raportok ne lennének minden reggel…

    Bokacsattogtatás, vigyázzállás: Miniszterelnök úrnak tisztelettel jelentem az ország létszáma 10 millió. Jelen van az ország fele.Beteg 3 millió ember, munka nélkül van 1 millió egyéb jelentenivalóm nincs. Hol kell aláírnom?

  7. @aszekelyek:
    Off: Bezzeg a fidesz, hogy az milyen együttműködő volt ellenzékben. Az valami csuda!
    On.
    “Áder János 17 nyelven beszél folyékonyan, 5 nyelven szilárdan, egyedül az angolja gáz
    Áder Jánosnak az óvodában Orbán Viktor volt a jele.
    Áder János soha nem focizott a Békéscsabában, pedig nagyon bajuszos.”
    Ezeket nem hiszem, hogy lehet überelni.

  8. nem tudom hallottátok-e, hogy a köztársasági elnök jelölésének folyamán felmerült híres genetikusunk, czeizel endre neve is; ugyanis rájöttek, hogy a sok géci között ő ismeri ki a legjobban magát…

  9. áder a fidesz kiss pétere, úgy néz ki, mint egy bekakaózott óvodás. Nem hiszem el, hogy ilyen faszkirályfi lehet az elnök, de smittpalgibához. képest (meg ahhoz képest, hogy egyszer torgyánt is jelölték) még az is lehet, hogy ez a legjobb.

  10. @aszekelyek: plagibának nem volt szüksége az ellenzékre, hogy kinyírja magát… ha kiáll az első nap és elismeri hibáit, nyugodtan maradhatott volna álamfő (dr. nélkül).
    valamilyen ostoba késztetés/reflex a tagadás és a hazudozás irányába vitte, innen – szerencsére – nem volt visszaút.

    ráadásul nem is a népszabadság cikkei voltak hatással az ő menesztésére, hanem a magyar nemzet vezércikke, amely követelte lemondását…

    sebaj, te ettől függetlenül oklold csak tovább – ezért is – az ellenzéket… nehogy már 2/3os többséggel felelősséget vállaljunk politikánk, tetteink következményeiért; sokkal egyszerűbb külső tényezőkre fogni sikertelenségünket… biztos az szdsz és fletó a hibásak ebben is…