Az Anonymus hekkerei felfüggesztették a Vatikánt és az FBI weboldalát támadó akciójukat, és a magyar politikusnő honlapját vették célba.

Az eddig rendelkezésre álló információk alapján világszintű hekkerösszefogással sikerült végül feltörnie az Anonymusnak a selmeczigabi.hu védelmi rendszerét. A támadás indítéka egyelőre ismeretlen, a netkalózok elhelyezték egyik jelképüket a nyitóoldalon, majd továbbálltak.

19 KOMMENT

  1. A szőke csoda titkos honlapja ma már a hekkerek jóvoltából nyilvános. Itt vallja meg, hogy pszichológus vizsgálja mert az a kényszerképzete, hogy arca minden szóvivői megnyilatkozása alkalmával eltorzul ,szemei vérbe forognak, fogait vicsorogva kimutatja, szája szélén nyál csorog és morgó hangot hallat beszéde közben. Persze ez a valóságban nincs így. Arca egy angyal arc, szemei a hűség kifejezői, ajka szinte megszólal. Mindig bibliai idézetekkel kezdi mondandóját, soha nem felejti ki az emberi jóságra, az együvé tartozásra, a felebaráti szeretetre utaló kifejezéseket. Bolondul a korábbi kormányért, amit szégyenlősen, lesütött szemekkel, pirulva vall meg Kedves szavakkal emlegeti a spekulánsok tevékenységét. Mindig megemlíti, hogy Papnak készült, de mégis Selmeczi lett. Az ellenség rosszindulatú vádjára, mely szerint kiflit lopott, elmondja, hogy a szegények között kívánta szétosztani, de túl korán vették észre, emiatt nem volt ideje rózsává változtatni.Halála után sokan a szenté avatását szeretnék elérni.Bölcs mondásait széltében,hosszában idézik elsősorban spekuláns körökben, de harcos nyugdíjvédelmi intézkedéseit is gyakran imába foglalják a leendő nyugdíjasok.

  2. áááá, le vagytok maradva!! Már az I. Orbán kormány idején, személyesen a Szenátor Szöszkét is meghookolták ám!! Nem kisebb naccság, mint maga a Lockheed Martin egyik emberkéje(?) hekkelgette éccakánként, na ezért (is) lett nekünk GRIPEN… Neki mi lett, azt nem tudni… De a száját, azt tudja tartani…

  3. Expressiv látomás a szép szőke-szóvivő meghekkelt weblapjából:
    -A sötét sikátor mélyén siettem, szőkeségem vakító fényglóriát vont fejem köré.Hirtelen, mint villám a mélykék mennyből, elém toppant, hosszú köpenyét széttárva egy hatalmas hekker. Hekkerével megbökve, tovább mélyedt belém, mint vajba a kés. Kéjes Sikoly, mint valami Edvard Munch, hagyta el érzéki ajakamat, fent, mint lent. Sekély e kéj – mondaná a nagy költő – s expressis verbis, félreérthetetlen pózba merevedve, mint valami Szodoma és Gonorhea sóbálvánnyá váltam mint Lót felesége.