A számos összehasonlító cikk adta az ötletet a cupertinói cégóriásnak a beruházásra. Hazánk operációs rendszere a nyártól Mountain Lion lesz.

 

„Egy év alatt több értéket termelünk, mint Magyarország GDP-je, idézték sokszor, én ezt égi jelnek vettem.” – mondta Tim Cook egy prezentáción. „Örülök, hogy egy ilyen változatos földrajzú, érdekes történelmű országra bukkantam, különösen a budai vár tetszik.” – dicsérte meg új befektetését.

Magyarországon már a nyártól érezhetők lesznek a változások, hiszen Orbán Viktort egy iPad 3-as fogja váltani, ami mind a felbontásban, mind gyorsaságban jelentős előrelépést jelent, ráadásul jóval kisebb helyen is elfér.

Matolcsy György helyére is megtalálták már a szükséges alkalmazást, ami hatékonyabban, 1,7 dollár egyszeri költségért látja el ugyanazt a feladatot. Szijjártó Péter helyére egy iPhone 4S-t szemeltek ki, amely diktafonként is működik, valamint az unalmasabb sajtótájékoztatókat vidám zenei betétekkel is színesíti majd.

Hazánk honvédelmében jelentős szerepet szánnak az Angry Birds játékból ismert bombamadárnak, a sárgának és a nagyobbik fajta pirosnak is. A bumerángmadár használatát egyelőre nem tervezik, mivel az fordítva is elsülhet.

Az államfőről még nem született döntés, de akármilyen alkalmazás is veszi át, lesz benne helyesírás-ellenőrző.

28 KOMMENT

  1. Felhívom a Tisztelt Befektető figyelmét, hogy az adásvétel részletes kérdéseiben kizárólag a Nem. Fejleszt. Miniszter, Némethné Simicska Lajos az illetékes!

    (Egyébként meg: Ki a fasz az a Tim Cook?)

  2. Akkor most átmegyünk buzitrikós almacsutkába?
    Kötelező lesz Macintosh képet kitenni?
    A házak előtt i-pad lesz, amibe beleragadnak a vénasszonyok?
    Az oprációs rendszert nem kéne piszkálni, igy is kevés az orvos,
    és túl sok a halott.
    A hegyi oroszlán nem igazán bizalomgerjesztő név egy műtőnek.
    Hacsak félre nem értem, direkt.

  3. És mikor csinálták azt a szegény Tim Cookkal?
    Mármint a prezentációt. Az nagyon veszélyes tud lenni,
    idősebb korban pláne. Hagyná a rosebb, maradjon úgy.
    Ha elgennyesedik annyi a büszkeségnek.
    Ő Cook kapitány leszármazottja, a Forszájt Szagából-ból?
    Az jó! Elég büdös volt mondjuk.
    De ott Bénsz a kapitány. Mindegy.Prezentálják azt is!

  4. @Artie: zseniális tényleg, és egyébként pont ott volt elválasztójel, ahol “kérted”, de ugye a gép tördel (word wrap vagy mifasz), szóval ott az nem elválasztás volt, ergo kötőjel volt

  5. Ideje volt már ennek, hisz mint az közismert, Steve Jobs párthus királyfi volt és a Szíriuszról jött ő is kettős spirálban, mint mi. Jobb lett volna persze, ha még a földi életében megtörténik ez az egyesülés, de persze nem jelent ez különösebb problémát, csak görbítünk egyet a téridőn újra és akkor Ő is élvezheti ennek a nagyszerű új birodalomnak az áldásait.