Már megszokhattuk, hogy Magyarország vagy listavezető, vagy az utolsó egy listán. Most mind a kettő kiderült.

Összesített lista készült Németországban azokról az országokról, amelyek listákon szerepelnek. A lista elkészítésénél a fő szempont az volt, hogy melyik ország hány listán listavezető.

Ezen a listán Magyarország az utolsó, de Olaszországban remélhetőleg elkészül az a lista, amely a listákon utolsóként szereplő országokat listázza: ezen a listán még lehetünk listavezetők, hacsak be nem előz Svájc. Az alpesi ország ugyanis annyi mindenben listavezető, hogy a listákon utolsók listáján az utolsó lehet, ezzel veheti át Magyarországtól az első helyet a listákon utolsók listáján.

 

8 KOMMENT

  1. Mai: ” Most minden kedvezően alakul a számunkra, ezért érdekünk, hogy technikai szinten tartsuk a problémát – mondta a kormányfő. Ugyanakkor a kormányfő nem minősítené sikeresnek a magyar kormány gazdaságpolitikáját. – Azt mondanám, hogy komoly sikerpontjaink vannak – mondta Orbán Viktor,
    Szóval a mi lovunk egyszerre vak és vakmerő.

  2. Nyilvánvaló, ugye azért messzeségből jött, hogy ki hogyan merre-meddig mivel, igaz, hogy tél van ,dehát mostmár reméljük elmúlik, és a tavasz azért a egymásnak az agytekervényeknek felvilágosítás egy kicsit, hogy mit mivel lehet még, meg mit érdemes meg hogyan biztos hogy sok ilyenre szó kerül majd!