Új nemzeti büszkeségünkről, a sikeresen fellőtt MASAT-1-ről aggasztó hírek érkeznek. Állítólag szét akarják vele lőni a Holdat, a Hubble pedig már a vonósugarába került.

Egy titkos NASA -jelentés szerint, a BME által készített 10*10*10 centis kocka műhold valójában nem tudományos célokat, hanem az egyetem birodalmi terveit szolgálja.

A magyar tudósok az alig egy kilós szerkezetbe szuperlézert, csillagromboló parkolót, és kétmillió szubatomikus méretű rohamosztagost telepítettek, a monstrum irányítását pedig egy LEGO-Darth Vader végzi. A magyar Halálcsillagot először a Hold ellen kívánják bevetni, és annak szétlővésével fenyegetőznek, „ha a világ többi része nem áll át a mi oldalunkra” – mondta el Gschwindt András, a BME docense, hobbi sithlovag.

A MASAT egyelőre kísérleti módban üzemel, de a vonósugara egyszer már sikeresen befogta a Hubble űrteleszkópot mintegy 0.2 pikoszekundumra.

A magyar Halálcsillag teljes üzemű sikeres bevetése azonban meghiúsulhat, ugyanis a MASAT egyelőre tévedésből a Mizut fügyülgeti morzéban, amiért az Artisjus már el is küldte a 2300 forintos jogdíj csekket a BME-nek, de egyelőre nincs pénz ennek kifizetésére, ezért az Artisjus hamarosan jedi behajtókat küld a műholdért.

80 KOMMENT

  1. Az BME Űrkutatási és Kubikus Tanszéke
    köszönetet mond a Nemzeti Furnéripari műveknek,
    a Nemzeti Szöggyárnak, valamint a Hangszórókészítő
    Kft-nek az alapanyagi támogatásért.
    Valamint megköszöni az egyetem “E” épületi asztalosműhelyének
    a szakmai segítséget és helyet.
    Kicsit ződ, kicsit savanyú, de a miénk.
    A balaton szimpátiából árapály jelenséget produkál a műhold
    áthaladásakor.
    A Kossuth Rádió élőben adta a “bip-bip-ba-meg” jeleket.
    (az a rohadt rosszmájam, csak nem nyugszik -bocs-)

  2. Shmitt Pál diplomáját is belepakolták a dobozba?
    de hasznosítható, mint a NER égi szózatként való felolvasásra szolgáló szabaccságharcos birodalmigyorsnaszád, Fidióták!! Viktorotok is belefért a MASAT-ba!!

  3. Egyre száguld, egyre száguld,
    éneklik a Kruspér irányítóközpontban.
    (még egy diametert (kör felest) Lajoskám)
    Közben halk ciripeléssel bejentkezett a két,
    dobozba kolbászvéggel becsalogatott csótány.
    ((nagyon, nagyon szemét vagyok tudom, de annyira őrülök,
    végre valami sikerült má’ a végéig))

  4. @kittrabi: nem vagy szemét!! eccerűen, ha nincs Viktor akkor nincs MASAT, NER és a többi orbitális… egyébként pedig Viktor ugyan belefért volna, de az arcza nem… ezért maradt nekünk, itten a Föld nevű bolygón, szabaccságharcolni…

  5. Jól látom, hogy egy hangszóró van az oldalában? Az nagyon kell ám a világűrbe’…
    A posztért (+hangszóróért 🙂 gratulálok a szerzőnek, süt minden mondatából, hogy igazi szakember.

    A BME-t pedig soron kívül (az új közoktatási törvény nem elég gyors) szétbaszni, miért nem piros-fehér-zöld a műhold burkolata, miért nem Orbán Viktorról nevezték el, miért nem a Himnuszt vagy a NER-t morzézza???!!! Csupa-csupa olyan kérdés, amit a mi pénzünkön kitanított tudósféléknek meg kellene válaszolni!

  6. Kedves drága Dr Adófizető, és nincs_itt, aki mégis itt_van:
    Hát az a két élőlény ott benne, mit gondoltok ki a jóisten?
    És milyen űrhajósruha van rajtuk?
    A NENY-t ciripelik, igaz csótányúl (ahogy született).
    Ha Matócsin meg szellemtársán múlott volna, a masat
    tényleg csak egy kihúzott antennás csupasz rádió lenne,
    gumipókon kilógatva az emeletről.

  7. @kittrabi: ne kímélj!! áruld el, hogy kik vannak abban MASAT-ban!! jogom van tudni!! a NER és NENY, meg a zAlaptörvényasztalára esküszünk… ja, ez most nem párt inaktíva gyűlés?? na nem baj, jáccom a Fidiótát tovább…
    egyébként körbe vonszoltam magam az ülepemen ezen:”Ha Matócsin meg szellemtársán múlott volna, a masat
    tényleg csak egy kihúzott antennás csupasz rádió lenne,
    gumipókon kilógatva az emeletről.”

  8. @avilagesze: Ne viccelj, több millióan haltak éhen ahhoz, hogy a Szovjetúnió fellője a Szputnyik-1 et, a BME pedig lófaszt kapott a seggébe, nem állami támogatást a műholdjához. Innen nézve, igenis emberfeletti teljesítmény és dicsőség! Hajrá BME! (nem azért, mert én is ott végeztem 🙂

  9. még több MASAT-ot a légtérbe!! Legyen MASAT-ból a békemenet!! Ott fenn a csillagok között is!!! A békemenet jelképe legyen 3M= Mosolygós Matrónák Mendegélnek…

  10. Bizonyára lejárt már az ilyen szentimentális vén hülyék ideje, mint én, ebben a szar-szemét országban, de nekem igenis megdobbant a szívem és párás lett a tekintetem, amikor reggel az index cikkét olvastam ( index.hu/tudomany/masat1/2012/02/13/a_neten_kovetheto_a_masat-1_indulasa/ )
    Az emberek legnagyobb része úgy ül fel egy repülőgépre, vagy akár úgy sétál keresztül egy budapesti Duna-hídon, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, halvány fingja nincsen, micsoda mérnöki teljesítmény van mögötte. (Az X6-ost vagy SLK-t vezető szőke pinákról is mindig ez jut eszembe.)

  11. @Szomjas Gödény: Csendben jegyzem meg, ha a mérnökök úgy terveznének repülőgépet, ahogy a közgazdászok (kivéve Németh Lászlóné 🙂 költségvetést, egy gép sem tudna felszállni és mindenki szörnyethalna!
    Mérnökként én cca. 10 évig alig értettem szót a közgazdászokkal, míg valamelyikük egyszer szemlesütve közölte, hogy a közgazdaságtan -addigi, téves feltételezésemmel szöges ellentétben- egyáltalán nem egy egzakt tudomány. Azóta értek mindent és kiválóan tudok velük dolgozni. 🙂

  12. Ilyen biszbiriga bigyóval, mint a MASAT már ’56-ban játszottunk a Városligeti Műjégpályán! Akkor még csak a korcsolyakulccsal felhúzható 25x25x25 változatát lehetett beszerezni fű alatt a Garay piacon! Hiába, azért fejlődik a technika! Csökkentek a méretek és ha jól tudom, amit most fellőttek már napelemmel is működik! Speciel az enyém már nincs meg, mert a Peterdy utcában ráhajtott egy T-34-es szovjet tank!

  13. @Dr. Adofizeto: nem mondom, hogy nem nagy teljesítmény diákoktól, de 39%-ra kéne emelni az áfát ahhoz, hogy megtankoljunk egy rakétát amit saját erőből építettünk. A BME össze állíthatna egy kutatócsoportot ami megoldást talál arra hogy lenne lehetséges az hogy a hármasmetró végigtudjon menni a vonalon anélkül, hogy lángokba borulna:)

  14. MASAT = MAtolcsy + SATan = A gonosz gazdasági ereje hazánk után kiterjeszti tevékenységét a világűrre is. Tehát Orbán Viktor lesz a galaktika bajnoka. Éljen!

  15. @Dr. Adofizeto: 1957-ben már nem haltak meg milliónyian éhen a SZU-ban. Ez tévedés. Az a harmincas évek elején-közepén volt, ami persze a puszta tényt nem menti, de ne mossuk össze dolgokat. Rosszmájúak egyébként megjegyezték, hogy a Szputnyik-1 neve korrektebb lett volna Peenemünde-1-ként, annyi német háborús fejlesztés volt mind a rakétában, mind a műholdas “elektronikában” (lényegében egy extrém körülmények között működni képes rádióadóban).
    Ami viszont az adott lehetőségekből kihozott szellemi-műszaki teljesítmény respektjét illeti, teljesen egyetértünk.

  16. @Dr. Adofizeto: Ha úgy terveznék a költségvetést, ahogy hidakat építenek, akkor semmin sem igazodna ki a Számvevőszék (sem) 🙂

    Valóban, a közgazdaságtan jelentős részt bölcseleti tudomány, mégis mit várnál tőle? 🙂

    Németh Lászlónét még annyira sem nevezném közgazdásznak, mint Matolcsy doktort… Föléjük még én is mernék hidat tervezni.

  17. @zsebatya:
    “1957-ben már nem haltak meg milliónyian éhen a SZU-ban. Ez tévedés.”
    OK, akkor pontosítanék: nem haltak éhen több milliónyian, hanem éheztek 200 milliónyian! Így már jobb?!
    (Most már biztosra megyek, megnéztem a Wikipedia-n: az 1959-es szovjet népszámlálás szerint 208 826 650 lakosa volt a SZU-nak, ebből saccoltam a 200millió éhezőt. 🙂

  18. @avilagesze: “de 39%-ra kéne emelni az áfát ahhoz, hogy megtankoljunk egy rakétát amit saját erőből építettünk.”

    A nagyobbik baj, hogy már ahhoz is, hogy a szolgálati A8-asaikat megtankolják…

    Egyébként pedig, te csak ne adj ötleteket! Képesek, és megcsinálják, ezek akkora magyarok.

  19. @Dr. Adofizeto: kikérik maguknak, a szógálati 2×4 Ódikat kizárólag nagyon sürgős gyorsnaszád vontatásra használják a körúton. Nem kell nekik “külsős” ötlet, akkor magyarok, hogy 21 éve közelében nem voltak a munkának! Már csak ezért is kijár nekik legalább 2 nemesi cím!

  20. az egész hírben az szomorít el, hogy orbán viktor nem volt a rakétán. esetleg őt egy másikkal lövik az űrbe?

    szegény szlota most biztos becsinált a nadrágjába. ezek a magyarok műhódat lőnek fel, hogy szlovákiát megsemmisítsék. sőt ez csak a kezdet, mint kiderül a fenti hírből…

  21. @Dr. Adofizeto: “Csendben jegyzem meg, ha a mérnökök úgy terveznének repülőgépet, ahogy a közgazdászok (kivéve Németh Lászlóné 🙂 költségvetést, egy gép sem tudna felszállni és mindenki szörnyethalna!”

    Ha eleve fel sem tud szállni a gép, akkor mitől halna mindenki szörnyet? Hogy a gép egy helyben rázkódik? 😀

  22. @Dr. Gy. Dr. Fűegér: Mikor leírtam azt a mondatot, tudtam, hogy valaki ezt meg fogja kérdezni! 🙂
    Pl. azért, mert a kifutópályának egyszercsak vége lesz és én nem az “egy helyben rázkódó” verzióval számoltam, hanem a 200-250-nel száguldó szerkezettel. Lehet, hogy ezzel túlbecsültem a közgazdászokat?

  23. @avilagesze: “A BME össze állíthatna egy kutatócsoportot ami megoldást talál arra hogy lenne lehetséges az hogy a hármasmetró végigtudjon menni a vonalon anélkül, hogy lángokba borulna:) “

    Ahhoz elég lenne 3 nyugdíjas TMK-s szaki is, szerintem. Mindazonáltal, teljesen igazad van a tudomány gyakorlati hasznával kapcsolatban, amikor néhány éve hajszál híján belehaltam egy tüdőgyulladásba, nekem is hasonló gondolatok bolyongtak a fejemben.

  24. @Dr. Adofizeto: “Csendben jegyzem meg, ha a mérnökök úgy terveznének repülőgépet, ahogy a közgazdászok (kivéve Németh Lászlóné 🙂 költségvetést, egy gép sem tudna felszállni és mindenki szörnyethalna!”

    Ha viszont egy közgazdász úgy tervezné meg mondjuk a családod évi költségvetését, ahogy egy mérnők repülőt tervez, (tizenhétszeres – amúgy érthető – túlbiztosítással pl.) akkor megnézném hogy veszel egy kiló kenyeret 😛

    Tudom, mérnöktől nehéz elvárni, hogy beismerje, más szakmák is léteznek.

  25. Az Artisjus (meg a pia, meg a póker!) miatt elszegényedik szegény Darth Vader!

    BIRODALMI KÉREGETŐ

    Elúszott a Vader vagyon,
    S bánja már ezt Darth-unk nagyon.
    „Jaj, a pia! Jaj, a póker!”-
    – Szörcsög szegény ex-Skywalker.

    Nincsen vele már az Erő,
    S az, hogy változzon, csak merő
    Fikció, a science fajta.
    Senki sem segíthet rajta.

    Darth Vader egy tanult embör.
    Nyelvórákra well remember,
    S földül, marsul, napul s holdul
    Űrhajósor mellett koldul.

    illusztrálva:
    fradyendre.blogspot.com/2011/01/birodalmi-keregeto.html
    🙂

  26. @Dworkyll:
    A mérnökök nem csak hülyék, hanem konokok is, bizonyára ezért nem győzött meg a példád. 😉
    Mindenesetre mérnökök még sosem döntötték olyan romlásba ezt a bolygót, mint azt a közgazdászok tették. A legnagyobb -hülye mérnöktől egyáltalán elvárható- tisztelettel, szemmel láthatólag fingjuk nincs a közgazdászoknak, mit is kellene most csinálni, hogy a SOKADIK válsághullámot uralni tudják. Vagy ha neadjisten’ pontosan tudják, de abban nincs üzlet, akkor viszont egész egyszerűen le kell géppuskázni őket!

  27. Lehet nem tudja senki, de az első polgári műholddal együtt az első magyar katonai műholdat is fellőtték. Ez a FOSAT-1 nevet viseli. Csapásmérő ereje abban áll, hogy transporter sugárral koldusokat, szinesfémgyűjtőket, lomizókat avagy ál-doktorokat tud bejuttatni a velünk nem szimpatizáló országokba. Kanadával már teszteltük, a hatás leirhatatlan. Reszkess EU!

  28. egyébként télleg komoly a dolog mert úgy hallottam mérőszalagtól a harcsacsaliig sok érdekes dolgot beépítettek… nem hiába monta régen a szobafestő haverom hogy TESA szalaggal, aprószöggel és kötöződróttal mindent meg lehet csinálni. meg cserépléccel bocs

  29. @Dr. Adofizeto: A mérnökök, ha kaptak volna rá elég pénzt a közgazdászoktól, azért csináltak volna már nagy zűrt, pl a Cár bombát ki is próbálták volna, egynél többször is 😉 Csernobilt se közgazdász tesztelte azon a szép estén.

    Azaz ha majd egyszer a mérnökök csinálnak válságot, akkor nem fogunk itt poénkodni egy vicclap kommentjei között. (V.ö. Enstein mondása a _negyedik_ világháborúról)

    Természetesen – tökéletesen ismerve a mérnökmentalitást – eszemben se volt meggyőzni téged 🙂 pusztán árnyalni szerettem volna az általad megjelenített nézetet.

  30. @Dr. Adofizeto: minden tiszteletem a mérnököké, de azért a közgazdászokat kicsit védeném, ugyanis nélkülük nem léteznének olyan fogalmak, amelyek elmagyarázzák, mit, hogyan qrtak el olyan mértékben amiért 1 középszerű háziasszony a sodrófájába dőlne… illetve azt sem érthetnénk meg soha, de soha, hogy ha elköltünk 100 egységet, amelyet hitelbe(!) kaptunk/könyörögtünk/koldultunk xarságokra, fruttira meg bambira és 4×2 ódira, abból miként lesz 100 egység növekmény!!

  31. @Dworkyll: a IV. VH után igenis szükség van mérnökökre, vagy csak úgy vaktában hadonásznál azzal husánggal??? semmi pálya elemzés, semmi gondosan kiszámított becsapódási szög??? még csak súlypontilag és veszélyes keresztmetszetileg meg sem vizsgáltak??? hmmm??

  32. @Dworkyll: És az atombombával is. Biztosíthatlak, hogy egy normális lelkületű mérnök (nem feltétlenül én 🙂 az atombomba esetében nem az egyébként hihetetlen mérnöki teljesítményért rajong, hanem csendesen szégyelli magát.

  33. @nincs_itt: Nopláne, hogy amiket Te említesz, az a közgazdaságtan ORTODOX válfaja. Addig még rendben van, hogy az unortodox közgazdaságtan az SZÍNTISZTA FASZSÁG, de hogy az ortodox sem vezet sehova, az már enyhe túlzás!

  34. @Dr. Adofizeto: drááága mérnök úrrr! gondoljon csak bele, ha mongyuk Matócsni lóerő per dioptriában számítja ki mindazt, ami UNORTODOX, akkor hol maradok én az uncia per négyzetcoll-al??? 1 dakota hogyan illeszthető be a véjngrecki féle skálába, mellyel szemléltettyük a gazdaság gyorsnaszád mivoltát???

  35. MASAT=Magyar AntiSzemita AkcióTransformer. A fegyver jobbikos-iráni-anticionista-revizionista összefogásban készült, és 300 kilométeres damilon színesfém- és készpénzcsalit lógat a Kárpát-medence fölé, hogy a zsidók és cigányok ráharapjanak.

  36. Senki nem tudja, csak én, hogy a MASZAT-tal együtt fellőtték az én nanotechnikával készített MOSZAT műholdamat is. A mérete 1×1×1 atom volt. A hidrogén hullámhosszán sugárzott, és vettem is az adását. Sajnos egy űrbalesetben néhány percen belül megsemmisült, valószínűleg összeütközött egy kósza hélium atommal. Mindenesetre büszkeséggel tölt el, hogy az enyém volt a második magyar műhold. Aki nem hiszi, járjon utána.

  37. @Dr. Adofizeto: Oké, csúsztattam Csernobillal, meg amúgy a szovjet mérnöki kultúrával. Tök állat dogokat csináltak, csak aztán a POLITIKUSOK (nem a közgazdászok;-) túlvezérelték.A legszebb példa talán ez volt: http://www.wired.com/science/discoveries/news/2007/10/dayintech_1024

    Ellenpélda: kis túlzással a hidegháborút a közgazdászok nyerték meg a nyugatnak, mert olyan fegyverkezési versenybe hajszolták bele a keleti blokkot, amit az nem tudott _finanszírozni_.

  38. @Dworkyll: Annyiban csúsztattál csak Csernobillal kapcsolatban, hogy bármely nemzetiségű mérnök ill. bármilyen szakma képviselője megcsinálta volna azt, ha mögötte ott áll a helyi párttitkár és súlyos börtönévekkel fenyegeti. Szóval, volt némi ráhatás, hogy a szovjet mérnök hülye legyen.
    De pl. Teller, Oppenheimer esetében nincs semmilyen mentő körülmény.
    De ha már mindenáron meg akarjuk találni Csernobil legnagyobb bűnösét, hát az szerintem megint csak A POLITIKUS, egészen konkrétan a ma oly népszerű reform-kommunista: Gorbacsov. TUDTA, hogy eszméletlen sugárzás van, mégis hagyta, hogy május elsején tömegek ünnepeljenek, vonuljanak az utcákon.
    Nem tehetek róla, de amikor a Fidesz Alkotmányíró doyenjét, Pozsgai Imrét a magyar reformkommunistát látom, akkor is mindig ez ugrik be és émelyeg a gyomrom.