A balatoni baleset után azonnal fejlesztésbe kezdtek az amerikai terepjáró gyártói, és megtervezték a Hummer H2O-t. Mi pedig teszteltük.
 
 hummer_starwars.jpg
 
 
Oh god damn, az autóink túlélték Irakot, Afganisztánt, 40 akciófilm-forgatást, számos ukrán leszámolást és a Németvölgyi utat, de a lake Balaton kifogott rajtunk – mondta Peter Williams fejlesztő. A mérnök ígérete szerint a Hummer H2O Balalake  modellje nemcsak a fagyott iszapos vízben, de ázott lángoson, vörösre égett NDK-s vízihullán vagy egy négyzetkilométernyi döglött angolnán is remekül tud majd közlekedni.
 
hummer_underwater.jpg
 
 
Tesztünk során mindenre kiterjedő terhelésnek vetettük alá a H2O-t, a kapott adatok alapján faroknagyítónak és Facebookon gizdázásra lehet a legjobban használni, ebben nem tér el gyökeresen a cég előző modelljeitől.
 
 
hummerr_hold.jpg
 
 
A budapesti tesztkörök során véletlenül ráparkoltunk Hajdú Péter terepjárójára, de nem történt baj, hiszen a népszerű showman tanácsokkal látott el minket terepjáró-ügyben.
 
 
hummer_hajdupeter.jpg
 
 
Aztán megtörtént a baj: egy nagyobb gázfröccsnek az éppen terepjárójába beszálló showman látta kárát – bár az ijedtség elsőre nagy volt, szerencsésen távoztunk a Frizbi felvétele alatt a műsorvezető száján át.
 
 
hummer_anusz.jpg
 
 
A hír hallatán az RTL Klub úgy döntött, hogy 2012-ben a Kékszalagon Hummerrel fog indulni, Hummer Ferenc szociológus kapitánysága alatt.

40 KOMMENT

  1. ÁÁÁÁ!! Ez a Jézus I Hummer III. verzió protkó-típusa, még csak fagyott tavon merték kipróbálni a vízenjárási képességet. A kudarcot követően átnevezték Mózes I Hummer III-ra, mivel a jeget és a vizet is megnyitva, majdnem száraz lábbal majdnem átkelt a majdnem Vörös majdnem tengeren…
    Orbán Viktor multivannya esztet alapfelszereléstként tuggya!! De már megkeresték a Hummer tervezői… Oppardon Orbán Viktor kereste meg a Hummer tervezőit, illetve keresnie sem kellett, egyszerűen TUDTA hol vannak.

  2. Halló! Csillagokháborúljak?
    Érdeklődni szeretnék, hogy a vizeletálló hu-hummer,
    a lehajthatóajtós, aaz megjött-e, esetleg-e.
    Meer’ már nagyon ki kell mennem, – a közértbe karalábéért.
    (haggyámá a pcsába, kérdezd anyádat, ne zavarjál)
    Csak a gyerek érdeklő-lődik.
    Szóval van, akkor megveszünk.
    Azzár nem számít, úgyis mindent elvisz preszli
    kinyitunk mi mindent.

  3. Vicces hülyék vannak, egyébként 762 mm-es gázlómélysége van a Hummernek, a Balaton a part környékén nem is mélyebb ennél, csak tudni kéne használni a kurva drága gépeket és nem csak flancolni velük.

  4. Új nemzeti titkos harcjárművünk prortotípusainak teszteléséhez NATO-szabatos amerikai pilótákat kértünk szövetségeseinktől. A villámkiképzésük során sajnos komoly nyelvi nehézségekkel küzdöttünk, mivel a tesztpilóták egyike sem beszélt magyarul. Emiatt végül, többszörös félreértés után, a Balatont Rábának hitték.

  5. Hüjje Ámerikaiak asszik nekik mindenre van válaszuk. Csinálnak egy H2O-t, de a madzsar gyerik úgyis kivonja belőle azokszigént, oszt csinál belőle hidrogén-Hummert izibe.

  6. Jézus megyen…

    Jézus megyen kinn a vízen,
    Hajóból nézik őt tizen-
    -ketten s zúdul rájuk hullám.
    Mindegyikük térdre hull ám!

    Dülöngélve áznak, noha
    Utálják a vizet, hisz’ tus-
    -fürdőt sem vettek még soha,
    S ordítanak: „Ments meg, Krisztus!”

    „Ne féljetek apostolok,
    Majré olyan anyós dolog!
    Megmentelek, csak még elébb
    Pár hullámot arrébb tolok.”

    Elé szalad ekkor Péter
    Dérrel-dúrral (kétszer két r),
    S liheg, mint a Darth a Vader.
    Süllyed s menti őt A Fenti.

    Csettint Ő s a vihar néma
    Csenddé változik és némi
    Szünet után följön Némó
    Kapitány és hökken: „Né’ má’,

    Jézus megyen!!!”

    illusztrálva:
    fradyendre.blogspot.com/2011/11/jezus-megyen.html
    🙂

  7. Nincs itt semmi különleges, csak a TEK tesztelte a következő királyválasztásra a kormányzati jégjárót. A Szenátor Asszony által javasolt ámérikai Hummer failed, marad az Audi.