A MALÉV csődjét követően új névvel folytatja munkáját a magyar légitársaság.

A pénzügyminiszterként, miniszterelnökként, térként és fejlesztési tervként is jelesre vizsgázott Széll Kálmánról nevezik el a MALÉV utódját.

"Nomen est gólem" – mondta a hírre reagálva Schmitt Pál, majd visszaült a Steinway & Sons-hoz és folytatta első zongoraversenyének komponálását, ami állítólag már most nagyon hasonlít egy Chopin noktürnre, de ezt egy 10 fős titkos, siketekből verbuvált bizottság fogja később elbírálni.

A MALÉV utódjának névkeresésekor felvetődött még a Szembeszéll Kálmán, Tolóerő Kálmán, Széllturbina Kálmán illetve a fiatalos Göbzi név is.

Deutsch Tamás javasolta a Fasza Concorde Air elnevezést, hiszen a Concorde egy biztonságos típus, meg így egyben a név fiatalos és kúl, de ezt Semjén Zsolt megfúrta, mert szerinte az Air nagyon magyartalan fogalom.

68 KOMMENT

  1. Angyal Bandit (cikk szerzője) hátszél fogja repíteni alfarhang sebességgel, hangrobbanás kíséretében egészen a Mennyországig!
    Luxusz Ubul a Gyűrük Ura Lt.

    Szállunk rendelkezésére! Űrgyűrű Fütty Légitársaság

  2. Az fasza lesz, amikor az a női hang (“hülye kurva” GPS) percenként közli a pilótákkal, hogy “újratervezés”.
    Felszállás csak hátszélben és a forint erősödésekor az új hitec kommunikációs rendszerrel NGM (Nagyon Gút Minden)?

  3. @formax: Bár kicsit jobban belegondolva, az sem lenne gond, ha az új magyar légitársaság gépei lőnének és bombáznának is repülés közben. Végre revansot vehetnénk Trianonért, a magunk kis finomkodó, mélyen európai stílusában.

  4. A konkurensek nyomulása miatt, az új légitársaságnak
    a Budapet-Budapest országlátó körrepülő útvonal marad,
    és a népszerű, aug. 20.-i dísz átrepülés.
    A fenntartási költséget fedezetére önkéntes jegyváltási
    kötelezettséget rendelnek el.
    Havonta egy utra mindenkinek be kell fizetnie (ez most 47 000-, Ft)
    Aki nem vált jegyet, nem kaphat fizetést, nyugdijat, segélyt,
    orvosi ellátást, anyatejet.
    Matolcsi óriási fellendülést jósol.
    A külföldi érdeklődés hatalmas.
    A NATO titokban már céljáratok indítását tervezi.

  5. Nem lehetne munkára fogni a jelenleg teljesen haszontalan Gripeneket? Mindegyik után egy-egy szárnyas pótkocsit kötni, aztán huss! A svédek meg örülhetnek, hogy új hasznosítási módot találtunk a szupertragacsaiknak.

  6. Országszerte terjed egy új reggelitorna divat
    a kínai tai chi mintájára.
    A zemberek kimennek a terekre, kezüket széttárják,
    apró futólépésekkel ide-oda kanyarodva szaladgálnak,
    szájukkal brúgó hangot kiadva.
    Időnként bemondják:
    – Halló torony, itt a Malév 720-as járata jelentkezik.
    Így fejezik ki fájdalmukat nemzeti légitársaságuk elvesztése miatt.
    Február 30.-ára, az Andrássy útra terveznek tömeges átvonulást.
    Egy millió embergépet várnak.
    A hatóságok légtérzárat rendelnek el.

  7. @Lendvai Ildi néni: “kovi forgathatna rajtuk gripenszex fimeket” Például. Plusz extrafapados szolgáltatásként bevezethetnék a leszállás nélküli járatokat, megspórolva ezzel az eszement repülőtéri díjakat. A VIP Fapad utasokat a Gripen bombaterében elhelyezett ejtőernyős konténerbe ültetnék. A “desztináció” felett a konténert egyszerűen kidobnák, az utasok pedig a poggyászukhoz csomagolt rollerrel taxizhatnának a VIP váróba.

  8. Az Ady által is keményen bírált, az üres ígéreteiről elhíresült miniszterelnök, a hozzá nem értés orbáni példaképe, valamint a híres dal lesz az új neve a repülőtérnek: Szabad Széll Kálmán Repülőtér.Innen az új útvonalengedéllyel az űrbe rugaszkodik el az első repülőgép.(Az elrugaszkodás évében.) Itt a tér légüres, de a Nagy Pilóta mindenkit megnyugtat; egyre messzebb képes repülni a válságoktól gyötört Európától. S akár szkafander nélkül is ellehetünk mi magyarok az űrben,-jelentette ki magabiztosan a bölcs vezér.Aki ennek ellenére lélegeztető gépre szorul, az annyit is ér.-tette hozzá a derék Láz(as)ár másodpilóta, teóriáját. Ő egyébként a lézerblokkolót a leendő űrháború csodafegyverének tekinti, a gyorsnaszád mellett.

  9. Ha az új légitársaság is olyan lesz mint a gyorsnaszád, akkor én fel nem ülök egy járatra se, az hétszentség.
    Semmi kedvem orral belefúródni az anyaföldbe (idegenbe meg pláne)!

  10. Na Gyurcsány ezt is elkúrtad! Mondják a habzószájú fingeliSSták. De mi ezt is sarkalatosan újra indítjuk. Elszállunk a szigetekre, és felépítjük Debrecen hasonmását. Kétszázötvenezer,rehabilitációs roggyant kényszer gyógyult új magyarral.

  11. Ha a hírt majd Matolcsy jelenti be, akkor:
    MellébeSzéll-Kálmán Légitársaság,

    Ha Selmeczi Gabika jelenti be, akkor:
    Össze-vissza-beSzéll-Kálmán Légitársaság,

    Ha Szíjjártó, akkor:
    VégbélSzéll-Kálmán Légitársaság,

    Ha pedig a kormányzati tervek megvalósításáról lesz szó, akkor:
    Széllcsend Légitársaság

  12. @kittrabi:
    Kicsi Rigó
    Nem az irigység beszél belőlem, csak egyszerűen nem értem, hogyan jutottál el oda, ahol most tartasz. Mi mindent tudhatsz, amit sok ezer más tehetséges ember nem? Rengetegen vannak művészek, akiket eddig csak kihasználtak, de nem tudnak abból megélni, amit szeretnek, hanem a szalag mellett dolgoznak vagy külföldön mosogatnak. Neked megadatott a szerencse, de főleg a tehetség, hogy ezektől az alantas munkáktól megkímélheted magad és inkább itt fejtheted ki országépítő véleményedet a Hír Csárda portálján! További jó munkát és jó éjszakát!

  13. @Pegero: Hehehe, ez a Kicsi Rigó tényleg vicces! :o) De a többi nagyon szar…:( És a szar ürítésére vannak bizonyos fajanszok, forradalmi fülkékbe betonozva húsz- uszkve negyven évre, oda tessék legközelebb!…

    Fikázz, nyugodtan, csak legyen vicces, nevessünk rajta, mert a savanyú-keserű acsarkodás itt elég röhejes…

  14. @Pegero: nem igazán merlek követni, mer oj’ maggas röptü vagyol!! Másokat izégecc, mikor szerénytelenséged is itten meri a nyálát verni!
    Rajta, pajti! Mutassad meg fele, nekünk bunkóknak, mit s hogyan! De ne gyere az emútnyócévvel, meg a gyorsnaszád kapitány-bonsai egyéb mondásait se idézd…
    Csókoll anyád, Don Hídlakó

  15. Ezek aztán a frankó fiúk! Kicsit eltévesztették az irányt és a helyet (az a szar GPS), mert nem a szántódi rév útvonalán törték a jeget. De így is le a kalappal előttük.

  16. CONAIR ? persze akkkor a dr. zorbán nem szállhat fel rá…

    NER szellemében? pl? N-ai-R

    azér a Szent (dr.) Orbán Air…az talán… illene

    vagy a (dr.) Lázair …

    vagy TUR(b)UL air ?

    vagy csak a zországra utalóan szerényen: KÁNAÁN járat…

  17. @nincs_itt: @dr. Aszongyaja Prof. Zanyósom:
    Szia Kicsi Rigó
    Ne add lejjebb a rigófüttynél, mert a mostani beszólásod már károgásnak tűnt! Nem igazán festene jól ezen a honlapon, ha átmennél varnyúba!
    Megjegyzés: A számítógépes vírusoktól és a hozzád hasonló férgektől való védelem érdekében a gépem a továbbiakban megakadályozza, hogy hívás és kopogtatás nélkül a küszöbömre szarjál!

  18. @kittrabi:
    Gondoltam, hogy a kis firkálmányomra rákapsz, mint gyöngytyúk a takonyra! Ígyekeztem a Hír Csárda nevéhez és stílusához illő kis gyöngyszemmel olyan élményt nyújtani számodra, ami reagálásra késztet! Sajnálom.hogy nincs saját ötleted és úgy böfögsz névtelenül a súgólyukból a színpadra! Egyébként azzal a pár élő agysejteddel hiába provokálsz, előre elárulom lehetetlen dolgokra nem vállalkozom! Közlöm veled, hogy agyhalottra szellemi ökölcsapást még én sem tudok mérni!
    Az előző Dísz Rigónak írt kommentem végén tett megjegyzés rád is vonatkozik! A számítógépes vírusoktól és a hozzád hasonló férgektől való védelem érdekében a gépem a továbbiakban megakadályozza, hogy hívás és kopogtatás nélkül a küszöbömre szarjál!

  19. Haha! Ez már a vég kezdete…

    De hát ezt tudtuk már régen, versben is megörökítettük…:

    “Orbán király, magyar király
    Léptet fakó lován:
    Hadd látom, úgymond, mennyit ér
    A magyar tartomány.
    Van itt folyó és földje is jó!
    A házelnök már Kövér!
    Használt a sok győzködés:
    S, hogy mindig többet ígér!
    Teremni fog munkahely!
    Több mint egy millió!
    Mindenkinek lesz kenyér;
    S nem lesz földönfutó!
    S a nép, az istenadta nép, boldog
    Hisz’ nem sejti a bajt!
    Mint a barom, langymatagon,
    Némán fejet hajt.
    Felség! Már van koronád,
    Az Országházban vár!
    Király vagy! A legnagyobb!
    Hízelgett S. Pál.
    S-chmitt szeretnél kérni
    Tőlem “kedves” Pál?
    Tette fel a kérdést
    Az újdonsült király.
    Felség! Posztot! Elnökit!
    Nekem az dukál!
    Mondá roppant szerényen
    Az elnökjelölt Pál.
    Orbán király, Isten király
    Léptet narancs lován:
    S felsejlik pár apró ránc
    Királyi homlokán.
    Sinatra piano a bár neve,
    Hol aznap este szállt;
    H. Krisztián a bár ura,
    Vendégli a királyt.
    Vadat és halat, s mi jó falat
    Szem-szájnak ingere,
    Sürgő csoport, száz szolga hord,
    Hogy majd megszakad bele.
    A talpnyaló had hangulata
    Tetőfokra vált,
    Egyszer csak az új király
    Emígyen kiált!
    Ti urak, ti hölgyek! Hát senkinél
    Sem koccan értem pohár?
    Ti urak, ti hölgyek!… ti hun ebek!
    Hát ne éljen a király?
    Ti urak! Ti hölgyek! Hitvány ebek!
    Nekem több hála jár!
    Hol van ki zengi tetteim?
    Kérdi az új király.
    S a nép, az istenverte nép, boldog,
    Nem tudja rá mi vár;
    Ordít mint a vadbarom!
    Éljen Orbán király!”