Ha kell, soha nem látott demonstrációk lesznek – állítja a párt régi-új vezetése, akik állítólag már a helyszíneket is lefoglalták.

Jávor Benedek, a párt új frakcióvezetője kijelentette: a jövő héttől akár keményen szövegezett pólóban is sétálhatnak a Váci utcán az LMP-frakciójának tagjai, sőt, egyesek tüntetőlegesen gitároznának LMFAO-számokat lakhelyükhöz közel eső aluljárókban. "Elég volt a csöndes ellenzéki szerepből, nem fogunk elöl felszállni azokon a járatokon, ahol nemrég bevezették ezt a rendszert! Visszavisszük a politikát oda, ahová való: olyan belvárosi romkocsmákba, ahol azért elég jó áron adnak rozéfröccsöt, és az övezet már sétálóutcává van nyilvánítva" – adott számot a tervekről Jávor. 

Az akciókhoz a frakció több tagja csatlakozott, úgy tudjuk azonban, hogy Jávor maga egyelőre nem, mivel a Sarka Kata-féle szilikonbotrány után még nem sikerült kicseréltetnie a nyerget. De Kaufer Virág állítólag már képes egyszerre gitározni és ördögbotozni is.

A párt vezetése a drasztikus lépések bejelentésével egy időben kizárt mindenféle együttműködést mindenkivel, majd egymáshoz láncolták magukat és elfutottak az időközben megérkező Gyurcsány Ferenc elől.

9 KOMMENT

  1. ellenállni ? – miarossebnek !

    a zasszony most súgta-búgta a fülembe, hogy 16%-os adó

    mindjárt jövök, csak tisztába teszem a matyócs, illetve a fehérnén nemzeti bugyiját népnemzetien…