Az Alaptörvény átmeneti rendelkezései alapján ezután aki nemzeti érzelmű, az jogosítvány nélkül is motorozhat.

„Nagy-Magyarország területét, ha be akarjuk járni, nem várhatunk arra, hogy a hivatalok pepecseljenek egy jogosítvánnyal. A hajunkba tépő szél, az elsuhanó fák, a gójság. Olyan érzések ezek, amihez nem kell papír. Kivéve a gójságot" – nyilatkozta egy a kezdeményezéssel szimpatizáló okmányirodai ügyintéző.

Az Alaptörvény átmeneti rendelkezései azonban tartalmaznak további meglepő fordulatokat is, így például az olyan helyiségekben, ahol van Wass Albert szobor, lehet majd dohányozni, tiltja viszont azt, hogy közszolgálati televízióban olyan tüntetést mutassanak, amely felzaklathatja a mindenkori kormányfőt.

9 KOMMENT

  1. Szóval Goj Ko Mitic kívánsága teljesült.
    Harley típusú mokaszin, lobogó haj és sok indián mondás van a múltjában.
    Nemzeti érdekeltségét védve viszont a Winchestert csak a laptopjában hordhatja, és nem a kezében.

  2. Amikor a robogómmal negyvennel hasítok hazafelé a Gúnárból, akkor én is gój motoros vagyok??
    Mert ugye, a Talmud szerint aki nem igazhitű zsidó ember, az gój! 🙁

  3. Megpjobájtunk egy gojt lőni az EU-nak, ebből öngoj lett.
    Megpjobájtuun egy gojt lőni azIMF-nek, ez is öngoj lett.
    Ma már csak öngojokkak probálkozunk, de az mindig sikerül.

  4. …….
    “Igy a zászló, ránk örökbe maradt,
    Ránk hagyák azt erős átok alatt:
    Átok alatt, hogy, ha elpártolunk attul,
    Ne legyen az isten istenünk azontul.
    ( Arany János )

    Van ami nem változik, pár alapfogalom. Csak ugye magas a mérce.