A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára 150 évre titkosítják az euró-forint árfolyamot. Matolcsy György szerint túljártunk a spekulánsok eszén.

Csak Matolcsy György és Orbán Viktor tudhatja január 5-étől, hogy mi az euró-forint árfolyam, így véget ér a hazai fizetőeszköz elleni támadássorozat. A bankokban és devizakereskedőknél azonnali hatállyal leállítottak minden rendszert, amely árfolyamot tartalmazhat, a pénzváltókat is utasították arra, hogy azonnal töröljék az árfolyam tábláikat.

Ezzel egyidejűleg a hazánkba látogató külföldiek pénzét elveszik és az Operaházban ünnepséget szerveznek az egykulcsos személyi jövedelemadónak és a végtörlesztésnek, ezen kívül pedig levelet írnak Jose Manuel Barrosónak, amiben felszólítják arra, hogy hagyjon fel a forint gyengítésével.

Szijjártó Péter szerint ez megfelelő válasz lesz arra a világméretű összeesküvésre, amelyet Frei Tamás vezetésével szőttek ellenünk olyanok, akik nem feltétlenül zsidók, de számos országban laknak.

67 KOMMENT

  1. “olyanok, akik nem feltétlenül zsidók, de számos országban laknak”
    Tippelhetek? Talán a zemberek? Esetleg az unortodoxok? Ja nem, azok nem lehettek, azok mi vagyunk. Vagy ők, vagy kik. Elhatárolódom magamtól.

    @Bigdaddy1: és akkor folyhatna pálinka, abban legalább jók vagyunk

  2. Ez baszott nagy! XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXD

  3. Lelőni a kibaszott geciket azonnal. A kurva anyáddal szórakozzál te mocskos fasz, bandzsa hatökör matolcsy. Megbaszom a halott kurva anyádat szájba, bazd meg, te szaros faszú gecibarom. Mi a retkes faszt akarsz te he? Lenyúlni a folyószámlámon levő pénzt? Azt akarod? Lelocsollak benzinnel, bazd meg és felgyújtalak te mocskos buzi. Kivettem a kibaszott pénzt, az összeset bazd meg, szóval ezt baszhatod. Nem kell a kurva kamat sem, dögölj meg az összes faszszopó geci zsidrák szaros seggű haveroddal együtt te kipában pózoló díszfasz. Fel leszel lógatva a lámpavasra aztán ottan fogsz himbálódzani, mit egy lottyadt lófasz, hogy basznád telibe anyád fogatlan pofáját, te ökör. Remélem most már megdöglesz minél hamarabb, mert a létezésed ellentétes a biológia alaptörvényeivel. Dögölj meg, te fasz.

  4. Mér csak a zegykulcsosnak meg a végtörlesztésnek rendeznek operabált? A zén magánnyugdíjam már smafu? Pedig olyan szép lánggal égett…

    Ezek a maszopook meg dekósok meg arról akarnak törvényt meg népszavazást, hogy istenuccse ne lehessen lopni… Nem is tudom, ki a legnagyobb hülye ebben a zországban… És akkor még a kétharmados napi (és éjjeli) alaptörvénykezési felhatalmazásról nem is beszéltem, hogy teljesen hülyeség legyen bármilyen törvényt hozni…

  5. Rendkívüli helyzetben be lehet hívni katonának a 18-40 -es korosztályt. A magyar brókereket egyszerre hívják be, akkor nem lesz árfolyam.

    Éljen a magyar szabadságharc, éljen a haza ! A 350-es eurot hozzáadjuk a szabadságharc költségeihez.

  6. @AutosVilli: @béla a görög:

    hát ma meg is próbálták ezt, az az illetékes nagyon buta munkatárs elvtárs, aki szerint úgysem tudódik ki, ha ők ELHALLGATJÁK A FORINT MAI TÖRTÉNELMI MÉLYPONTJÁT A KÖZSZOLGÁLATI MÉDIÁBAN.

    mert minden hírcsárda posztnak van előzménye.

    viszont bemondták, hogy felleginek köszönhetően erősödött a forint. azt nem, hogy mennyiről.

    mert a pógár úgysem tudja meg, amikor megkapja a törlesztő értesítőjét 270 forintos frankkal. meg amikor a szomszéd beleolvas a többi 479 db. médiumba.

  7. Az NGM-ben még ötletelnek a gyakorlati módszerekről, de az alapkoncepció már kész: továbbra is lehet pénzt váltani, de semmilyen körülmények között nem derülhet ki a forintárfolyam. Ennek legkézenfekvőbb módja egy személyes titokszámla létesítése minden álampolgár részére a NAV rendszerében, ahol az egyes tranzakciókhoz csapott random különbözeti összeget számolják majd el. A devizahitelek havi törlesztőrészleteivel számolgatni tehát ezután teljesen fölösleges lesz. “Hatalmas siker, végre van egy eszköz a kezünkben, amivel az unortodox gazdálkodásra nevelhetjük a magyar népet” – nyilatkozta Matolcsy György, majd sietve távozott egy titkos hátsó kijáraton.

  8. Nincs mondanivalóm ehhez a viccesnek szánt cikkhez, a hozzászólások kevésbé szórakoztatók, és mérhetetlenül alpáriak.
    Aki abban élvezkedik, hogy minél több mocskos szót írjon ide, annak azt kívánom, életének legnagyobb öröme ez legyen. BUNKÓK !

  9. @soproni1: te sejc valamit.
    az is lehet, hogy kihirdetik az rendkívüli helyzetet, ekkor behívják az összes libsitkommunstát, és a nyűjorktájmsz, rójtörz meg a többi emeszpés lap meg csak néz majd mint hal a szatyorban. nem lesz mit írniuk érdekből ellenünk, nem jelenik meg az újság, becsődöl.

    ekkor lendül támadásba a nyugdíjvédelmi biztos az általad említett nemzeti brókerekkel, és csapást mér a hitelminősítőkre, akik szűkölve visszabújnak a közelkeleti buckáik közé vadállati üvöltések közepette.

    az eu királya könnyek közt térdel le a nemzetgazdasági tábornokunk elé, majd engedélyt kėr a magyar királytól, hogy országa felvegye a magyar forinthot füzetőeszközének.

    az operánál spontán ünneplés zendül fel, a hátsó ajtón érkező hősöket köszöntik majd. a kancellár pezsgőt köp egy pohárba, majd rázárják a dugót, és mindenki kihátrál az épületből, ahol fekete hintókban rükvercben a várba távoznak.

  10. A titkosítás első lépéseként a T-Home mától kivette a csatornakínálatból a CNN-t (és egy kicsit átpakolta az atv-t is, biztos, ami biztos).
    Ezzel csak az a baj, hogy nem vicc.

  11. A MOL-részvénycsomag jelenlegi értéke 380 milliárd forint. A kormány ezt az euróösszeget a korábban lehívott, de fel nem használt IMF-hitel terhére fizette ki. A magyar állam a részvénycsomagon eddig 25%-ot bukott (nem realizált veszteség), de ha figyelembe vesszük, hogy euróval fizetett a csomagért, és azóta gyengült a forint, akkor a veszteség már 37%-ot tesz ki (a tavalyi 1,88 milliárd eurós összegért most 600 milliárd forintot kellene visszafizetni).

    Navracsics Tibor: a forint gyengülése a kormányzat kudarcát és elhibázott gazdaságpolitikáját jelzi.

    Jól jelzi a kormányzati politika kudarcát az euróárfolyam – mondta el Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján. Navracsics kitért arra, hogy a 300 forintos “lélektani határt” átlépő euró magyar devizahitelesek tömegét lehetetleníti el. A forint gyengüléséért a miniszterelnök hiteltelen és elhibázott politikáját tette felelőssé. A kormány nem képes kezelni a válságot, közölte Navracsics, megjegyezve, hogy válságkezelés helyett a kormány “konzultál, beszél és nyilatkozik”.

    Navracsics Tibor hangsúlyozta: a helyzet egyetlen megoldása az új választások kiírása és egy új kormány felállítása – adta hírül a Fidesz.hu 2009-ben.

    Ő MÁR AKKOR MEGMONDTA, TEHÁT ORBÁNY KORMÁNY TAKARODJ!

  12. Selmeczi Gabika átmegy a barátnőjéhez Julcsihoz és csodálkozva látja, hogy egy majom is van a lakásban. A majmot Julcsi Gézától kapta pár napra megőrzésre, amíg Géza elutazott.
    Gabika: – De cukiiii! Kitől vaaan?
    Julcsi: – A Gézától.
    Gabika: – És miért nem védekezteteeeek?

  13. Selmeczi gondolatai : alma , körte (ez a szezonális gyümölcs most, ezt rajzolják a gyerekei). Brókereknek sok pénzük van (mert teleltek az ünnepek alatt), most mind a Forint ellen spekulál, hogy újra elmehessenek majd , de akkor végleg, ebből a rothadó országból.
    És biztosan azt hallotta az Operából, hogy néhányan kiabáltuk az Apple bolt előtt, hogy Macbook tok!!
    Meddíg hagynak egy ilyen libát gágogni?

  14. A titkosítás mellett rendeletet hoztak arról is, hogy ötödikétől bevezetik az új fizetőeszközt, a nem inflálódó “IDIÓTOT”, amely terítését, és szaporítását nagy géniuszunk, Matolcsi György intézi!
    Turtle

  15. És amikor a Szerző e postot írta, talán nem is tudta, hogy Argentínában a kormány keményen bünteti, ha valaki (pl. elemzők) megpróbálja meghatározni a valós (várható) inflációt. Ami egyébként mindenki szerint többszöröse a kormány által közölt értéknek…

  16. Szerintetek van, aki komolyan veszi Selmeci szövegét? Mert akkor nagyon félek, ez tiszta indulati politika.
    Különben itt az ékes bizonyíték, hogy nem csak az okosak képesek fennmaradni az evolúció rideg törvényei között: ez a nő például erényt csinált abból, h semmit sem ért. Így hitelesebben tudja mondani, amivel reggel megtömték a fejét. Tényleg, őszintén felindult a visszatérő brókerek gondolatától.

  17. @s: Ez már döfi!!!
    Utólagos engedelmeddel, e remek kis szösszenetet megosztottam bolygónk legnagyobb közösségi oldalán.
    Az szerző kilétét természetesen nem fedtem fel!!
    Mondhat bárki bármit, de akkor is magyar a világ legszebb és legválasztékosabb nyelve.

  18. …a Hétfőt elkúrták a tüntetők..:D
    .PEDIG MILYEN SZÉP LÁMPAVASAK VANNAK AZ ANDRÁSSY ÚTON………ott lóghatott volna ez a nemzeti szar banda egymás mellett, …..Lézerjaninak a nagy orra hogy lógott volna:)))) a Törpe meg jó magason kapálódzott volna..:) és az kiáltotta volna : rohadt posztkomunisták:))) hehehe de leköpték volna őket…..

  19. Ez az oldal egy nagy csalás!NE HIGGYEN SENKI NEKIK!!!!4Most néztem meg ****.hu-n, hogy 289 Ft a jelenlegi árfolyam!EL SE HISZEM, HOGY VALAKI BEDŐL EZEKNEK A FASZOKNAK!