Az Operaház névadással, Kerényi Imre pedig „Obrán Viktor kijövetele” címmel örökítteti meg olajfestményen a miniszterelnök távozását az Operából. 

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója, az épület hátsó kijáratát január 4-től „Orbán Viktor ajtaja” névre kereszteli, így állítva emléket az új alaptörvény tiszteletére rendezett koncertről előkelően távozó miniszterelnöknek. A grandiózus távozás emlékét Kerényi Imre is szeretné vásznon megörökíteni, ezért elkészítteti az „Orbán Viktor kijövetele” című műalkotást. Úgy tudjuk, a képen Orbán Viktort Mózesként ábrázolják, ahogy imája hatására kettényílik az Operaház kapuja.

A képen csupán annyi idillikus elemet visznek a jelenetbe, hogy Orbán „Mózes” Viktor a főbejáraton távozik, és az utcán pontosan annyi tüntető lesz látható, mint az MTV hiradójában.
 
Ókovács Szilveszter időközben megkereste Andrew Lloyd Webbert is, hogy engedélyt kérjen világsikerű musiceljének adaptációjára az „Operaház Miniszterelnöke” címmel. A felújított történet szerint az Operában egy eltorzult arcú miniszterelnök lakik, aki a végén nem lesz öngyilkos, csak bánatában a saját magáról elnevezett ajtón távozik.

110 KOMMENT

  1. “kerényi, te imre! pattanj a fütyimre!”
    – mondja a Halál, ha jobbat nem talál
    “ne görcsöljél, csak lazán!
    pörögj a Halál Faszán!
    kavarjon a segged örvényt
    vagy feldugom az alaptörvény”
    – mondja a Kaszás – “rád fér egy baszás!”

    “eddig jó volt, de most szopás! csücsörítsél te ősjogász!”
    – mondja a Halál, és imre nekiáll
    “ne fogazzál imruska!
    csináld lágyan, ritmusra!
    nem vagyok én fejőstehén
    lassabban cimbáld a herém!”
    – mondja a Kaszás – “cefet egy szopás…”

    “ide figyelj kerényi! ki kell téged herélni!”
    – mondja a Halál – “csak vicceltem, szamár!”
    “jobbat találtam ki imre!
    pattanj rendőrló-gerincre!
    büszke lesz a nemes pej
    ha a hátán is egy faszt visel”
    – mondja a Kaszás – “na mostmár huzás!”

  2. ‘Orbán Viktor bátran néz kifelé a hátsó ajtón’

    Én egy Viktor a kovácsok védőszentje című darabot szeretnék látni ahol bronzba öntik a mestert – lehetőleg még az 1 felvonás 3. percében – mert nem szeretem a várakozással járó stresszt.

    @Lendvai Ildi néni: vazze, ezt akatam én is elsütni…

  3. @Pinka-Panka: Legközelebb olvashatsz arról az orbán-áldozatról, aki szíven szúrta magát, mert tíz év után orbán egyik napról a másikra “meggyógyította”, majd elvették a roki-nyugdíját. Kellett Vitézi Dávidka bkv-s jutalmára.Itt viszont csak szemkiszúrás van,pl a kis dávidka szemét 7,6 millió ft jutalommal szúrják ki.

  4. Pornóváltozat mikor lesz? Mondjuk “Viktor always takes the back door” címmel, és játszhatná Őt monnyuk Rocco Sifredi. Eh, csak vicceltem, Ron Jeremy jobb lenne.

  5. @Pinka-Panka:

    Tudod mi az érdekes? Brit tudósok megállapították, hogy a szemkilövések száma a tüntetők által a rendőrőkre hajigált molotov koktélok és utcakövek illetve a tüntetők által elkötött és a rendőrsorfal felé vezetett tankok számának szorzatával egyenlő arányban nő.

  6. Azt az oldalajtót egyébként királyi bejáratnak vagy királyi lépcsőnek hívják hivatalosan, mert ott járt be az épületbe Ferencjóska még anno. Lehet, szándékosan választotta azt Viktorunk? 🙂

  7. Kedves Vezéreteknek Vekker Viktornak mi a fasztól kell félnie,ha a népe szereti,igazságos,sosem hazudik,nem lop,nem csal?
    Vagy csak simán a patkány mivoltából adódóan,szereti a hátsó kijáratot!?

  8. Csak egy gyáva féreg,mint a fidesznyikek általában.
    Legközelebb még a kapucnit meg a sí sapkár is a fejére húzza,mint az általa fizetett csőcselék,akik szétbasszák a várost,gyújtogatnak,aztán meg sírnak,rínak,a rémHír tvn hónapokig ha a rendőrök megdádázzák őket!

  9. …hátsó bejárat..

    “színészbejáró

    a színházépületnek az öltözőkhöz és a színpadhoz vezető, a közönségfogadó helyiségektől elkülönített bejárata.”…:)))))

  10. de még illen is vótt neki ottan…”zenekari árok

    a színpad és a nézőtér között elhelyezkedő, a zenekar elhelyezésére szolgáló helyiség. Kb. egyharmada az előszínpad alá nyúlik. Itt a kívánatos belmagasság min. 2,1 m. A színpadtechnika fejlődése lehetővé teszi a zenekari árokban olyan emelőpódiumok alkalmazását, amelyek a padozatot egyben vagy több részletben a színpadszintig fel tudják emelni. Ez különösen több tagozatú színháznál előnyös, mert az előszínpad változatos kihasználását teszi lehetővé.”

    …amit nyugodtan nevezhetünk: BUKÓ-ÁROK-NAK ! :o)

  11. Orbán Viktor fingját árulják már nagyban! Nagy fing reklámot tervez Simicska. Állítólag Orbán fingja 100 milliárd bevételt hoz a MAHÍR részére. Minden gonoszságtól telített a felcsúti fing. Orbán zoknija penetráns szaga a teljes korona fingszagon.

  12. A MOL-részvénycsomag jelenlegi értéke 380 milliárd forint. A kormány ezt az euróösszeget a korábban lehívott, de fel nem használt IMF-hitel terhére fizette ki. A magyar állam a részvénycsomagon eddig 25%-ot bukott (nem realizált veszteség), de ha figyelembe vesszük, hogy euróval fizetett a csomagért, és azóta gyengült a forint, akkor a veszteség már 37%-ot tesz ki (a tavalyi 1,88 milliárd eurós összegért most 600 milliárd forintot kellene visszafizetni).

    Navracsics Tibor: a forint gyengülése a kormányzat kudarcát és elhibázott gazdaságpolitikáját jelzi.

    Jól jelzi a kormányzati politika kudarcát az euróárfolyam – mondta el Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján. Navracsics kitért arra, hogy a 300 forintos “lélektani határt” átlépő euró magyar devizahitelesek tömegét lehetetleníti el. A forint gyengüléséért a miniszterelnök hiteltelen és elhibázott politikáját tette felelőssé. A kormány nem képes kezelni a válságot, közölte Navracsics, megjegyezve, hogy válságkezelés helyett a kormány “konzultál, beszél és nyilatkozik”.

    Navracsics Tibor hangsúlyozta: a helyzet egyetlen megoldása az új választások kiírása és egy új kormány felállítása – adta hírül a Fidesz.hu 2009-ben.

    Ő MÁR AKKOR MEGMONDTA, TEHÁT ORBÁNY KORMÁNY TAKARODJ!

  13. én nem értek az újságíráshoz, meg sokminden máshoz sem, de az én szembem a cím felzabálta az egész posztot 😀
    ennyi nekem elég is volt mára, köszönöm szépen, ezzel elleszek holnapig 🙂

  14. @Pinka-Panka: ja a skiccpali kertjében is császári (oh pardon, ellenzéki komcsi-libcsi-zsidó) vadmalacok garázdálkodtak, de a teki katonák, miután a malackák disznóólat hagytak a kertben, hősiesen elbántak a malacokkal.

  15. A Vezér emelt fővel jött, lefektette a gránit-szilárd alapot,ezután az Operában meghallgatta csicskását, a megzenésített alaptörvényt, majd lopva távozott.A kinti operarajongóknak nagyon hiányzott.

  16. @sTormy: “: Bebizonyítják, hogy Mózes nem volt zsidó, mi az nekik. “

    Hát nem is az volt, hanem valami párthus hercegnő a pilisi szívcsakrából, aki elvitte szentelésre a koronát a Sínai hegyhez, de ott épp pálinkát főztek az ősmagyarok, miután agyműtötték a helyi faraót, na abból a csipkebogyópálinkából úgy becsókolt a csákó, hogy csapot, papot és koronát hátrahagyva felment a hegyre és le se jött onnan csak két kőtáblával, amire rovásírással az volt felróva, hogy “Legyen szeretet, béke és egyetértés”, de addigra a magyarok helyett már agyműtött zsidók tartózkodtak a hegy lábánál, és imádták az aranybornyút, akit Ájemef-nek neveztek, mire Mózes éktelen haragra gerjedt és összetörte a kőtáblákat és azóta nincs szeretet béke meg egyetértés Izráel földjén és nekik csak olyan elnök juthat, aki nemi erőszakol, ahelyett, hogy a nyelvhelyességet őrizné. Az ajtó meg ott jön a képbe, hogy egy felderengő kéz arra írta, hogy “Mene tekel ufárszin” ami tipikusan ősmagyar/őspárthus/sumérdns fordításban annyit tesz, hogy Menjetek el kufár IMF (szin a mai IMF akkori megfelelője), ugye már ez is az ősmagyar agy- és szívsebészet és unortodox ácsművészet ősi erejének a bizonyítéka… És most az Ember Aki Sose Félt Hátul Kimenni azt olvasta a róla elnevezett ajtón, hogy Megmérettél és könnyűnek találtattál, de ez már egy másik babilón történet.

  17. Fidesz abszurd: 300 kilométerre lévő kórházakat vezetne egyszerre a jobboldali jelölt !!!

    Egyszerre vezetné a karcagi és a dombóvári kórházat a dombóvári Fidesz által kiszemelt új igazgató, Dr. Nagy Mihály, aki mintegy másodállásban havi 750 ezerért igazgatná a dombóvári intézményt.
    Elődje ugyanezt főállásban 390 ezerért tette, ám ő a helyi Fidesz szerint nem elég jó lobbista.

    Meddig tűrjük magyarok ezt az aljas kormányt?

  18. Ha csak ott távozott volna. De a régi bunkeralagúton közlekedett a sleppjével együtt. Amiben anno a légitámadásokkor menekítették ki a nézőket. És ezt a színpadon is szóvá tették, minthogy több mint húsz éve nem használta senki a földalatti rendszert.
    Hát, ennyit a bátorságukról. Vagy a gyávaságukról?
    És képesek azt nyilatkozni, hogy még hogy itt nincs demokrácia? Hát mennyi ember mondhatta el a magáét az Andrássy úton, míg ők bent voltak az Operában.

  19. @Pinka-Panka: Tisztelt Nem.Egy. Működő Társam!

    Becsületes közérdekű névtelen feljelentését megvizsgáltuk, és sajnálattal állapítottuk meg: A mai napon, reggel 08:00-ig Ma. Nem. Tévéhíradónk aktuális hírei között még egyszer sem lett megemlítve Gyurcsány, 2006., szemkilövetés, valamint a posztkommunista kifejezés.

    Szerencsére a hiányosságot felismertük, és a nap folyamán kamatostul pótoljuk. Reméljük, ezen kifejezések addig nem veszítik el napi aktualitásukat, és nem fog a magyar forint annyira megerősödni, hogy ne szidhassuk miatta a két éve elmúlt nyolc-húsz évet.

  20. @arpeme: Besz@rás!

    Amúgy a Zorbán család két mindentitoktudó kültagja, a zügyvéggyük meg a fogászuk már ki van fizetve: Egyik alkotm… afaszt, alaptörvénybíró, a másik hatezer milkából fejleszti a fogturizmust. Megkönnyebbülhetünk, amit ők tudnak, abból már nem lesz botrány…

    De mikor kerül elő minden rendes ámerikai középosztálybeli család harmadik kültagja, a házi pszichiáter? Ő kapta volna titokban Lipótot, cserébe a kussolásért?

  21. Remelhetoleg az EU-IMF beavatkozik es helyre rakja ezt az inkompetens es anti-demokratikus kormanyt, mert ha nem akkor itt totalis gazdasagi es moralis kaosz lesz, ami meg akar a megdilettansabb es meg anti-demokratikusabb Jobbiknak kedvezhet, ami utan egy evtized is keves lenne, hogy elsoporjuk a romokat.

    Fidesz anti-demokratikus amokfutasa, ahol egypart rendszert probal most kiepiteni es minden intezmnyt megszallni es az osszes meglevo ellenfelet marginalizali. AB-t,KT-t, MNB-kot legazolni. Uj egyoldalu hazug Fidesz alkotmanyt elfogadni. MNYP-i penzeket allamositani, Munkatorvenykonyv atirasaval rabszolgasorba taszitani a munkavallalokat, visszamenolegesen torvenykezni, reszrehajlo valasztasi rendszert kiepiteni, mediat elfideszisiteni (Klub radio, retusalasok, Media Tanacs megszallasa ), birosagok fuggetlensegenek felszamolasa, es mindezt megfejelve egy ugyetlen es igazsagtalan felso osztalyt kedvezo adopolitikaval BOVLI kategoriaba sodorva Magyarorszagot es az EU, USA, IMF szovetsegeinknel es bel es kulfoldi befektetoknel teljes bizalomvesztes, irdatlan bank es multiadoval a banki hitelezes befagyasztasa es munkanelkuliseg novelese. Ennek tetejebe gogosen jarkalnak es unnepelnek.

    Es a problema az, hogy a lista nem er veget, meg sok mindent ki is hagytam.

    Ha ez nem orszag totalis csodje fele vezeto intezkedesek, akkor mi az?
    Az Orban fele politika megbukott! ORBANT belulrol kell megbuktatni es VARGAT vagy POKORNIT KELL MEGVALASZTANI MINISZTERELNOKNEK, legalabbis a 2014-es valasztasokig, akkor meg az egesz Fideszt elzavarni.

  22. Köztársasági Elnök Úr!

    Azonnal lépjen a kormánnyal szemben, az ország az államcsőd felé halad.

    Azonnal új, szakértő kormányt kell!

    Ez már az Ön felelőssége is!!!!!

    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/pocsekba-ment-az-alkotmanyi-vacsora-2076455

    http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/eszeveszetten_szabadulnak_a_forinttol_es_a_magyar_kotvenyektol.160906.html

    index.hu/belfold/budapest/2012/01/05/februar_elejen_leallhat_a_bkv/

    324 ft,- az euró!!!

  23. @lariflari: Te komolyan viccportálon akarod esztet megvitatni? Rendben!

    Nos, te nyilván a zásványkincs kategóriába tartozol, vagy a jószágba. Hát én szívesen odaadlak, nem átütemezve, de azonnal.

    Inkább te menjél, mint nekem kelljen a zilyen okos közgazdászok miatt, mint te vagy mega Zorbán, vagy a Matolcsyné férje…

  24. @Schmitt elnök azonnal lépjen álamcsőd jöhet!: Nem igazán értjük, milyen lépéseket vár Schmitt Páltól. Köz. El. úr már rég megtette a szükséges lépéseket: A 2010. évet köszöntő újévi beszéde alatt. Ezt mindenki tudja, mindenki látta. Idén már nem is volt szükség további lépésekre!

  25. @wanekus: seholsem vagytok a TEK meg egy hülye a Hegedűssel az élén a Bartók a Kékszakállú Herceg V
    ára című magyar operát kell játszani abban van 7 ajtó és sohasem lehet tudni ki jön ki rajta de legfőképpen aszt nem ki ment be…amíg az ellenség megtalálja 7 közül melyiken járkál addigra lejár az 5 éves terv ja és a snittpali meg tárogatja mind a 7 ajtót kan-dúrban…

  26. Hírek, röviden:
    A magyar emberek híresek a kiskapuk keresésében, kihasználásában.
    Ez ellen hirdetett harcot a nemzeti együttműködés ‘ormánya.
    Kiskapu-hátsóajtóügyi ‘ormánybiztost neveztek ki.
    A posztra egy igen megbízható takarítónő kerül,
    aki bizonyított már, hat évig dolgozott “náluk”, és nem lopott el semmit.

    Féregjáratttal kötik össze a kis földalattit az Operaház
    pincéjével.

    Hegyi metrót fejlesztenek magyar mérnökök.
    A kísérleti szakasz már majdnem kész.
    A nyomvonalat 20 évre titkosították.

    Meghosszabítják a 4-es metrót Alcsútig.

    Épűl a Kossuth téri mélygarázs álcázott kijáratokkal.
    Csak bekötött szemmel lehet a lehajtókat megközelíteni,
    nehogy a mocskos ellenzék le tudja zárni a trágya testével.

    Júniustól Or Győző lesz Magyarország Bánja.

    Az Opera új Szörényi-Lezsák dalművet tűz műsorára Or Bán címmel.
    A darabot Kerényi asztalosmester rendezi, koreografálja, vezényli,
    ruhatározza, előtapsolja A próbák már megkezdödtek.
    A táncarban ott lesz “Ö” maga is, egy kis hátsó ajtónak öltözve.
    A világ összes nagy operájának kormánybiztosa
    érdeklődnek a mű iránt..

  27. @Pinka-Panka: És a számok értése? Kettő meg kettő holnap már háromnál is kevesebb lesz. Hála hős kormányunk szabadságharcának, a forint elleni aljas támadások bravúros kivédésének, továbbá a gaz spekulánsok elleni küzdelemnek.

  28. Az MNO szerzőit, de főképp ezt a Tompos nevű Ádámot szerződtessétek le a Hírcsárdához! Nagyobb baromságokaz bír kitolni magából, mint Pista bá meg Patkó Bandi együtt!