Brit tudósok egy csoportja több európai ország lakosságának génkészletét összehasonlítva megállapította, hogy valószínűleg Magyarországon élnek az ókori filozófus leszármazottai.

A tudósok egy fantomképet is megrajzoltak, ez alapján keresik a lehetséges leszármazottakat. Ha hihetünk a génekben elraktározott információknak, az arcfelépítésen kívül azt is tudjuk a Szókratész-leszármazottól, hogy nagyon sok vörösbort iszik, és nem használ WC-papírt.

13 KOMMENT

  1. Tegnap:
    “Az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, bár még nem kezdődtek el, de “mi akár egy nap alatt is meg tudunk állapodni.”

    Ma:
    “Miután a magyar IMF-tárgyalódelegáció vezetőjeként „rendkívül tág, nagyon sok feladatot magában foglaló megbízása” van, felajánlotta a miniszterelnöknek a lemondását – jelentette be Fellegi Tamás.”

  2. Hol lehet hírt beküldeni?! Mert azért Pista bá’ és Szókratész kapcsolatánál történnek fontosabb dolgok is a világban:

    “Budapest barátként aggódik az USA demokráciájáért

    A Magyar Köztár… Magyarország washingtoni nagykövete szerint a gyurcsányista Obama-kormánynak felül kellene vizsgálnia reformintézkedéseit, amelyek a demokratikus intézményrendszert, köztük a parlamentet, a bíróságokat és a médiát érintik.”

  3. @nyuggervadász:
    Nem, nem tudok a másikról, de az izolált nyelvezetük egyértelmű.
    El is vannak már szigetelve.
    Olyannyira, hogy már lassan (sajna nagyon lassan), már egymást sem értik.
    Úgy látom, hogy az összefonódásuk sikerét a saját kotmányukkal fogják lerombolni, ami a saját felelősségüket fogja előtérbe hozni.
    A visszamenőségükre gondolok. Majdan rájuk is vonatkozni fog.
    A nemzeti összetartással kezdték, de a széthúzást alkalmazták, hogy gyengítsék az ellenzéket.
    Van pofa, meg hazudozás folyamatosan, de kezd kinyílni a sok birka lelkületűnek a szeme.
    Valahogy már csak vigyorognak a szóvivő, szóvivők (?) megjelenésén is. 1 milla új munkahely,
    eltőzsdézés,
    gyorsnaszád,
    eszem f@szom meg áll.

  4. @Dour.:
    Egy újabb adalék a fenomenális gazdaságpolitikájukról:
    “Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában beszélt arról.hogy a jegybank által kezelt pénzeket, tartalékokat is be kell vonni a gazdasági növekedés finanszírozásába, a kijelentés alapján pedig sokan arra gondoltak, hogy a kormány elvonná a devizatartalék egy részét.”
    Na, erre varrj gombot! Ha a devizatartalékokat is lenyúlják, akkor valóban lesz vége Magyarországnak!