Nem találják az elkövetőket, pedig már beidézték a klip nézőinek nagy részét.

"Kerestük a telefonkönyben a D betűnél, de egész egyszerűen nincs benne, vagy titkos a száma. Pedig mindent elkövetünk, a rendőr kollégák éjjel-nappal őrjáratoznak az Erzsébet-hídon, hátha visszatér a kapucnis elkövető a tett színhelyére" – adott tájékoztatást az MTI-nek az ügyészség szóvivője. A nyomozásba már a TEK is bekapcsolódott: információink szerint állandó megfigyelés alatt tartják a Szabó Ervin Könyvtár összes Kölcsey-kötetét, hátha a Himnusz után más műből is idézne az ismeretlen rapper.

Szerencsére nem ez az egyetlen szál, amin elindult a vizsgálat, hiszen a Fővárosi Főügyészség folyamatosan hallgatja ki a botrányos klip csaknem 300 ezer megtekintőjét – információink szerint eddig három embert sikerült név szerint beazonosítaniuk, mivel ők saját nevükön regisztráltak a videómegosztó oldalon.

"Nagyon örülök, hogy végre a fontos dolgokra is jut idő" – nyilatkozta az eset kapcsán Semjén Zsolt, majd hozzátette: van oka feltételezni, hogy a rejtélyes Dopeman és a Twitterre pár hónapja írogató álSemjén Zsolt egy és ugyanazon személy, így a biztonság kedvéért megint visszahívják kihallgatásra a hamisnak bizonyult Twitter-profil 40 követőjét.

121 KOMMENT

  1. bazdmeg
    bazdmeg, bazdmeg bazdmeg,
    bazdmeg, bazdmeg bazdmeg, bazdmeg bazdmeg bazdmeg,
    bazdmeg
    bazdmeg, bazdmeg bazdmeg,
    bazdmeg, bazdmeg bazdmeg, bazdmeg bazdmeg bazdmeg,

    a zenet es a klippet kepzeljetek hozza

  2. Feljelentés… Ejj, azt hittem, a kurucok ennél tökösebb legények és jól megverik, sőt a farkánál fogva felakasztják egy térfigyelő kamera oszlopára, majd Tömjénzsolti az érsekúr áldása mellett máglyát rak alá. Hiába, már Vonáék sem a régiek, mióta bejutottak a parlamentbe.
    Kiben bízzon a magyar, ha mar a nácik is ávós módszereket használnak? :(((

    Hajrá Magyarország, hajrá TEK!

  3. cigány bemegy reggel a templomba:
    -tisztelendő atya, gyónni valóm van!
    -mondjad cigány!
    -há tisztelendő atyám, megbasztam az anyámat!
    -jujj cigány, ez nagy bűn! mondj el 1000 miatyánkot, meg ásd fel itt körbe a templomkertet.
    cigány mit tehet?, nekiveselkedik a melónak. ás, mormol. jó kis idő múlva arrasétál a pap:
    -na cigány, hogy haladsz?
    -hát pap, megbaszhatnád te is az anyádat, ketten hamarabb végeznénk!

    (népgyűjtés)

  4. majd előveszik azokat a szerencsétlen jagellókat (ezért a “j” kifejezésért remélem nem zavarnak a Bastille-ba száz évre…) hogy hogy lehettek ennyire figyelmetlenek, hogy az orruk előtt történt terrortámadást nem akadályozták meg, neadj’Isten még asszisztáltak is hozzá… nem lepődnék meg.
    maga a zenemű pedig szerintem pont annyit ér, mint akikről szól…

  5. Ki jön velem feljelenteni pár szélsőjobbos portált nemzeti jelkép meggyalázásáért? Engem nagyon sért magyarságomban, hogy ott van az oldalukon a magyar zászló, címer, korona, és körbe van véve mindenféle ocsmány, gyalázkodó, gyűlöletkeltő, gyakran kifejezetten obszcén szövegekkel. Hol van ezekhez képest pár bazmeg?
    Mindez bőven kimeríti a nemzeti jelkép meggyalázásának bűntettét, nem kéne ezt sem annyiban hagyni.

  6. Nem cáfolta a rendőrség a fideszes kötődést! Tehát…….?

    Rátaláltak a nyomozók kedden a pénzszállító sofőrjének budapesti búvóhelyére, ahol nemcsak a férfi, hanem az eltűnt 1,2 milliárd forint egy része is meglett. A férfit és társát sikkasztással gyanúsítják, a kihallgatás elkezdődött, de a rendőrség szerint nem működnek együtt. A budapesti főkapitány szerint szerencsések, hogy életben vannak, mert a rekordnagyságú zsákmányra felfigyelt az alvilág is.

  7. Az egészben az a röhejes, hogy olyan jobboldaliak jelentették fel Dopemant, akik nyíltan gyűlölködnek, uszítanak bizonyos népcsoportok ellen (faji, vallási hovatartozásuk miatt), konkrét történelmi eseményeket tagadnak meg, “masíroznak” , etc.
    Ilyenkor hol az ügyészség?!? Vagy a jobberek tevékenysége belefér a demokráciára jellemző szólás- és véleménynyilvánítás szabadságába?
    Miért ez a kettős mérce?
    Mellesleg, én már vagy tízszer meghallgattam ezt az ominózus számot (nem most, már régebben), roppantul tetszik a mondanivalója ( mármint, hogy ez a birka nép zokszó nélkül tűri, hogy a politikusok -pártállásra való tekintet nélkül – packázzanak vele).
    Szerintem, a világ egyik legszebb himnuszának semmit sem ártott, hogy
    Dopeman “beépítette” rapjébe. Tőle szokatlan módon, a lágyan előadott himnusz-részletek felerősítették azt a kontraszt, ami a jelen valósága és a múlt között fellelhető. Ugyanakkor rávilágít arra is, hogy:
    – ha nem teszünk semmit, ismét csak a balsors vár ránk….

  8. ..szerintem meg a jobbikot is meg kellene TEK-eztetni, hogy milyen érdekek mentén védi a keresztényeket gyűlölő, a nőket semmibe sem néző, oaljbevételét ribancokra és sportautókra valamint ex-szovjet kézifegyverekre költő arab világot, (különösen a palesztinokat és Iránt) és milyen hátsó szándék nevében ekézi folyton-folyvást a demokratikus jogállam Izraelt? Szerintem ez is megérné a vizsgálódást….

  9. @nyuggervadász:
    “Mellesleg, én már vagy tízszer meghallgattam ezt az ominózus számot”
    A 10-szeri, az már folytatólagos elkövetés és hazaárulás, 1-2-szerivel még csak pszichikai bűnsegéd lennél. Te tudod… .)
    Már látom is, ahogy gépeli néhány fideszspicli a becsületes, névtelen feljelentését…

  10. Megmondom őszintén, fogalmam nincs ki a Dopeman, de!

    – Mondtam, bazdmeg!
    – Ne bazdmeg, bazdmeg!
    – Megbasztad?!
    – Bazdmeg!
    – Hát rábasztál, bazdmeg!
    – Most már baszhatod, bazdmeg!
    – Na, bazdmeg!

  11. @Link Elek:

    Bazmeg országot álmodtam én,
    ahol minden bazmeg volt,
    minden bazmeg, de nem csak kívül:
    csontig, velőig bazmeg,
    bazmeg,
    bazmeg, bazmeg, bazmeg.
    Bazmeg ég és bazmeg tenger,
    bazmeg fák és bazmeg ház,
    bazmeg állat, bazmeg ember,
    bazmeg öröm, bazmeg gyász,
    bazmeg érc és bazmeg kő és
    bazmeg föld és bazmeg fák,
    bazmeg férfi, bazmeg nő és
    bazmeg, bazmeg, bazmeg világ.

  12. Sajnálom Dopemant, ha egy milliárdos ingatlanpanamába, vagy egy megkent közbeszerzésben lenne sáros, akkor megúszhatná.De így, egyszerű polgárként, csoda ha nem ítélik kényszermunkára.

  13. @kewcheg: szerintem meg a jobbikot is meg kellene TEK-eztetni, hogy milyen érdekek mentén védi a keresztényeket gyűlölő, a nőket semmibe sem néző, oaljbevételét ribancokra és sportautókra valamint ex-szovjet kézifegyverekre költő arab világot

    saját anyagi

  14. Valaki egyszer írja már le, hogy egy ilyen majompernek mennyi a költsége?
    Szerintem még akkor is milliós összeg, ha elvetik az egészet bűncselekmény híján.
    Mert az ilyen f*szságokat is kifizeti valaki!
    És hogy ki?
    Hát a sok hülye gyökér barom szánalmas és kihasználandó, mindent elfelejtő, bármit bekajáló adófizető

  15. @Creatura: “Sajnálom Dopemant,…”

    Miért? Szerinted ez a néhány szarfaszú feljelentő mennyi reklám költséget spórolt meg ennek a suttyónak?!
    Azért mert egyik gerinctelen fére basszogassa a másikat, még nem biztos, hogy sajnálni kell.
    Ilyen alapon küldjek adományt Fletónak, mert Mesterházy nem szívleli???

  16. @ColT: a kocsimat meghúzta valami jóképességű még szeptemberben, rendszáma alapján bejelentettem a yardnál. Azóta háromszor voltam bent náluk, meg persze a vétkest is beidézték, de egyszer sem jelent meg, sőt utoljára elő kellett volna állítaniuk, de “nem sikerült”. Az őrmesterasszony kis szomorúsággal a hangjában megnyugtatott, hogy majd még próbálkozik… (nem tudom, milyen szmájli illik ide)

  17. @nyuggervadász: az “érpataki modell” (haha) jobbikos polgármesterének állítólag több, mint 180 feljelentése van azok ellen, akik valamilyen ormában támadták. Közben meg hülyézik Ámerikát, hogy ott mindenki jelentget mindenkit (szerintük).

  18. Azért mázlista ez a Pityergő, vagy Dopeman, vagy minek hívják.
    Én ugyan nem láttam az inkriminált klipet, nem is fogom megnézni, mert a rap nem a stílusom, de egyes országokban a leírások alapján ilyesmiért halálbünti járna.

    Van egy pesti közmondás: Akasztottak már fel nála ártatlanabbakat is, főleg a kommunista és a gyurcsányista uralom idején.

  19. @Kara kán: “Akasztottak már fel nála ártatlanabbakat is” azokra az “ártatlanokra” gondolsz, akik csak az MTV székházban több milliós kárt okoztak, és a jogos büntetéstől csak a fidesz “ölelő karjai” mentették meg?

  20. @Kara kán:
    “Én ugyan nem láttam az inkriminált klipet, nem is fogom megnézni, mert a rap nem a stílusom, de…”
    Így is van, te fasz (copyright DajcsTomi), nehogy megnézd a klipet, a végén a tények még megzavarnának a “véleményalkotásban”.

  21. @Kara kán: Nyugalom, geci kommunisták lévén, előbb vagy utóbb ti is fogtok akasztani, legyél türelemmel.
    Ez az akasztós szlogen -mivel te az inkriminált klipet nem is láttad, megaztán a Párt nem is szereti az önálló véleményeket- esetleg a Párt hivatalos véleménye?

  22. @nyuggervadász: Való igaz, ha az érzéseimet az adott témában egy szóban kellene megfogalmaznom, én is pontosan ezt a szót használnám. Egyébiránt kifejezetten nagyvonalú, humanista és keresztény megfogalmazás a bazmeg pl. egy “lámpavashoz” képest.

  23. Na, jó nekem estetek, de hadd szegezzek nektek egy kérdést! Amúgy, nyugi, én csak kérdezek! 😀

    A legtöbb európai országban a zsidó lobbi törvényt fogadtatott el, amely bünteti a holokauszttagadást. Meg vannak ugye egyéb jogszabályok, amelyek tiltják a diszkriminációt, a rasszizmust, a hazaárulást, a mittoménmit.

    De azt ugye ti sem gondoltátok komolyan, hogy a magyar nemzet és jelképeinek gyalázása rendben van?????
    Vagy igen? Mert az nagy baj lenne, nagy baj.

    Utóirat:
    Ha valamelyik előadó vagy szerző a zsidókat vagy a cigányokat támadná (mert, ha jól értelmezem a híreket, akkor Dopeman ezt teszi a magyarsággal), akkor már telekürtöltétek volna a világsajtót, és ettől zengene Brüsszel, Strasszburg, London, Párizs, New York és Tel Aviv.

    Van egy olyan zsidó és keresztény mondás, hogy tedd azt másokkal, amit magadnak is kívánnál. Ebben kiegyezhetünk?

  24. @Kara kán: Akkor mire vársz, kapcsold le szépen a gépet és dobd át azt a kötelet a mestergerendán. Márha nem panellakó vagy.

    Szerény véleményem szerint EGYÁLTALÁN NEM DOPEMAN KLIPJE gyalázza a nemzetemet, annak jelképeit, hanem:
    – Amit pl. az Alkotmányommal műveltetek;
    – Az országom nevével (no Köztársaság) műveltetek;
    – A parlamentemmel, annak munkájával műveltetek;
    – Amit a felcsúti a puffogásával, koki-sallerezésével művelt országom megítélésén;
    – Amit pl. a magánynyugdíj megtakarítások államosításával műveltetek országom megítélésén (“magántulajdon szentsége”);
    – Amit a visszamenőleges törvényalkotással műveltetek országom megítélésén (“jogbiztonság”)
    – Amit az országom diplomáciai megítélésével műveltetek az USA demars letagadásával, Szíjjártó hazudozásával;
    – Stb-stb.

    Ennyi elég lesz? (a többiektől kérdem 🙂

    Ennyi elég lesz?

  25. bazmeg viktor
    bazmeg péter
    bassza meg az összes geci
    ki a parlamentben brékel
    bazmeg panni
    bazmeg ágnes
    a nemzeti vágtán legyél
    ösztöndíjas lófaszmágnes
    bazmeg zsolti
    bazmeg gyula
    basszon meg a neved napján
    egy csernobili mutáns tuja
    bazmeg tomi
    bazmeg tóni
    ne kelljen már állandóan
    össze-vissza bazmegolni

  26. @Kara kán: kezdjük ott, hogy Dzsingisz kollégád szintén balos volt. ő mondta először: “minden náci ostoba!”
    erre akkor jött rá, amikor sorra járt a nemzetségek vezetőt:
    – szevasz nemzetségvezető cimbora, én vagyok Dzsingisz, minden mongol ura, csatlakozz, és mindenkinek jó lesz!
    hát mit ad isten, minden nemzetségvezető olyan hülyeségeket válaszolt, hogy “nem, nem soha!” meg: ” mi nemzetségünk sokkal menőbb mint a többi!”
    Dzsingisz hallgatta egy darabig, aztán ott helyben levágta szegény nemzetségvezetőnk fejét.
    a sokadik ilyen eset után történetírók kénytelen voltak feljegyezni: bizony Dzsingisz az első keményvonalas balos vezető

  27. @Kara kán: most komolyan ránkrohad/összedől az ország, mert valaki belebazdmegel a himnuszba? akkor elég nagy ám a baj!

    az nem volt szentségtörés amikor a búsmagyar valaggal megáldott siránkozók altatódalt csináltak az eredetileg fullverbunkos Himnuszból. hát komolyan bele lehet dögleni mire végighallgatja az ember. azokat is fel kéne akasztani, nem?

  28. @Kara kán: Látom, igazi fideszes eleganciával, finom humorral reagáltál. Kevésbé elegáns lett volna pontról pontra cáfolni az általam leírtakat, ami persze messze nem egy kimerítő felsorolás. (A kimerítőt nem úgy kell érteni, hogy elfárad az ember 🙂

  29. @Kara kán: Pontosan a témánál vagyunk. Azzal nincs problémád?
    “Ha valamelyik előadó vagy szerző a zsidókat vagy a cigányokat támadná (mert, ha jól értelmezem a híreket, akkor Dopeman ezt teszi a magyarsággal), akkor már telekürtöltétek volna a világsajtót, és ettől zengene Brüsszel, Strasszburg, London, Párizs, New York és Tel Aviv.”

  30. @Lendvai Ildi néni:
    Nézd, a Himnusz egy nagyon értékes alkotás, amellett, hogy nemzeti jelkép ugye, de tényleg nem könnyű elénekelni, és kicsit szomorú is.

    Elárulom néked, hogy talán én voltam az első ember, aki több, mint 10 éve, valamikor a 90-es évek végén felvetettem azt a gondolatot – persze civilizáltan! – hogy akár a nemzeti himnuszt is meg lehetne változtatni, ha a magyarság sora jobbra fordul. Lehetne egy pergősebb, vidámabb (persze nem viccelődő, hanem optimista) himnuszunk. Mert ugye ez is második, a Boldogasszony anyánk… volt régebben.

    Ezt a gondolatot aztán mások is átvették, persze csak módjával, sőt az index.hu cikket is írt erről.

    De – és ez nagyon fontos – soha eszembe nem jutott gúnyt űzni a Himnuszból, és úgy egyáltalán semmiből, ami a magyarságnak, vagy akár más vallásoknak, népeknek szent.

    Csínján kell bánni a nonkonformizmussal, úgy értem azoknak, akik ezt művelik. Ugyanis, egy bizonyos határig ez is elmegy, de nem lehet mindenből gúnyt űzni, mint teszi azt az éretlen kisgyerek.

  31. Ha valaki azt mondja az esküvőn az ifjú férjnek, hogy bazdmeg az arát jókedvvel, bőséggel, az akkor belehimnuszol a bazdmegbe?

    Meglássátok, ebből a Dopemanból még köztársasági elnök lesz.

  32. @Kara kán:
    “Van egy olyan zsidó és keresztény mondás, hogy tedd azt másokkal, amit magadnak is kívánnál. Ebben kiegyezhetünk? “

    Ki. Csak azt nem értem, hogy akkor most a kurucosok azt akarják, hogy jól feljelentsék őket és megbasszák őket anyukájuk hátán?

  33. @Kara kán:
    Bocsi, de ha nem láttad az “inkriminált klippet”, honnét tudod, hogy a magyar nemzet és jelképeinek gyalázásáról van szó? Vagy elég, ha az elvtársaid ezt mondták?
    Én betegesen utálom Hitlert (meg a többi gyilkos diktátort) , de vettem a fáradtságot és megvásároltam (amikor még lehetett) a Mein Kampf-ot, hogy tudjak vitatkozni a benne foglaltakról. Az más tészta, hogy hánytam tőle, de most már konkrétan tudom, hogy Hitler követői milyen kóros elméjű, klinikai esetben hisznek.
    Ezért ajánlom, hogy -gyűrd le undorodat- hallgasd meg a számot, aztán mondj véleményt.

  34. @Adofizeto: “Kevésbé elegáns lett volna pontról pontra cáfolni az általam leírtakat, ami persze messze nem egy kimerítő felsorolás.

    (A kimerítőt nem úgy kell érteni, hogy elfárad az ember :)”

    Bazmeg, az utólsó mondat miatt kimerültem a röhögéstől:))))))))))

  35. @Kara kán:
    “Elárulom néked, hogy talán én voltam az első ember, aki több, mint 10 éve, valamikor a 90-es évek végén felvetettem azt a gondolatot – persze civilizáltan! – hogy akár a nemzeti himnuszt is meg lehetne változtatni”

    Asszem’ erre szokták azt mondani, hogy álmodik a nyomor.
    Továbbá van egy betegségkódja is.

    Erkel pancser volt, meg persze az ezer éves történelmünk figurái is lúzerek, hogy így kell szomorkodnunk.
    Le merném fogadni, a szövegen is picit változtattál volna (Kölcsey sem volt elég jó), Orbán Viktor -1998-2002-es érdemeivel arányban- kapott volna egy versszakot. :)))

  36. @nyuggervadász:
    Na, jó, ha valaki beteszi a linket, akkor kellő elővigyázatossággal és rákészültséggel megnézem, lesz, ami lesz.

    De én azért a probléma lényegét ragoznám tovább, ha megengeditek:

    Amikor az egyik Astori-téri radikális tüntetésen egy tüntető meggyújtotta az izraeli zászló (=nemzeti jelkép, ráadásul külföldi!!!!!), akkor úgy tomboltatok ti, mint az eszeveszettek. Aztán a srácot beazonosították (talán Giorgio volt a neve?), és bíróság elé állították. Nem tudom milyen vége lett az ügynek de ahogy a jórészt a Kádár-érában szocializálódott magyar bírókat ismerem, jól megbüntették.

    Nekem az a furcsa, nagyon furcsa, hogy amikor egy magyar nemzeti jelképet gyaláznak meg, ti úgy sivalkodtak örömötökben, mint a kismalac az etetővályú előtt. Hát normális ez?

  37. Az ügyészség vádat emelt “Dopeman” ellen a Himnusz gyalázása miatt??? Meg van itt mindenki bolondulva? Király Linda és Vikidál Gyula ellen miért nem emelt senki vádat? Ahogy ők énekelték a Himnuszt, nos, az tényleg gyalázat volt. De Jókai felesége ellen is vádat lehetne emelni posztumusz. Hiszen meggyalázta a magyar nemzeti színeket, melyeket 1848 óta gyaláz mindenki, aki március 15-én kokárdát tűz föl a szíve fölé. Mert az olasz trikolórt tűzzük ki, a zöld-fehér-pirosat. Többek között én is. Lehet, hogy hazaáruló vagyok?

  38. @Kara kán: “Nekem az a furcsa, nagyon furcsa, hogy amikor egy magyar nemzeti jelképet gyaláznak meg, ti úgy sivalkodtak örömötökben, mint a kismalac az etetővályú előtt. Hát normális ez? “

    Jimi Hendrix woodstocki amerikai himnusz elgúnyolása gitáron nemzetgyalázás?
    nem. milliók visítoznak rá azóta is örömükben.

    kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Ön eléggé furcsa kán

  39. Mi ez, hogy TI, meg MI? Fogalmam sincs, hogy a többiek kicsodák, azt se tudom, hogy te ki vagy. Nagyon polarizált ez a gondolkodásmód, ilyen bináris leosztás. A világ azért bonyolultabb.
    Én például megdorgálnám ezt a kevéssé tehetséges Dopemant is, meg azokat is, akik felnyomták. A különbség az, hogy ez a nyominger először bazmegel bele a Himnuszba, a kuruc meg amióta megvan, izomból gyalázkodik.

  40. @zgabi:
    Továbbmegyek… Az összes 56-ost is meggyalázta. Mi az, hogy kiégetjük, kivágjuk a nemzeti jelkép közepét, mi?!
    És még tovább…”aki március 15-én kokárdát tűz föl a szíve fölé”
    Az nagyon helyesen teszi, függetlenül az általad leírtaktól. Ámde, mi van azzal, aki a választásokig hordja a kokárdát? Hmm? Én most itt Viktorra és hű követőire gondolok. Ugye az a nemzeti jelkép meggyalázása, hiszen pártpolitikai eszközzé silányították a magyar zászlót (még akkor is, ha úgy van fordítva, hogy). Gáz, nem?

    Viszont Király Lindáékat lehet, hogy tényleg fel kéne jelenteni. Kíváncsi lennék. Javasolni fogom a feljelentgetős, besúgó, ávós kurucoknak.

    @Kara kán:
    “de ahogy a jórészt a Kádár-érában szocializálódott magyar bírókat ismerem, jól megbüntették.”
    Nem tudom, de te most sértegeted Magyarország (néhai Magyar Köztársaság) függő (néhai független) Bíróságát… Oké, hogy nem nemzeti jelkép, de jól gondolom ugye, hogy ezt sem illik?

  41. Egy nagyon érdekes dolog! Az új rablónkat elkapták, de vajon ki kapta el? Nos, nem a TeK? Vajon miért osztották ki az ismert személyt másra? Muszáj elgondolkodni!

    Hol volt a TeK?

    A Fidesz miért nem kente a Jobbikra, LMP-re, MSZMP-re a rablást?
    Mit is tudott Polt péter, hogy sikkasztásnak minősítette az ügyet?

    Sikkasztani lehet, egy pénzszállító autót? Na, meg egy raklapot?

    O. V. ellopja a hivatal autóját, ez lehet sikkasztás?
    O.V. ………..

  42. @Kara kán:
    “de ahogy a jórészt a Kádár-érában szocializálódott magyar bírókat ismerem, jól megbüntették.”
    Nyugalom, már ezen a kérdésen is dolgoznak a SZINTÉN A KÁDÁR ÉRÁBAN SZOCIALIZÁLÓDOTT (és vezető!) elvtársaid.
    Szájer elvtárs felesége (már gyanús!) lesz valami vezető…

  43. @Kara kán:
    Hááát, azt nem tudom, hogy a Giorgio nevű “magyar” milyen büntetést kapott az izraeli zászló égetéséért, de azt tudom, hogy a tv. székházi gyújtogató
    “szabadságharcos testvéreim” (idézet Morvai Krisztinától) mindent megúsztak, hála a “Kádár-érában szocializálódott” bíróknak .
    Mivel nem láttad a klippet (ezért kell megnézned a youtube-on), hidd el, hogy nem a Himnuszt bazmegozták le, hanem a Himnuszt illesztették be egy (mindenfajta) politikai elitet lepocskondiázó (bazmegolós) szövegbe.
    Ha neked az a nonkomformizmus, hogy nem értek egyet a mostani kormány politikájával (ugyanazzal a magyarázattal, mint azt @adófizető is megírta), akkor elfogadom, nonkomformista vagyok.
    De: én ordítanék a leghangosabban, ha pl. egy magyar zászlót felgyújtanának! Azaz, a jelen kormány nem szeretése (elismerve legitim mivoltukat), nem egyenlő a nemzet és a nemzeti ereklyék becsmérlésével! (mivel a kormány nem egyenlő a nemzettel)

  44. @Megyes Tamás:

    Tomi!

    Gondolod, hogy Polt és Orbán azt mondja majd, hogy ez a 1,2 milliárdos rabló sikkasztott? Jól gondolod! Esetleg jogtalanul használta az autót? Felmentik, mert a pénzt üzemanyag hiányában átrakta a passatba?

    Röhej ez a Fidesz!

  45. Na, megnéztem a klipet itt http://www.youtube.com/watch?v=RTZJmaJO4GQ
    Igazából én most, ennyi felvezetés után annyira már nem háborodtam fel, de aggályosnak tartom azért.

    Ha én lennék a bíró, akkor Dopemannek (dope, szlengben: [ópiumtartalmú] kábítószer, bódítószer) írásbeli figyelmeztetést adnék, plusz 10 ezer ft. pénzbírságot, és kötelezném, hogy írja le 50-szer a Himnusz szövegét.

    Amúgy, megint egy zavaró kérdésem van: Mit szólna Dopeman ahhoz, ha valaki az anyukáját szidná? Mert ő szidja (abuzálja) az ANYAországot, illetve annak egyik jelképét. Ejnye, ejnye!

    Miért nem szidja a kapitalizmust, a bankokat (lásd: Makana, http://www.youtube.com/watch?v=xq3BYw4xjxE), a nyomort, az életet? Ezért senki nem szólna semmit. Csak ugye, mit csinál a kutyus is jó dolgában?

  46. Semmi probléma, Dopeman azt állítja, hogy valaki adott neki egy fehér tablettát, és különben sem emlékszik semmire, látni sem látott semmit, mert teljes sötétség volt.

  47. @Kara kán: “Amikor az egyik Astori-téri radikális tüntetésen egy tüntető meggyújtotta az izraeli zászló (=nemzeti jelkép, ráadásul külföldi!!!!!), akkor úgy tomboltatok ti, mint az eszeveszettek.”

    Dopeman elégette a magyar zászlót? 🙂 A stílus nekem sem tetszik, sőt, Dopeman egész munkássága sem, de itt a maga módján éppen aggódását fejezte ki a nemzetért, amibe belevette a Himnusz (odaillő) sorait.

    A zászlós hasonlatnál maradva, ha a tüntető meggyújtás után leönti a zászlót egy vödör vízzel (szimbolizálva, hogy a zászlóégetés nem szép dolog), akkor máris másképp fest a dolog. Tehát nem maga a zászlóégetés a “bűn” (szerintem), hanem az, amit ki akar vele fejezni. Mellesleg én az izraeli zászlóégetésnél sem tomboltam, lehet, hogy túlságosan szólásszabadság-párti vagyok.

  48. @Kara kán:

    Mert aki a kapitalizmust szidja,az kommunista . Aki a bankokat,multikat az szintén. Aki isteníti a jelképeket, az fétisiszta.
    Amikor gyerek voltam, kötelező volt szidni a kizsákmányoló kapitalistákat.
    Sokan megszokták. Lehet, hogy Dopeman nem figyelt oda akkor, amikor okítottak az elvtársak. Vagy csak egyszerűen túl fiatal.

  49. akkor Dopeman Kossuth-díját visszavonják? és nem kap Corvin láncot se ???

    huh.. szerencsétlen, nem lennék a hejébe… kitaszította a NER
    örökre a pokol bugyraiban fog szenvedni… hontalan… huh szegény.

  50. @Adofizeto:
    “Erkel pancser volt, meg persze az ezer éves történelmünk figurái is lúzerek, hogy így kell szomorkodnunk.”
    Majd egyszer olvasd el a szövegét. Tényleg arról szól, hogy voltak jó napjaink is, de leginkább szopóágon tartózkodunk.

    Én abszolút nem értek egyet a Dopeman elleni feljelentéssel, DE:
    véleményem szerint a magyar himnusz egy kalap szar. Nem vagyok mûkritikus, de amikor csak meghallom, lehangol, elszomorít. Minket mindenki bánt, és csak Isten segíthet. Csak irigyelni tudom más nemzetek indulószerû, buzdító himnuszait…

  51. @Kara kán: Lécci-lécci’ tedd már be az “átdolgozott himnuszod” Orbán Viktoros versszakát!!!

    Ezt eddig viccnek gondoltam, de egyre inkább komollyá válik. Mert látom rajtatok a kóros aránytévesztést, az elmebetegség csalhatatlan jeleit. Erről legutóbb a Kerényi-féle festmények győztek meg.
    BAZDMEG, ahol egy festményen szerepelhet Szent István és Balsai István!
    Egyik az ÁLLAMALAPÍTÓ, a másik pedig a VISSZAMENŐLEGES TÖRVÉNYKEZÉS (gyengébbek és fideszesek kedvéért: ez maga a jogbiztonság megszüntetése) ATYJA.

    Szóval, ha esetleg Kósa Lajosról is van versszak, azt is kérjük!

  52. @úgyiselfelejtem: “Majd egyszer olvasd el a szövegét.”
    Tudom, hogy abszolúte nem látszik rajtam, de leérettségiztem. És érettségire még meg is tanultam a Himnusz c. verset. És ezután úgy 25 év elteltével, talán már értem is a mondanivalóját. :)))

  53. Egyébként meg mi a baj a magyar himnusszal? Minden időben aktuálisan kéri az istent, hogy hozzon reá víg esztendőt.
    Ha sanyarú a jelenlegi, akkor jogos az óhaj, ha meg vidám, akkor miért kérne sanyarút a jövőben?

  54. @igényes: ” Sikkasztani lehet, egy pénzszállító autót? Na, meg egy raklapot?”

    AHA. Mivel a sofőrre rá volt bízva a pénzszállító autó ( ez volt a munkája), és azt nem elvinnie kellett volna a pénzzel együtt, hanem oda vinni, ahová előírták neki. Saját magától mégse rabolhatja vagy lophatta el szegény ember sem a pénzszállító autót, sem a raklapot. Ezt gondold végig, és értelmezd (át).

  55. A Vakpaliról mindig a “rajgyűlés” jut eszembe:

    ???. sz. Szilágyi Erzsébet úttörőcsapat, vigyázz! Zászlónak tisztelegj!

    és jön a zászló bevonulása:

    Vak Pali, Vak Pali mindent lát,
    kutya valagát, kutya valagát!

    A többire nem emlékszem már, de magunkban mind röhögtünk. Köszi, de nekem nem kell himnusznak. :o) Akkor már inkább a Szózat!

  56. Idős koromra ezt soha meg sem néztem volna.
    (beatles, rollingstones, ledzeppelin, brody, illés, omega, stp)
    Megnéztem.
    Stilszerűen: kúrvára igaza van baszdmeg.
    A himnuszt egy szóval sem bántották, csupán idézték.
    Aki ebbe FIDESZ-ként beleköt, az hatalomra került ÖREG-FASZ.

  57. @Adofizeto: Kara Ákos a munkaügyi kérdésekben van otthon. Kérdezd meg a munka törvénykönyvének változásairól, a fidesz szemszögéből.

    Amúgy Győr-Moson-Sopron elsőszámú fideszese, ezért nevezi magát szerényen kánnak.

  58. @Kara kán:” Ha valamelyik előadó vagy szerző a zsidókat vagy a cigányokat támadná (mert, ha jól értelmezem a híreket, akkor Dopeman ezt teszi a magyarsággal), akkor már telekürtöltétek volna a világsajtót, és ettől zengene Brüsszel, Strasszburg, London, Párizs, New York és Tel Aviv.”

    Rosszul értelmezted. Ennyit a szellemi szintedről. Mongolidióta.

    Egyébként a világban nem ritka.
    hallgass Frank Zappát, világhírű a pali. Mindenkit kioszt.
    Ja,, az angol nem megy? Bocs!