Megérkezett a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre Master J, a finn Mikulás helyett megrendelt szórakoztató performer.

„Fuck bitches, get money” – osztotta meg élettapasztalatát a finn DJ-előadóművész, aki többek között a Vörösmarty téren várja majd a jó kislányokat, de akik igazán jók voltak, azokat hotelszobájában is fogadja majd, ahol kettőt kívánhatnak tőle. „Válság van, Joulupukki nagyon drága” – kommentálta Master J érkezését a Nemzetgazdasági Minisztérium, majd cáfolták, hogy a művész az egyik IMF-delegált nagybátyja és csak ezért kapott lehetőséget.

5 KOMMENT

  1. megjött hát a télapó kőbányai sörrel
    a szállodaszobájában majd’ tucatszor sült el
    nagyszakállú télapó, jó kislány barátja
    hogyha éppen nem ér rá, megtosz majd a bátyja