A görög és az olasz szakértői kormány után hazánkban is szakmunkás kormány alakul.

„Szerintem valamit félreértettek.” – tanácstalankodtak az IMF képviselői. A szakmunkás kormányban, egy víz-, gáz-, központifűtés-szerelő, három kőműves, egy felszolgáló, egy pék, egy villanyszerelő és Matolcsy György vesznek majd részt. Ezzel a hétköznapi furfangot, góbéságot és józan paraszti eszet szeretnék a tudományoskodás és pénzügyi bűvészkedés helyre tenni. „Szerintem mindenkinek egy órával korábban kéne kelnie, és akkor nőne az a rövidítés.”emelte ki Lakrejn Gábor, pék, az új kormány nemzeti fejlesztési minisztere.

A lépést Giró-Szász András jelentette be egy Orbán Viktor-Kirill moszkvai pátriárka találkozón, ahol az ortodox – nem ortodox gazdaságpolitikai között különbségeket vitatták meg, Semjén Zsolt bevonásával. Természetesen az új kormány működésével párhuzamosan a régi is fennmarad, sőt Orbán Viktor árnyéka is kormányt alakít, amely viszont csak napsütéses időben fog látszani.

A három párhuzamosan létrejött kormánytól a bizalom javulását és hazai gazdasági csoda napi megismétlődését várják a Fidesz-KDNP koalícióban.

36 KOMMENT

  1. Ha ezek úgy tudnának dolgozni, mint a sarki pék meg a pincér a Véndiófában politizálni!…

    De ezt az ortodox-kérdést azért tisztázni kell! Eddig is tudtam, hogy ilyen nem-ortodox gazdaságpolitikát csak vallásos áhítattal lehet végigbukdácsolni, de én azt hittem, hogy az indiai nem-ortodox, vagyis heterodox vallások, ezek közül is a Dzsánáizmus térhódítását éljük. Ez a Nirvánába vezető utat a teljes és radikális aszkézisban látja…

  2. végre nekünk is lesz szakértő kormányunk
    szakmunkás bizonyítványból amúgy is jól állunk
    ács és állványozóval nem dől be a hitel
    nyakig ér már a szar, úgyhogy csőszerelő is kell
    a gazdaság alapjait két kőműves rakja
    névjegykártyánkat a sírköves faragja
    egy asztalos összeüti az alaptörvény sámliját
    mázolóink festenek rá néhány színes pántlikát
    az egészségügy kényes téma, nem fér hozzá kétely
    egy állatgondozót bízunk meg a rendbetételével
    ha dúl a kultúra művelt nemzetünk lesz
    felügyelje hát egy szakállas homeless
    a gazdaság motorjához kell majd egy szerelő
    az oktatáspolitikához egy birkaterelő
    a vallást irányítsa egy un-ortodox zsidó
    a pékek meg kisüthetik, hogy nekünk mi jó
    és ha végeztük a dolgok rendbetételével
    rájövünk: a mostanitól nem is nagyon tér el

  3. Szerintem egy – a szavazógombokon véletlenszerűen taposó – szétkergetett birkanyáj nagyobb GDP növekedést és választói elégedettséget lenne képes generálni, mint a jelenlegi 2/3-os fidesz-kormány bármilyen bármilyen formában.

  4. Orbán és Matolcsy majd az elszámoltatás után:::DDD hehe a sitten fognak “szakmunkáskodni” …szart pucolni! Arra valók….
    Tömjén Zsóti meg a smasszerok seggnyalója lesz, mert azt hiszi majd azok is ” határon túliak”:))) –besegít neki nyalni a Pállfy- hiradó- borvirág bemondó:)-aki úgy csinál mintha értene valamihez:)

  5. Követeli a pécsi polgár, oszoljon a pécsi képviselőtestület.

    A baranyai megyeszékhely képviselőtestületének feloszlatásáért és új választás kiírásáért kiált a pécsi Jobbik. A párt keményen ostorozza a helyi kormánypárti képviselők Orbánnak írt segítségkérő levelét, hozzátéve, hogy a Fidesz bebizonyította, hogy képtelen kihúzni a gödörből a gigászi adóssággal küzdő várost, ahol a pénzhiány dacára a baráti tanácsadó cégek százmilliókat kaszálnak.

    A baranyai fideszes képviselők és Páva Zsolt figyelemfelhívó levelet küldtek Orbán Viktornak, melyben az Elcoteq felszámolása miatt kialakult kedvezőtlen munkanélküliségi helyzetet mutatták be – adta hírül a Dunántúli Napló. Pécs polgármestere a napilap kérdésére elmondta: a képviselőcsoport indokoltnak és fontosnak találta, hogy egy rövid levélben felhívják a miniszterelnök figyelmét a kialakult helyzetre, a munkanélküliség ugrásszerű emelkedésére. Az írás Orbántól azt kéri, hogy a jövőben fokozottan figyeljen a régióra és a lehetőségekhez képest helyezze előtérbe a pécsi és Pécs környéki munkavállalók lehetőségeinek javítását. Páva hozzátette: Baranyában évtizedek óta probléma a foglalkoztatás kérdése, a munkalehetőség hiánya, mert nem telepedtek le a megyében nagy foglalkoztató cégek.

    “Megdöbbenve olvashattuk a mai hírek között, hogy fideszes képviselők levelet írtak a miniszterelnöknek Pécs tragikus helyzete miatt. Emlékezhetünk, hogy 2009 óta fideszes polgármester irányítja Pécsett, s másfél éve folyik az IMF-nek behódoló “szabadságharc”. Őszintén szomorúak vagyunk, amiatt ezen hosszú időszak alatt a Fidesztől még csak egy levélre tellett a miniszterelnökhöz, aki egyben saját pártjuk elnöke is.”

    “Jól jellemzi a helyi “lobbi erőt”, hogy 2011 évvégére sem sikerült elérni a Kodály Központ állami támogatását, pedig azt már 2010-re ígérték. Legeladósodottabb város vagyunk, kiterjesztett ingatlanadóval és szinte minden helyi adó a rekord magasban. Folyamatosan pénzhiányra hivatkoznak, miközben saját tanácsadóiknak, cégeiknek százmilliókat juttatnak, gondolhatunk itt a Szebellédi István féle cégekre, vagy pont ő magára, aki havi 1 millió Ft-os jutalmazása mellett, annyit tudott tanácsolni, hogy minden adót emeljenek meg.”

    (Amint arról a Pécsi STOP hétfőn beszámolt, Szebellédi István egyik cége, a CCA Adó- és Pénzügyi Tanácsadó Menedzser Zrt. cége bruttó 60 millió forintért végezte a 2009 végén megrendelt pécsi átvilágítást, ezt megelőzően pedig 7,5 millió forint plusz áfáért bízták meg igazságügyi szakértőként az önkormányzat gazdálkodásának felmérésével. Ebben az időben még egy nettó 7,5 millió forintos szerződést aláírt, ez a Pécs Holding állapotfelmérésére vonatkozott. Szebellédi ezzel párhuzamosan, 2009 szeptembere óta a folyamatosan, utoljára 2011 decemberéig módosított szerződés értelmében Páva Zsolt tanácsadója is havi bruttó egymillió forintért. A tanácsadó másik cége, a C. C. Audit Könyvvizsgáló Kft. 2011-ben bruttó 27,5 millió forintért vállalta Pécs hat hónapon át tartó átvilágítását. A korábban említett CCA Zrt. a 2012-ben kivetendő adókért bruttó két és fél millió forintot mart fel.)

    “Ezt a gátlástalan pénzszivattyút meg kell állítani. A Fidesz bebizonyította, hogy képtelen a várost kihúzni ebből a helyzetből, csak úgy, mint az országot, hiszen most etetnek meg minket az IMF-el. Haladéktalanul fel kell oszlatni a helyi testületet és új választást kell kiírni Pécsett!”

    PÉCSETT PATTANÁSIG FESZÜLT A HELYZET, A FIDESZES BANDA TOVÁBBI ELADÓSODÁSRA KÉSZTETI A VÁROST.

    Ez a sikeres város Páva eltárs?

  6. @Bruhahahahihihi: HAHAHAHAHAAA……SZÉLES A LÁTÓSZÖGE…., NEM CSAK BEFELÉ, KIFELÉ IS TEKINT ! 🙂

    egybként a szakmunkás kormány nem is rossz öt let. Csődbe vinni az országot ők is tudnák, csak egy pénzügyminiszter kellene melléjük, mint bármely eddigi kúrmányho.

    Nehogymá assziggyük, hogy jogészek nélkül nem ad újabb hitelt az ÁJRMEFFFFF….”KÉSZENLÉTI HITELT” VAGY “BIZTONSÁGI HITELT” VAGY MINEK NEVEZZELEK, ha ugyanarra köllessszzzzz…..:O)

  7. @béla a görög: Jaja, egy random generátorral több esélyünk lenne, ott legalább az eloszlásban bízhatnánk, 50%-os eséllyel jól szavaznának, szemben a mostani konzekvens 0%-kal. A választói elégedettségre nem fogadnék, kellőképpen köcsög ország ez.

  8. A képen egy nem ortodox ház épül éppen, két kéménnyel az előszobában.
    Az isten mentsen meg minket attól, hogy a kéményünket a Matolcsy mester építse, az ő szemmértékével. Persze ahhoz képest ez semmiség, hogy egy egész kibaszott országot épít ugyanilyen jó érzékkel…

  9. @Adofizeto: szörnyű belegondolni, hogy szeretett gazdasági miniszterünk koponyáját esetleg néhány millió agysebész szakmunkás fogja egyszerre meglékelni gondosan megmunkált féltéglával, miközben a miniszterelnökünk a bermuda háromszög mélyén pörgő tengeralattjáró fedélzetén mosolyogva üdvözli szeretett népét, miután termőföld és vízkészletárusnak álcázva magát, egyáltalán nem kudarcba vagy bármi másba fulladva mégiscsak előáll az ősi magyar mondással, mintegy lefegyverezve az összes ellenzéki kóklert és bóvliárust: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabúsul!