Kiszel Tünde ciprusi nyaralásáról hazatérve szembesült vele, hogy az egyik fotón megtréfálta őt a magyar parlament elnöke.

Mint kiderült, hogy Kövér László is éppen ott töltötte a november eleji hosszú hétvégét, és akkor látta meg a medence mellett pózoló médiaszemélyiséget. Nem is kellett ennél több, gyorsan felvette futballszerelését és pont sikerült a fényképezőgép kattanásakor a vízbe ugrania.

24 KOMMENT

  1. Jó izmos lába van ennek a Lacinak, és tudja mi a magyar virtus.
    Vagy a medence másik széléről ugrott el idáig, vagy Tünci mellől háttal (az se lenne semmi).
    De ahogy Lacit ismerem, a legvalószínűbb, hogy a medence másik széléről indított háttal, és egy nyolcas szaltóval jutott idáig, amit természetesen menet közben megspékelt három és fél csavarral.

  2. Durván látszik a Photshop-os munka. Épp a budiról emelték ki, mikor sz@rja le az Emberi Jogi Bíróságot, csak közbe a gatyáját elfelejtette letolni. Ő se figyelhet mindenre…

  3. Szerintem NEM photoshop! A képen jól látszik, amint a becsapódó Kövér László előtt feltorlódott levegőhullámok megrezegtetik a medence vizét. Azt hiszem bizonyítéknak ennyi elég.

  4. kiszel tünde nem költ szűrre
    befedi a pinaszőre
    szemöldöke vígan lobog
    fejében koboldfing kotyog
    feszes mint a víztükör
    narancs helyett répabőr
    kissé tottyadt valagán
    álmélkodik az elefán
    t