A Befoshow címmel havonta egyszer képernyőre kerülő szórakoztató show ötletét Fekete Pákó legutóbbi balesete adta.

A műsorban szereplő celebnek feladványokat és rejtvényeket kell egyenként és csapatban megoldaniuk, csupán a kreativitásukra és saját ürülékükre támaszkodva. Lesz olyan feladat, amelyben a többiek által teleszart lavorból szájjal kell kihalászni egy almát, de komoly próbatétel lehet majd a méltán népszerű célba- és távolbaszarás is. Továbbá lesz kóstoló és bélsárral festés is, valamint kötetlen beszélgetések a kula fajtáiról és a vécén eltöltött idő fontosságáról. Az első műsor vendégei VV Gané, Éden Szarfasz és Bódy Sylvi lesznek.

"Izgalom, kihívás, csapatmunka és persze sok nevetés" – foglalta össze a műsora lényegét Hajdú Péter majd felfosott és alá állt.

A Befoshow-nak és a Frizbinek is otthont adó kereskedelmi csatorna több műsor arculatát is a fekáliához igazítja majd a jövőben. Tervben van a Reggeli üvöltve fosás című műsor, a Vírusos hasmenés című tudományos revü, a Kakkantás a világ végén elnevezésű survivor-reality és a A francba, lefostak! című kandi kamerás poénparádé.

43 KOMMENT

  1. nem értem, hol itten a változás a hajdugeci eddigi röppályájához képest?
    drága szarkata micsinál majd a műsorban? rászarnak a műcsöcseire és strandpapuccsal szétcsapkodják?

  2. A műsor egyúttal egy nagyszabású öko-programot is elindít, a galand- és egyéb orsóférgek tenyésztését, melyet RubintgyémántRéka az egésséges táplálkozás érdekében beemel a norbiupdate-ételek sorába gázkonvektoron termesztett zöldf@sz-erekkel.

  3. Már látom is a szalagcímeket: “BS Kakkát, a szilikonos popsicsodát kizárták, mert hashajtóval doppingolt.”

    Lesz egyébként kakiszex, pisiszex, szardobálás valamint BS Fosbi falra kent fekáliaszívvel fog kedveskedni rajongóinak, szavazóinak, miközben a tőle megszokott bódítóan szerelmes nézéssel a kamerába fingik.

    Nagy újítás, hogy a kakidencián nem lesz WC.

    Ez lesz majd az első szagos adás a televíziózás történetében, aminek sikereit a nemzetközi tévétársaságok is lélegzetvisszafojtva kísérik figyelemmel.

  4. 11 után meg még lesz kakiszexes pornó is néha.

    A másik kereskedelmi csatorna a nézettségért vívott harcba pisis műsorral fog majd beszállni, melyet Medveczky Ilona vezet majd, és amelyet természetesen pisiszexes pornó követ. Csak hogy szoft is legyen a kínálatban.

  5. Sajnálnám, ha pont Hajdú specialitása maradna ki, a fedett pályás szarevés 200 hát gáton.Formula2 fostalicska tolás. Lehetne benne – “szarunk a rokiparkolóra” – közlekedési blokk is. Ezen kívül főzőcske is: Hogyan lehet fosgranulátumból kis víz hozzáadásával kitűnő fosöntetet készíteni?

  6. és a csúcspont pedig a south park releváns epizódjából az lesz, amikor a szájukon keresztül fognak szarni a résztvevők, stefál pedig martha steward után szabadon hátulról elfogyaszt egy teljes grillcsirkét, valahogy így:

    grrrnnnyhhhhhhhmmmpffff…

  7. @Link Elеk: olyanokra pláne nincs szükség akik szerint bal- és jobboldal szerint besorolhatóak vagyunk, ezzel a gondolkodással csak a bonszájdúcse-főmegosztó malmára hajtod a vizet, oldalaspajtás. Politikusainknak komposztálóban a helye, bekeverni földdel meg szalmával és beforgatni a földbe szervestrágyaként – más hasznukat úgysem lehet venni becsülettel. Szar.

  8. Bámulat ennek az szarkupacnak a létezése a médiában. Őszintén. Már akkor csodálkoztam, hogy ez a tehetségtelenség mit keres a tévében, amikor egyszer láttam őket Dombóvárival (a másik szinténzenész) sok évvel ezelőtt.

    Hogymikvannak, érdemes nem tévézni.