Az interneten terjengő űrben játszódó szexvideók ügyében rendelt el nyomozást az FBI és az űrkutatási hivatal.

"Eredetileg saját szórakoztatásunkra készítettük a filmeket, nem hittük, hogy kiszivárognak" – nyilatkozta Szergej Foscsilenko, az űrállomás egyik belga kutatója. Az FBI nyomozói szerint könnyen lebukott a később megrendelésre filmeket készítő kutatócsoport, ugyanis minden film a súlytalanságban játszódott és a háttér mindig a világűr volt.

A NASA szakemberei szerint az elkészült filmek ráadásul nem is olyan jók, mert mind egy kaptafára készültek: mindig egy asztronauta kopog az űrállomás ajtaján, aki – miután negyedóra alatt beengedik – közli, hogy jött megszerelni a hűtőberendezést, vagy a hajtűművezérlő-főegységet, aztán elkezdődik a műsor.

A pornózó űrhajósokat (mind az öt férfit) a következő adandó alkalommal hazahozzák, de addig is arra kötelezik őket, hogy klasszikus regények (Anna Karenina és a Tom Sawyer kalandjai) adaptációját készítsék el általános és középiskolák számára.

A magyar pornókirály Kovi szerint azonban remek lehetőség van az űrpornóban, és Twitter-bejegyzése szerint már kapcsolatba is lépett Richard Bransonnal és a bajkonuri űrközponttal.

15 KOMMENT

  1. Deep Space Nine!

    a zűrhajós kint lebegve lehúzza a sliccét és egyből kiszippancsa a vákum. az ejakulátum (adózás után megmaradt része) föld körüli pályára állva veszélyeztetni kezdi a a műhódat javító női sztronaumatuákat.
    a Nasa egy nyolc tagú – kovi pornóforgatásain edződött – takarítóbrigádot képez ki a katasztrófea elhárítására. közben közép-európában egy matolcsi nevű jobb kéz mindenáron meg akarja szerezni az értékes testnedveket, államadósság csökkentés céljából. egy szóvivőnek kinevezett mutáns csiga száját nyalogatva kommentálja az eseményeket. a takarítók elindulnak az ismeretlenbe.
    és ez még csak a kezdet…

  2. @Lendvai Ildi néni:rosszul emlékszel a címre:
    Deep Space Sixty Nine
    Plot: egy kondom formájú űrállomás közelében megnyílik egy forró, fényes hasadék, melyen keresztül a bőrnadrágos bajszos bajorok hancúroznak keresztül-kasul, szivar formájú űrhajóikkal…
    (Agyamra ment a Star Trek vagy a poresz vagy mindkettő?)

  3. @fasza nagyon fasza:

    Felhomályosíthatnál, hogy hova soroljalak:

    a. trollcsúfolásra idomított házi-troll
    b. nemes-troll, aki úgy gondolja, hogy a kolléga alulmúlja a szakma követelményeit
    c. rajongó, aki tiszteleg mestere előtt
    d. lófasznak is van határa, apofámatbefogom