Közterület-felügyelőkből álló titkos kommandót készítenek fel arra, hogy elvegye Kertész Imre Nobel-díját, aki fővárosi politikusok szerint Mentés másként című naplójával méltatlanná vált az elismerésre.

Ha kell, a Kertész utcát is átnevezzük.” – mondta hozzá közel álló politikusoknak Tarlós István, ám mások is meghallották. Mivel a Nobel-díjat egyelőre nem a Fővárosi Önkormányzat adományozza, ezért nem olyan egyszerű a visszavétele, de már készül a „Csacsifogat” fedőnevű speciális alakulat, hogy a díjat elvegye, majd eldugja. Az elit egységet a legkeményebb közterület-felügyelők alkotják majd, akik képesek az álcázásra, beszélnek németül és felismerik Kertész Imrét.

A kommandósokat ejtőernyővel dobják majd le Németországban, de az sem kizárt, hogy álcázott BKV-buszokkal érkeznek majd a német fővárosba és onnan indulnak bevetésre.
A kommandó a későbbiekben bevethető lesz szóbeli dicséretek, kézfogások, közös fotók, sőt baráti pillantások visszaszerzésére az arra érdemtelenektől.

16 KOMMENT

  1. Most ez a hír kétségbeejtett. Baromi bűntudatom lett. Hirtelen nem is tudom, önszántamból dobjam a könyvet a József Attila és Ady összessel együtt a gázkonvektorba, vagy próbáljam kibekkelni, hátha nem tör rám a TEK, hogy a szoba közepén rakjon 451 fárenheitnyi csini máglyát. Más cuccom is van, pl. Illyés Gulya: Puszták népe, meg egyéb nemzetellenes liberálbolsi-komcsi kábszerek. Francba, most látom, hogy van itten Lev Tolsztoj is, meg Thomas Mann és egyebek. Basszus, télleg bajban vagyok.:((((

  2. Teljes mértékben egyetértek !!!
    Igenis vegye el az a qrva kommandó azt a díjat!!! Megérdemli a Kertész? Nem!!!
    Ezért el kell venni s oda kell adni pl..na kinek adjuk oda?
    Szerintem kapja meg L Simon László!!! …hogy miért azt nem tudom de biztos hogy olyan kezekbe lesz akkor az a díj hogy csak na!!
    Vagy adjuk oda ha már megszereztük pl . Polt Péternek vagy valamelyik helyettesének aki megírja Gyurcsány Ferenc vallomását vagy ítéletét a Sukoró ügyben!
    De oda lehetne adni a Nobel díjat pl.: Schmitt Pálnak is! Miért ne???
    Persze szerintem azt a Nobel díjat Orbán Viktor is megérdemli aki megvalósítja a nemzet egészére a Nobel díjas mű címét mert lesz itt 9 millió magyar Sorstalanságát!
    Hajrá fijjuk !!! …csak aztán ne ám valamelyik szomszédos államba menjetek a díjért mondjuk Mongóliába mert az olyan könnyen összetéveszthető Franciaországgal ami Németország mellett van jobbra egy kicsit srévizavé!

  3. @IGAZ MAGYAR: Én azért nem értem. Nekem személyesen a Kedves Vezérem azt mondta még 2009-ben, hogy plebejus kormányt akar. Ezt darálták bele a fülembe. No, gondoltam remek életem lesz. Ha ők másodrendű állampolgárok (alattvalók) akarnak lenni, ám legyen, vannak mazochisták. Én patrícius, ők plebejus gyönnek hozzám takarítani, meg füvet vágni. Oszt’ azt hiszem nem így történt ez sem, ha jól értelmezem a helyzetemet. Most meg rohadtul nem tetszik nekik ez a jelző. mik meg nem történnek?

  4. @nolám: Ja ha neked személyesen! úgy könnyű!!! Bezzeg nekem, csak képzeld el NEM SZÓLT EGY SZÓT SE!!! Hát ember az ilyen?? Meg, hogy darálták a füledbe …? Mi lett volna ha a füledet darálják be??? Még megeshet!!!
    …csak egy jó tanács: NE HIGGY NEKIK!!! (de nem én mondtam ám!)

  5. Nem. Egy. Működő kormányunk, a felsőoktatás racionalizálása keretében, a mai naptól a KEK-et hivatalosan visszanevezte Kerényiészeti Egyetemi Klubbá.

  6. @Grigorij Pantyelejevics: Kiegészíteném:
    – a kicsi és recésebb nyelvűek, külön fajhoz tartoznak,
    -hogy kié a recésebb azt a kormány dönti el, az un.: semjén-teszt alapján,
    -aki nem látja be az 1+(-1)=2/3-ad igazságát, a helyszínen felkoncoltaik,
    -a “csak a kezemet figyelje, mert csalok” kijelentés annulál minden szóbeli, vagy írásos ígéretet, vagy fogadalmat,
    -szabadságharcot kell hirdetni a szúnyogok és a gyümölcslegyek ellen, (az utolsó töltényig),
    -minden olyan cikket, fórumot és irodalmi alkotást, melyben egyetlen értelmes mondat szerepel csipsz-adóval kell sújtani,
    -azokat, akik nem hajlandók bevenni, a napi IQ-elvonó tablettájukat terroristának kell nyilvánítani.
    Ezek csak részletek, a kiszivárogtatott javaslatokból…

  7. @Adofizeto: akkor a zsolti mekkszívja erősen!

    nyolczáz évvel ezelőtt az ilyen segglyukfürkész, tömjénnelfürdős kis geciket simán agyonverték a tatár hordák vallásilag intoleráns tagjai. aztán otthagyták az út szélén.