Kezdheti elölről a munkát az a számlálóbiztos, aki elfelejtette, hánynál is tart, amikor bemondták az 5-ös lottó nyerőszámait. Népszámlálási anomáliák.

Azt hiszem, épp azt mondogattam magamban, hogy kétszázharminckilenc, most jön a kétszáznegyvenedik. Vagy már megvolt a kétszáznegyven?” – osztotta meg lapunkkal dilemmáját Szabó-Gárdos Ibolya számlálóbiztos, aki azért nem dolgozott papírral, mert fejnépszámlálási rekordot szeretett volna beállítani.

A baj akkor következett be, mikor a budapesti Kuruclesi út 2 szám előtt húzott el az autójával 1500-as fordulaton, 3-as sebességben 45-tel, miközben az FM 107,8-ra tekert, ahol bemondták az 5-ös lottó 41. heti nyerőszámait. Hirtelen túl sok lett a szám, Szabó-Gárdos Ibolya pedig összeomlott, és elkezdte elölről a munkáját.

Sajnos nem egyedüli eset az övé: Szolnokon egy számlálóbiztos minden lakásban saját magát is beleszámolta a háztartásban élők közé.

11 KOMMENT

  1. A számokkal is csak a baj van ebben az országban.
    Még szerencse, hogy nem római számokkal van a lottó.
    A vezír is leírta a szülőket, vagy csak elszámolta magát, amikor megfogalmazta?
    “Három szoba, három gyerek, négy kerék”