A ColorStar tévék gyújtásszabályzóját építették be a 1.6 millió Bravia tévébe. A Sony szerint ez nagy égés.

A Sony jelenleg is nagy erőkkel vizsgálja, hogy mitől gyulladhatnak ki a legmodernebb Bravia tévék, amikből 1,6 milliót most vissza is kell hívniuk. Sokáig úgy gondolták, hogy az akciók filmek robbantásos jelenetei, vagy a túlságosan forró szexjelenetek terjedhetnek át az LCD kijelzőkre.

A Wired információ alapján azonban az valószínűsíthető, hogy a Sony egy a 80-as évek ColorStar tévéiben használt technológiát épített a készülékeibe, és ezek okozzák a gyulladást. A ColorStar tévék gyulladását egyébként egy félreértés okozta: a Videoton egyik mérnöke véletlenül leöntötte kávéval a készülő tévé tervrajzát, amit aztán a gyárban a munkások molotovkoktélként és egy csillagszóró alapú gyújtásszabályzóként azonosítottak, és ezeket építették be képcső alá.

A Sony mérnökei most olyan távirányítót fejlesztenek, ami transzformer módjára tűzoltóautóvá alakítható, a mute gombbal pedig porraloltó habot lövelhetünk a tévére.

11 KOMMENT

  1. A legújabb hírek szerint fénycsőgyújtót építettek a képcsőbe. A fénycsőgyújtó fénycsövet nem talált, s így tüzes lendülettel nekiállt a képcső begyújtásának, ami vélhetően sikerült is neki. Ez a hiteles és igaz történet!

  2. @tobias2: Ez álhír. A valós tények biológiai eredetűek. A VT licence egy bizonyos szigetelő alapanyagra felvitt áramkarikát tartalmaznak. A MIT (Massachusetts Institute of Technology) vizsgálata alapján bizonyos gombatörzsek könnyedén megtelepednek, sőt szaporodnak rajta és benne. Ezek a gyújtógombák. (Napalmmush-room)

  3. @czejp: lehet… sőt újabbakat is lehet: HANGadó, VÉRadó, MÉRVadó, mazó-SZadó (ez a dugódíjon belül…), HÍRadó, VÍGadó, SZÁLLÁSadó, RÁDIÓadó, RANGadó…

    egyben javaslom a hírcsárdának, hogy segítve a kormányzást (ne csak ők mencenek meg minket, hanem mi is őket) adjunk tanácsokat adóNEM ekre… pl adóiGEN eket írva…

    a fődíj lehetne egy 2 személyes hétvégi adóbefizetéshez tartozó illetékmentesség…