Az utóbbi idők közvélemény-kutatásai alapján egyre több a bizonytalan vagy a szavazni nem akaró polgár. A Fidesz az új választási törvény keretében ezt a problémát is megoldaná.

Automatikusan ahhoz számítanának ugyanis a bizonytalan vagy nem szavazó polgárok, aki egy adott választáson a legtöbb szavazatot kapja, egy másik tervezet szerint pedig a biztos pártválasztók magukkal vihetnék két bizonytalan vagy nem szavazó szavazócéduláit is. A bizonytalan vagy nem szavazó polgárok titokban árulnák el a szavazóknak, hogy bizonytalanok vagy nem szavaznak egy Facebook-hoz hasonló kormányzati portálon, a voksrulett.hu szájton.

Amennyiben mindenki elbizonytalanodik vagy nem akar szavazni, az Alkotmánybíróság jelöli ki az országgyűlési képviselőket úgy, hogy az újonnan megalakuló Országgyűlésben a kormánypártnak meglegyen a 2/3-os többsége. A választások tisztaságát a Legfőbb Ügyész ellenőrizné, ha szükséges, akár személyesen is.

78 KOMMENT

  1. hehe, a hírcsárdának is egyre nehezebb.
    ugyanis ez a gyakorlatban pont így volt, ahogy írja. sehova nem számolták a nemszavazókat és az érvénytelenül szavazókat, és ezután sem fogják. pedig fontos adat, mondanivaló, vélemény, visszajelzés. ha 20%-kal nyer valaki, akkor az számít a többség döntésének. pedig nem az.

    holnap a hírcsárda tréfásan megírja, hogy eu-s pénzből mégis autóflottát vesz egy állami mutyicég (pl. egy cinikusan MAG-nevű) vagy a fidesz mondjuk politikai színházat indít pesten vagy ilyen börleszk-szerű képtelenségeket írkál, aztán véletlenül kiderül, hogy igaz. nem könnyű a hírcsárda élete.

  2. Úgy a saját, mint a magam nevében szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Lázár Jánoshoz hasonlóan itthon más is tud boldogulni. Itt van mindjárt Kocsis Máté (nem rokona a matulás kocsis atyának). index.hu/belfold/2011/10/11/hajlektalanugyi_referensnek_neveztek_ki_kocsis_matet/ A hajléktalanok igazán vehetnének róla példát kukaborogatás helyett!

    Belső információ, kérem kezeljék bizalmasan: Kocsis Máté javaslatára az emancipációs kormánybiztos a méltatlanul háttérbe vonult Dr. Mitnyan György lesz.
    index.hu/belfold/dcode0831/

    twitter.com/schmittpali1

  3. Nem értem a problémát, mert eddig egyik párt sem csinálta azt, amivel a választások előtt rémisztette/ámitgatta a népet, tehát átverték a szavazókat, akkor meg minek ez az egész. A választási ciklus végén kisorsorják, hogy ki marad és ki nem, és akkor már csak az üres helyekre kell újabbakat kisorsolni és igy rengeteget meg lehet spórolni és még csalás sem lesz. Az, hogy ki milyen párt tagja legyen, azt is lehetne sorsolni. Sőt, lehetne Lottót is csinálni, választási lottót, aki kitalálja, hogy ki nyer, az kaphatna fél év adómentességet, vagy ilyesmit.

  4. Segítsetek! Néhány hónappal ezelőtt hallottam, hogy állítólag az egyik Benelux államban kötelező a szavazáson való részvétel, olyképpen, hogy ez a feltétele annak, hogy a rászorulók szociális segély kapjanak? Igaz lehet ez?

  5. A viccet most félretéve.
    Akik nem mentek eddig szavazni, azt azért tették (többség) mert nem tartotta érdemlegesnek egyik pártot sem a kormányzásra. Ez már magában egy vélemény, tehát szó sincs itt bizonytalanságról, mi bizonyosan tudjuk, hogy alkalmatlanok a kormányzásra. Az elmúlt és jelenlegi kormány is bebizonyította, valóban alkalmatlanok rá.
    Talán érdemes lenne a választási törvényt ez alapján módosítani.

  6. Válság van, Vazze! Orbán megmondta: úgy kell átalakítani a választási rendszert, hogy az stabil kormánytöbbséget eredményezzen, hiszen úgy lehet kezelni a válságot…

  7. én biztos nemszavazó vagyok. évtizedek óta. legfeljebb akkor térek el ettől, ha valamelyik politikusféreg nagyobb összegel támogatja léha életmódomat cserébe a szavazatomért. megjegyzem ilyesmire még nem volt példa. ebbe a velejéig rothadt, mocskoskorrupt országban csak engem nem akar megvesztegetni senki. talán jelentenem kelle az illetékeseknél, mint negatív diszkriminációt. ettől összefosnák magukat a gernyók és rohannának az ablakom alá a nokiásdobozokkal.

  8. @Lendvai Ildi néni:
    Sajnálom, nem te vagy az egyetlen, valamiért engem sem akar senki megvesztegetni, pedig hagynám magam, isten bizony (:

    Belgiumi példához csak annyit:
    Ha létrehoznak egy olyan rubrikát is a szavazólapon: ” nem akarom egyik pártot sem és egyik jelöltet sem”, akkor vígan megyek szavazni 🙂
    Ja és akkor már nem leszek megvesztegethető

  9. @lolperec: bizony, regisztrációt akarnak. a kormány kezébe kerülne 3 hónappal a választás előtt, hogy ki fog szavazni. hozzáteszi a Kubatov-listát, és megvan neki a végeredmény. onnantól még úgy rajzolja át a körzethatárokat, ahogyan akarja, olyan kampányt folytat, amivel még a legtöbbet tud hasítani stb.

    a Kubatov-listák országában az előzetes regisztráció egyenértékű az állami megfigyeléssel. ez nagyon súlyos.

  10. Hányszázezer az orbánista ?
    2014-re beférnek egy nagyobb tornaterembe is a biztos szavazók.
    Lesz egy jelölt – Viktorunk…
    Leadják a szavazatokat, Áder ellenőrzi a kezüket, nehogy vakondozzanak…
    ÉÉÉÉs kész.
    Túl is leszünk a választásokon.

  11. @ürügyminisztériumi álamszitkár: dik, á raaak egye ki a maajád! Bizony így van ez. Én is a sehova se szavazók táborával erősítetten a fütyiszt (meg a jobbikot ésatöbbit).

    @czejp: Kövezzél meg waze, mert bár sose voltam MSZP-s szavazó, ha eggyel tovább látott volna ez a nép(ség), oszt nem váltja le a Vén Pufajkást 1998-ban, könnyen lehet, hogy ma egész máshol tartanánk. Mer az is tény ám, hogy a fütyesz csak 2001-ben merészelt letérni a Bokros-i útról, és vitte már akkor meredek lejtőbe az országot (noha válság se volt), ami amúgy érthető, hiszen közeledtek a 2002-es választások.

  12. Az a jó a véleményvezérben, hogy ott nem a szokásos sírás.rívás folyik, hanem gondolkodó emberek vannak. Érdemes megnézni ott a szavazást, hogy igenis jó ötlet a regisztráció. mentem.

  13. @simonmondja.: ne légy ilyen pesszimista, vagy lesz elég jobbikos átszavazójuk, vagy viszont, oszt akkor meg majd 2014-ben jóóóól koalícióra lépnek. Akkormegaztán, hogy Lendvai Ildi nénit idézzem, akinek meg szintén á raaaaaak egye ki á belit, amé példul leváttácigaanyozott: ” csurika (behelyettesítve: figyesz+jobbik – a szerk.) megbasz titeket, elfajzott liberálbolsevik buziimádó fajmagyarpusztító tescóbanvásárló hazaárulók! akkor majd nem viccelődtök ezer év vérzivatarából felemelkedő kulturális elhivatottságunkkal! buzimjuzikelrajongó vattacigányok!”

  14. @füles1098: az lenne az igazi reform hogy ha a parlamenti kepviseloi helyeknek csak annyi %-at toltik fel ahany %-a a szavazoknak egyaltalan szavazott.
    Rogton nem az lenne a strategia hogy “abranditsuk ki az embereket a politikabol”.

  15. Rémlik valami duce Akinél pont igy működött, aki nyert kapott kétharmadot
    Tehát megkapta a nem szavazók voksát Következő választás már nem is volt Ez igy már nem is vicces 🙂

  16. @Tita nick: A regisztráció az általános és egyenlő választási jog korlátozása. Megakadályoz abban, hogy a választás napján eldöntsd, hogy részt veszel-e. Milyen alapon lehet ezt indokolni? Amit a VV is ír, hogy a bizonytalan, meg a nem szavazó emberek ezzel kiszűrhetők, nem releváns, mert nekik is JOGUK van úgy tenni a választás napján, ahogy akarnak. Az a butaság, hogy filléres ajándékkal megvehetők ezek a szavazók szintén nem releváns, mert a filléres ajándékozás a regisztrációnál is elkezdődhet. (És mi lesz akkor, ha valaki regisztrált és mégsem megy el? Jön érte a karhatalom? Kizárják a következő választásból?) Szóval nem kellene olyan hülyeségeket kitalálni a hatalom konzerválása érdekében, ami ellen már 1848-ban is harcoltak. 🙂

  17. Kérlek titeket, legyetek szívesek ezerrel ekézni a vejmárizálódó usákokat, ahol még Obama bin Laden is ilyen szisztémában került hatalomra. Például. Legyetek olyan bátrak, merészek és karakán lelkületűek, hogy a “nyilván jogos” kritikai élű véleményeteket olyanokon is köszörülitek, akik ezt gyakorolják. Ha már eddig annyira tájékozatlanok és kis butusok voltatok, hogy fogalmatok sem volt arról, hogy ilyen demokratikus megoldások is léteznek.

    Annyira örömteli látni, amikor fölhörren a “jogvédő, demokrata” bagázs és aztán meg esik az orcájára, amikor kiderül, hogy az “igazságérzetük” kritizálta vejmárizálódás más demokráciákban bevet gyakorlat.

    Annyira persze nem karakán lelkületűek ők, hogy másokat ezért ekézzenek. Ők csak itt karakán lelkületűek, ahol nyüszöghetnek.

    szanalmas.hu… 🙂

  18. @AnnaKarenina: Igen, ez roppant hatásos “érv” szokott általában lenni. Ha pedig Európából jön a példa, akkor az szokott az “érv” lenni, hogy ott igen, de ez itt meg Magyarország. De ez az “érv” csak akkor szokott ÉRV-vé nemesülni, ha éppen olyan dologról van szól követendő példaképpen, amely a ballib társaság szíve csücske. Ha a dolog nem a szívcsücsök szerepét tölti be, akkor természetesen érv sem lehet.

    szanalmas.hu

    Bálydövély… A svájci kötelező népszámlálást ekézitek rendesen? Ha már egyszer “ez itt Európa”. 🙂

  19. @SchmittPali:

    Muhaha.
    És azt tudod, hogy Kocsis Máténak ki a tanácsadója, most már a városüzemeltetés vezetője a kerületben?

    Az a Szabó Gábor, aki annak idején (az MSZMP időkben) szakkolégiumi választmányi elnök, utána HÖK, utána MSZP-SZDSZ közös listán képviselő, most meg a Fidesz tanácsadója.
    Hiába, összenő, ami összetartozik.

  20. @Tita nick: nézd, a VV mindig is erősen befolyásolta a szavazóit, ezért az ott feltett szavazás nem a valós adat, ha 70-30% van a VV-n, az a normál helyzetben 50-50%. most 53-36% van, ez normál helyzetben 45-55%, azaz kisebbség. és ha nem lenne Kubatov-lista, akkor teljesen más lenne a helyzet, mint így, hogy van. erről persze a VV-n egy árva hang nincs. én javaslom, hogy te is olvasgass, meg gondolkodj, mielőtt beszólsz. pl. az előző kommentem: @is:

  21. @Édy, aki Endre: Te most komolyan úgy gondolod, hogy Mo.-on csak a ballib gondolja úgy, amit Petőfi 1847-ben fogalmazott meg:
    “Ha majd a jognak asztalánál
    Mind egyaránt foglal helyet”

    Az USA-nak nincsenek feudális hagyományai, persze, hogy másképp alakultak a jogszokásai, de itt Európában a jogfosztottság iszonyú hosszú ideig a népesség nagyobb részének természetes állapota volt, hát persze, hogy nem szívesen mondana le a megszerzett jogairól. A kötelező választás megint más kérdés, az alkotmány előírhatja neked a részvételt, mint állampolgári kötelességet, de azt nem, hogy kire, mire szavazz. De ez nem korlátozás.

  22. Ezek a kommentek veszélyeztetik a kialakult rendszert..öööö.. akarom mondani ezek a kommentek kollektív sértik a az ország érdekeiért nemzeti közéleti személyek – mint pl politikusok – becsületét és jó hírét, ezért a kommentelőket ennel ünnepélyesen és a haza érdekében bepereljük. Mindannyiukat, mindannyiunk.
    Ezen lépésünktől eltekintünk azok esetében, akik egy héten belül megjelennek a parlament előtt egy zsákvászon ruhában és a himnuszt hangosan énekelve térden állva 3szor megkerüli a parmenthez tartozó területet.

  23. @namitirok: “Pártunk bejegyzés előtt. Neve: Egyik Pártot Sem (EPS)
    Savazz a listánkra! “
    hihi
    Ha titeket bejegyeznek, ti is párttá váltok, pedig én pont azt nem szeressem.
    Félre a hülyeséggel, mert ti kik-mit akartok?

  24. Őőőőő, tehát, ha jól értelmezem a következő választáson, aki nem fityeszes, az nem szavazhat.
    A vezír tényleg volt Csoszon Mindzsudzsi Inmin Konghvaguk ban nyaralni?

  25. csípem a hírcsárdát, mert fasza, nagyon fasza, csak amikor az állatság véletlenül túl közel áll a valósághoz, mint most is, akkor sajnos önhibájukon kívül nem viccesek.

    ma két olyan hír is volt, hogy rendesen meg kellett néznem, hogy nem átverés-e. url oké, biztos, dátum, minden stimmel. de nem, valódiak voltak, innen az össznemzeti elmegyógyintézetből. ennek ez eredetije volt az egyik. a másik a kocsis mátés kinevezés.

  26. @AnnaKarenina: Ez ismét csak mellébeszélés. Ha nincs párhuzam, akkor ne is hivatkozzunk rá. Ha meg van, akkor igen. “…nem szívesen mondana le a megszerzett jogairól.” Ez most mire kíván utalni? “A kötelező választás megint más kérdés, az alkotmány előírhatja neked a részvételt, mint állampolgári kötelességet, de azt nem, hogy kire, mire szavazz.” De én nem a választásról, hanem a népszámlálásról írtam, ami ellen ugyanolyan hévvel tiltakoztak a jogaikat itthon (és most) ezerrel védők. És azt mondják, hogy ez mennyire, de mennyire vejmár már. Amikor meg kiderül, hogy a demokratikus közegben is van ilyen, akkor jön a következő “érv”: fizetéssel hozzák párhuzamba. Igaz, hogy a kettő köszönőviszonyban sincs egymással, mégis emlegetik.

    Lényeg, hogy lehessen nyüszögni.

    Gondosan megválasztott közegben, gondosan megválasztott időben.

    És a nyüszögők a korábbi idők “rémisztő” dolgait meg magasztalják, mert azt az ő kutyájuk kölyke terméke. 🙂

  27. @Édy, aki Endre: Mindig apró kacajra fakaszt, ha valaki nem arról ír, amit olvas, viszont hülyeségeket. Mert itt ugyebár nem a népszámlálásról van szó. De ha már rávágod a sáros csizmádat az asztalra: valóban, egy ország nyüszög, és nem “bizonyos valakik” gondosan megválasztott közegben és időben – ahogy mondád -, hanem úgy egyáltalán, mivel az elmúlt másfél év alapján ennek a qrmánynak százezer okból sikerült a közbizalom talaját jó mélyen felszántani, a helyét meg sóval felszórni.

  28. @Győzike a cigánykultúra élharcosa dikkmá: Mindig apró kacajra fakaszt, amikor a jogvédő élharcosok vejmárt kiáltva izomból kikelnek olyan dolgok ellen, amelyek másutt (soxor példaképpen említett helyeken) teljesen elfogadottak. Kötelező regisztrációóóóó!!!??? Vejmár!!! Ja, hogy az USÁ-ban is? Az más. Kötelező népszámláláááási adatbevallás bünti terhe mellett!!!??? Vejmáááár!!! Ja, hogy a svájciaknál is? És akkor jönnek a nagyívű “érvek”, mejjexerint “Ha nekem is annyi zseton lesz a fizum, mint Jacknek vagy Jürgennek, akkor…” Mintha a kettő valami ok-okozati összefüggésben lenne egymással. Ugyanakkor ha olyan példálózások jönnek, hogy itt olyan móccert köll bevezetni – szigorúan ballib példák -, amelyek a hollandoknál vagy a svédeknél már dívik, akkor nincs nyüszögés a zsetonok miatt és nincs vejmározás sem. Akkor azt be kell vezetni, mert ott úgy van és az mennyire frankó. Akkor nincs apelláta, mert az olyan demokratikus és jogállami és miegymás.

    Ez a szánalmas, öcsisajt! 🙂

  29. @Édy, aki Endre: hideg van!
    ugyanmar, hat finnorszagban is hideg van, es milyen jo ott elni.
    nincs tengerunk!
    ugyanmar, svajcnak sincs, oszt milyen jol elvannak?
    terdig gazolunk a kiaradt folyoban!
    mit nyuszogsz, voltal mar velenceben? szazezrek vagya, hogy csak egyszer gazolhassanak terdig abban a vizben!

    igen endrecske, lehet mindenre hozni peldat. csak olyan orszagra nemigen, ahol hideg is van, tengeruk sincs, es terdig gazolnak az arban. olyanra nehezebb cseppet. Ha mar erted a hasomlatot.

  30. @VUVUZELLANÉNI: “Ha mar erted a hasoMlatot.” Értem a hasoDlatod. Amúgy mi ez a visszafogott stíl? Valami trágárat, lécci. Hiányzik. 🙂

    “olyanra nehezebb cseppet” Á, ez sosem szokta zavarni azokat, akik eddig példálóztak. Most annál inkább zavarja őket, ha példálózások máshonnan is jönnek.

    Ez van. Tessék megszokni, hogy nem csupán a drágajóalbánúr-féle nyalis alákérdezések uralják a trendi tematikát. 🙂

  31. @VUVUZELLANÉNI: Velencében térdig érő vízben nem gázolnál, tekintve hogy meglehetősen büdös (oda folyik a szennyvíz), és nem is térdig ér. Meg el is zavarnának a picsába, hogy mit zavarod te a túristát.

    Én megvagyok tenger nélkül, jól. Hideg is inkább lenne, mint 45 fokos hőség.

    @Édy, aki Endre: Milyen kis nyegle vagy te. Óvatosan, mert pofáraesés szokott ám lenni a vége. Az meg ám szánalmas.
    🙂

  32. @mim: Hülye vagy te, tudod az mekkora nagy? De kompromisszumos megoldásként a kossuth tér egy maghatározott pontját hajlandó vagyok levizelni pongyolában.

    Énekelni szeretek, de nem tudok, szóval ezt még gondold át, mert te fogsz jobban szenvedni.

  33. @CatMother: “a kossuth tér egy maghatározott pontját hajlandó vagyok levizelni pongyolában”

    úúúú! Ezt a bátorságot! Például az amerikai elnök következő látogatásakor a díszsorfal előtti piros szőnyeget is???

  34. @Dour: Arany egy bogaram! Ha már olyanok cuppannak ki a billentyűzeteből, hogy “Őőőőő, tehát, ha jól értelmezem a következő választáson, aki nem fityeszes, az nem szavazhat.”, akkor talán nem árt megfontolnod a beírások előtt, hogy „Zu Risiken und Nebenwirkungen lesen Sie die Packungsbeilage und fragen Sie Ihren Arzt oder Apotheker“. Mert úgy butaság az általad leírt, “értelmezés” gúnynév alatt futó dolog, ahogy van. 🙂

  35. @Édy, aki Endre:
    Ich kenne keine deutsche, sondern ómaláj meine Muttersprache, die Ärzte und Schamanen.
    Ansonsten Woodoo mit regeneriert.
    So, jetzt wissen Sie das?
    Hoax site
    Abschießen.
    als Nebeneffekt
    Kösz, hogy felvilágosítasz, hogy
    “Mert úgy butaság az általad leírt, “értelmezés” gúnynév alatt futó dolog, ahogy van.”
    Akkor az “Édy, aki Endre” is beleillik az általad leírtakra.