A csoportos létszámleépítés mellett átszervez a nehéz helyzetben lévő TV2: ezentúl az összes műsort Hajdú Péter szakértelmére bízzák.

"Nagyon megbízunk a showman több évtizedes szakértelmében, humorában, hozzáállásában, és, nem utolsósorban, személyes sármjában." – adott ki közleményt a csatorna új szóvivője, Hajdú Péter. A tervek szerint a Frizbi és az ÖsszeEsküvők című műsorok mellett a magas kvalitásokkal rendelkező szakember szerkesztheti majd a Tényeket és az Aktívot is, amelyek ezentúl kizárólag egymásról szólnának majd.

Az új műsorterv alapját képezi az úgynevezett werk-koncepció: a TV2 nézői így novembertől naponta találkozhatnak az Így készül a Frizbi című műsorral, ami naponta 3 órában mutatja be, hogyan áll össze mindenki kedvenc talkshow-ja, míg délelőttönként az Így készül az Így készül a Frizbi jelentkezik majd, a werkműsor legjobb jeleneteivel.

A Jóban rosszbant egyelőre nem állítaná le a csatorna, viszont a leépítések miatt csak a sorozat sztárjaira fog épülni a Frizbi. A TV2 gyengülése elemzők szerint az RTL Klub előretörését, ezzel pedig az Apokalipszist segítheti elő.

34 KOMMENT

  1. akkor jó is, hogy átáltak 16:9-re (a minőséget most ne vitassuk meg), mert a pacalpofájú peti orcája úgyis nehezen tűrte a 4:3-as képarányt.
    ugyanezen a címen várom azok jelenkezését, akiket megerőszakolt a hajdú, illetve akik análszexeltek szarkatával!

  2. @Lendvai Ildi néni: Nekem az tetszik, hogy a szar reklámokat, amik amúgy 4:3-asok, letolják 16:9-ben, így legalább mindenki amorf zsírdisznó, a 16:9-es House-t meg letolták 4:3-ban, így faszán lemarad minden jelenet két széle.

    Ezen HP már rontani nem sokat tudna.

  3. Tőzsdetippek, befektetési tanácsok a Hírcsárdától?
    Csak azért, mert eddig minden barom álhíretek napokon belül valósággá vált!

  4. @Artie: ahhoz képest, hogy a beérkező anyagokat anamorphicban kérik, az adást simán letterboxban tolják (hol így, hol úgy, nem is értem, mit össze dolgoznak vele, mire szétbarmolják a beküldött 16:9FHA anyagot), az RTL szintén ilyen hülye, érdekes módon annak idején az ATV simán át bírt állni egyik napról a másikra, és nem szarakodtak vele, hogy az FHA-ban bekért anyagot letterboxba nyomorítsák, ami adás közben még nyomnak egyet, miáltal a 16:9 es film mire a tévére kerül már csak 16:4,5.

  5. @Lendvai Ildi néni: Ennyire nem vagyok a témában, én csak júzerként látom, micsoda lúzerek…:) Hiszek neked, és köszi a felhomályosítást.

    Megjegyzem, a Viasat is képes 4:3-ban tolni a reklámokat és 16:9-ben tolni a 16:9-es cuccost. Hogy ez a TV2-nek és az RTL Klubnak miért ekkora cselendzs – azt talán maga HCS (vagy HP) sem tudja.

  6. “a magas kvalitásokkal rendelkező szakember szerkesztheti majd a Tényeket és az Aktívot is, amelyek ezentúl kizárólag egymásról szólnának majd.”

    Ez már most is így van…

  7. Ha marad ez a sok gennyműsor, akkor még az is lehetséges, hogy visszaszoktatnak a köztévére.
    Posztkommunista műsorokat fogok nézni.
    Még az is jobb mint ez a sok nyálas androgün műsorvezető, meg a 30-as éveikben járó, még útjukat kereső, szinglinek feltüntetett egytemista “csajok” és “srácok” gyülekezete.
    Persze a végén mindig kiderül a lányokról, hogy egyetem közelében csak akkor jártak, amikor a külföldi diákokat felszedték egy estére jópénzért.
    A fiúk meg még 20 év múlva is anyuka mellől keresik az igazit és a felük még a középiskolán is csak egy kis rásegítéssel jutott túl.

  8. @Lendvai Ildi néni: Bocs az off-ért, látom értesz hozzá. Kérlek, ha tudsz arra válaszolj nekem, miért van az, hogy a Tv2 16/9-es képe automatikusan kitölti
    a 16/9-es képernyőt, míg az RTL-nél manuálisan kell nagyítani minden esetben, hogy korrekt legyen? Az ATV és az M1 is automatikusan oké.
    Előre is kösz a választ: misi46 (nyugdíjas TV-szerelő)

  9. @misi46: ha automatikusan kitölti (és a TV 16:9 képarányra van kapcsolva) akkor 16:9 FHA (full heigth anamorphic) -ban adnak, ha nagyítani kell, akkor 16:9 letterboxban adnak. no, ezt szokták össze vissza baszkurálni, ahogy esik úgy puffanik alapon.

  10. @misi46: ha van a TVn olyan opció, hogy csatornánként be tudod állítani a képarányt, akkor nyertél, ha nincs akkor marad a kapcsolgatás. nálam spec a TV2-t is nagyítani kell, nem csak az RTL-t. így aztán minden nagyítva van (mert a tököm kapcsolgasson annyit), ami leginkább azért nem zavar, mert utoljára asszem a Dexter első évadát néztem TV-ben. az asszony megnézi a DoktorHajuzt a lányom a DoktorCsontot, a fiam a Garfildot, a legkisebb meg összenyálazza a távirányítót ezzel le is van tudva mifelénk drótonjövős kultúra.
    a boxhoz nem tudok hozzászólni, mert két éve hozzámvágta a szolgáltató, azóta a szekrény tetején rohad. tiszta por, meg pókháló, nem is nagyon abajgatjuk nehogy valami fertőzést kapjunk, vagy kimásszon belőle valami rovarkolónia ami belefészkelte magát.

  11. Nem. Ügy. kormányunk üdvözli a TV2 új pofázatát. Arculatát, khm. Egyetlen javaslatunk, hogy legalább a Frizbit vezesse Vujity Trtvko. Jóban-rosszban.