Ezen a héten a Videoton vezetőedzője válaszolt a Hírcsárda olvasóinak kérdéseire. Figyelem! Szókimondó tartalom! 

Úgy tudom ismeri a miniszterelnököt. Milyen a viszonya Orbán Viktorral? (FocIsten18)
Szerencse, hogy nem személyesen tetted fel a kérdést, mert lefejelnélek, mint egy népsportos kis köcsögöt. A Vitorral jó volt a viszonyom, csak múltkor tengóztunk a nappalijában, és amikor már 10 ponttal vezettem, azt mondta, hogy királyaftát látott, és nullázzunk! Na én ekkor nagyon udvariasan lefejeltem őt, meg a nejét, a Petrát is. A Szijjártó Petrát.

Hogy érzi magát Magyarországon? Járt már Székesfehérváron kívül? (S. Tamás, Abádszalók)
Igen, voltam Pozsonyban, Belgrádban, meg Honvédban is. Csak kicsit sok itt mindenhol a köcsög. Egy hosszabb nap után úgy érzem magam, mint egy harkály.

Fehérváron már beceneve is van: az Edzők Zidane-ja. Mit szól hozzá? (L. Anna, Miskolc)

Nem tudom, ezt ki terjeszti rólam, de ha találkozunk, megfejelem, az biztos. Meg egyébként is, az a kis algériai puttó még fejre sem tud rendesen célozni. Materazzi mellkasát egy óvodás is kettéfejeli.

Mourinho is tajparaszt, a C. Ronaldo is. Minden portugál ekkora tulok? (K. Lajos, Debrecen)

Portugália állatvilága hasonlít Európa többi országáéhoz. Jellemző a vadkecske és a petymeg. Az északi részen védett faj a vadkecske, a szarvas, a vaddisznó, a borz, a vidra, a menyét és a rétisas. Az ország déli részén egy-két mérgeskígyó faj is előfordul. A tengerben körülbelül 200 halfaj él. A halászok hálójába rendszerint kardhal, szardínia, aranydurbincs, makrahal vagy tonhal akad, de vadásznak errefelé ámbráscetekre is. A tengerben élnek még, osztrigák és egyéb kagylók, homárok, languszták és egyéb rákok, csigák stb. is.

Igaz, hogy a homlokába egy platinalemez van beépítve egy korábbi sérülés miatt? (VidiBoiXXX)
Igen, és van egy beszélő autóm is, és néha bőrdzsekiben osztok igazságot. Túl sok Knight Ridert nézel kisfiam. Na, menjél azt próbáljál lefejelni egy vízilovat.

Mit tart reálisan elérhető célnak a Vidivel? Nekifut a BL-nek? (LightFucker)
Nagyon ügyesek a fiúk, bár egyelőre azt szeretnénk elérni, hogy mindenki megértse, amit mondok. Komoly fejfájást okoz néha kirángatni őket a büféből, pláne ha burrito van, azt a spanyolok nagyon kajálják. Na de a kérdésre visszatéve: nekifutunk a BL-nek, de nem megyünk fejjel a falnak, senki ne aggódjon. Hideg fej kell ehhez, és nem fejetlenség.

5 KOMMENT

  1. a fotoshop következő verziójában lesz lefejelés effekt, de még azért nem hozzák ki, mert licenc vita folyik Sousa-val és jogi képviselőjével. Sousa azt állítja, hogy neki kizárólagos joga van erre, míg a szoftver cég azzal érvel, hogy ez annyira ősi, hogy a fáról lejött ősember a pattintott kövek előtt lefejeléssel vadászott és miután találkozott a bakkecskével, akkor tért át a kőbaltára, egészségügyi okokból.