Mivel egyre több háztartásban találunk okostévét, a Magyar Televízió vezetése úgy döntött: a dolgozóik nem lehetnek butábbak, mint a képernyő, amin megjelennek.

Szeptember folyamán tölti ki az MTV valamennyi alkalmazottja azt a tesztet, amiből kiderül, okosabbak-e, mint egy okostévé. A nemrég lezajlott elbocsátásokat így újabb hullám követi, amennyiben kiderül egy-egy dolgozóról, hogy nem tud Youtube-videót lejátszani, vagy hírportálokat megjeleníteni.

A teszt mellett további újítások is várhatók: a híradóban eztán súgógép helyett a hírolvasóknak fejben kell a hálózatra kapcsolódniuk, új kollégák felvétele esetén pedig a diplomák és oklevelek mellett a HDMI-kimenetek számát is vizsgálni fogják.

Azt egy korábbi vizsgálat már sikeresen megállapította, hogy valamennyi alkalmazott megfelel a 3D-nek, akik pedig olyan soványnak bizonyultak, hogy élőben is csupán 2D-ben látszódtak, azoktól már augusztusban megszabadult a csatorna.

A technikai ráncfelvarrástól azt várja a televízió vezetősége, hogy a műsorok ugyanolyan élményt nyújtsanak a nappaliban, mint a stúdióban.

5 KOMMENT

  1. “Standard IQ tests gave the following results. The penguins scored badly when compared with primitive human sub-groups like the bushmen of the Kalahari but better than BBC programme planners. (he refers to graph decorated with little racquets which shows bushmen with 23, penguins with 13 and BBC planners’ with 8) The BBC programme planners surprisingly high total here can be explained away as being within the ordinary limits of statistical error. One particularly dim programme planner can cock the whole thing up.”

    http://www.youtube.com/watch?v=JL-SmhFlFoQ
    2:10-től