A hosszú távú prognózisokat továbbra is szakértőkre bízzák, de a rövid- és középtávú előrejelzésekkel az EZO TV távollátóit, tisztánszaglóit és lelki tapogatóit bízza meg az IMF.

A nemzetközi szervezet hétfőn döntött úgy, hogy a magyar lakosság körében népszerű jósokat, látnokokat, távgyógyítókat és telegurukat alkalmazza saját prognózisainak összeállításához. Egy próbajósláson Szabóné Sólyomszárny Gizike elmondta az IMF-nek: "Pénz-vonalon látok némi kavarodást, tartsák csak a párnahuzatban, de nem kell aggódni, mert szerelem-téren jól alakul a hét, és egy régi ismerős is kijöhet a kórházból." Emellett Gizike három pénzügyi elemző hátáról is levette a szellemet.

Az EZO TV-s együttműködéstől az IMF azt várja, hogy sikerül elkerülni a nemzetközi összeomlást, hiszen ha a jósoknak igaza lesz, akkor még így is jóval kevesebb pénzt kell elkölteniük emelt díjas hívásokra, mint amennyibe az esetleges gyorssegélyek és támogatások kerülnének.

6 KOMMENT

  1. Nem lenne egyszerűbb felhívni őket?
    Egy igazi EzoTV-s jós a 9. dimenzióból lehívná a pénzenergiákat. Mondjuk ahhoz, hogy részesülhessen belőle az IMF, fel kellene hívni az emelt díjas számot, ami csak Magyarországról, Romániából és Szlovákiából lehetséges.

  2. @hErpEsz:
    A rontást nem nézem, hanem átéltem.
    A jelenleg a Gyöngyöspatai rontás már kezd átalakulni rántásba.
    Hogy a szavaikkal éljek „itt az idő”.
    Szerintem is.
    Az emberek nagytöbbségének a szeméről már le lett véve a fátyol is, mivel a legnagyobb mágusok a volán mögött,
    bocsi,
    a kormány mögött,
    bocsi,
    a kormány nevében,
    bocsi,
    a nép nevében tudják szétosztani (elosztani) a leghatékonyabb fogyóeszközt, a zséééét.