Magyarország 1:1-es másolatát találták magyar turisták egy eldugott kínai faluban. A másolat még régebben készülhetett,  mert még mindig Kádár János benne az Orbán Viktor.

Úgy látszik, a kínaiak másolásban verhetetlenek. Nemcsak, hogy az osztrák Hallstatt városkát másoltak le, de most kiderült: hazánknak is létezik egy pontos mása Kínában Szün-jön-xin falu határában, Hüngary néven. Az ál-Magyarországot vélhetően azért hozták létre, hogy itt gyakorolják a kivándorolni kész állampolgárok a kínai piacok és kínai gyorsbüfék létrehozását a rendszerváltás után.

Hüngary megépítéséhez még a 80-as évek végén vették a méreteket és mintákat, amibe itt-ott hiba csúszott. A Hüngaryban lévő Tatabánya alá, például, szén helyett tévedésből ritkaföldfémeket és egy Rebuak-gyárat telepítettek, Taktaharkány pedig négyszer akkor lett, mint Budapest ráadásul azt Romániában helyezték el, aminek a mását szintén felépítették Hüngary mellett.

Hüngaryban a kor rendszerét is lekoppintották, így ott máig egy Kádár János-imitátor vezeti az országot és hétfőnként nincsen adás a tévében.

Nem tudni, hogy mi lesz Hüngary sorsa, azonban felkeltheti olyanok érdeklődését, akik szertnék megvenni a Közért Vállalatot, a Patyolatot, vagy a Müszit, amik a hamis-Magyarországon továbbra is működnek, ráadásul mindezért adys 500 forintosokkal is fizethetünk.

20 KOMMENT

  1. Nagy alkalmazkodókészséggel rendelkeznek viszont ezek a sárga népek, mivel ahogy átlépik “igaz”Magyarország határát, pontosan úgy viselkednek, mint a mi beltenyésztett “igaz”paraszt vállalkozóink: lopnak-csalnak-hazudnak, azt mondják, hogy valami noname kínai kormány áll mögöttük, állami pénzeket síbolnak el (nyilván a mi politikusaink leveszik a jussot azért, tehát örülünk, hogy valami itthon marad a szajréból), viszont gyorsabban eltűnnek, mert mindegyik ugyanúgy néz ki, és totál megjegyezhetetlen a nevük.

    Ugyanezt kéne nekünk is csinálnunk: Szíjjártó-tanfolyamot tartani nekik. Lázár János lenne a rektor.

  2. @ColT:
    A kínai kajáldák is előbbre tartanak, mint az itteni pizzériák.
    Egy véletlenül sem ide vágó kérdés.
    Látott már valaki kínai temetést ebben az országban?
    Talán azt hívják szelektív hulla dék gyűjtésnek?