Index-címlapra vágyott, ezért megerőszakolta, megette, majd újra megerőszakolta anyját egy tápiótokaji férfi.

„Jelentkezni akartam a Csillag születikbe, de nem bírtam felírni a címet.” – vallotta be a hírnévre áhítozó L. Pál (28). L.–et a szomszédai csendes, a számítógépet bújó, kicsit büdös srácként írták le, aki szerette a fokhagymás ételeket. „Lehet, hogy emiatt nem volt barátnője.” – találgatott a helyszínről két karton sörrel távozó körzeti megbízott.

A település polgármestere is megdöbbent a hír hallatán, ám büszke arra, hogy végre Index címlapra kerülhettek. „Reméljük, így sokan megismerhetik községünk nevezetességeit, például a nemrég felújított teleházat, vagy az 1871 óta működésképtelen vízimalmot, amely tavaly nyáron rohadt szét teljesen, de említhetném az ÁFÉSZ boltot is, ahol május óta már ALGIDA jégkrém is kapható.”

Megkerestük az Index szerkesztőjét is, aki elmondta, hogy sajnálja az esetet, de tényleg ez volt a legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a címlapra kerülésnek.

30 KOMMENT

  1. T. Honfitársaink!
    Biztosan mindenkihez eljutott a hír, hogy Tarlós Úr gyönyörű zászlóval ajándékozta meg a fővárost.
    index.hu/belfold/budapest/2011/06/17/tarlos_tervezte_az_uj_fovarosi_zaszlot/

    A 2/3-os demonkráciák egyik példaképéül szolgáló Tadzsikisztán kiválló álamfője, kollégám és személyes jó barátom, Emomalii Rahmon, annak az országnak az álamfője, ahol 1994 óta stabil 97%-os többsége van (ugyan annak) a demokratikusan megválasztott kormánynak, számtalan alkalommal kényszerült magyarázdoni, mert küldöldi útjai során a Gyurcsányi ámokfutást többen rajta próbálták számon kérni, és az elmúlt fájdalmas 8 év alatt számtalanszor “magyarozták” le, ami igen kellemetlenül érintette mind személyét, mind a tadzsikokat.. Elsőre furcsán hangzik a dolog, pedig a megoldás igen kézenfekvő:
    kérem tekintsék meg a zászlójukat:
    http://udm.wikipedia.org/wiki/Таӟикистан

    A szovjet befolyás megszűnése után Tadzsikisztánban is fantaszkus változások mentek végbe, a vezetők teljesen lecserélődtek – mármint mentálisan, és stabil növekedési pályára állították a gazdaságot, ahol nyoma sincs a korrupciónak, vagy visszaélésnek – mint kis hazánkban. Egyszóval sok a párhuzam, és mára már ott is fellélegeztek az itthon végbement 2010-es választási forradalom után, de a társadalmi nyomás erős maradt, és a zászlócsere elkerülhetetlen.

    Tarlós Úr az utóbbi időben minden percét zászlórajzolással töltötte, és az így összegyűjött tapasztalata miatt és az én ösztönzésemre vette a bátorságot, hogy a baráti Tadzsikisztán felkérésének eleget tegyen.

    A zászló több színű lesz, és a közepén látható motívum a 97%-os választási győzelmet örökít majdi meg, hogy a nemzeti himnusz témája a lobogón is visszaköszönjön.

    A közvéleménykutatással a face-book követők támogatási hajlandóságát szeretnénk felmérni, kérem szavazzanak. Anoním szavazás, a nevüket ne felejtsék el megadni.

    a linkre klikkelve tudnak voksolni
    http://www.doodle.com/it2qedqtspdtxie5#table

    köszönettel:

    Schmitt Pál
    álamfő s.k.

  2. NA LÁTJÁTOK,
    hogy ilyen címekkel címlapra lehet kerülni, akkor is, ha kamu az egész.

    és nem poén. ez a blog már saját magából és az egész indexes szerkesztési metodikából is paródiát csinál.

  3. Fog még lejjebb süllyedni az Index a látogatottság érdekében.

    Ezek után az Index milyen alapon kritizálja mondjuk az RTL klubot?

    (Ez is csak egy bulvárüzleti vállalkozás.)