A 2007 óta, a Stájer körönd és az Akné utca sarkán működő étterem, a Xyroé kapott meg országunkban először két Michelin-csillagot. Étteremértékelő sorozatunk első darabja.

Már az érkezéskor magával ragad a szlovák rendszámos, szplendid-tahó hangulat, amibe bőszen szór a salakos parkoló egy kis kacsintós bentley-s olajmelír parasztbárót. A hely belső kialakítása és a miliő remek! Mindig is tetszett, amikor a rózsaszín Paul and Shark-os, kapuzárási pánikos, kikötőben vitorlázós, kurván beviagrázva pityergőset ilyen kifinomult ízléssel keverik a gazdagon ágyékzsíros privatizálóval. Szögezzük le: kiváló!

A zenén lehetne finomítani, bár a pokrócosi konga-lounge szikár basszokkal és lágy fittyekkel, a gasztro harmónium univerzális egészének csak kilencnyolcadát alkotják, de nem rosszak. Néha a szőnyeg alól felkarmolja magát egy kis ragga sramli, de itt még ez is bohókásan szerethető.

A mellékhelyiség anyagainak választása finom, májusi urológus attitűdöt sejtet. Bájos meglepetés a kézmosó vonalában széthúzható damaszt függöny mögötti szopatórium. Az 500 euróssal működő kényeztető mondjuk ki: JÓ!

A kiszolgálás precíz, a pincérek folyamatosan foglalkoznak a vendéggel, simogatják, tockosokkal szórják őt, billogozás és az auramasszázs azonban nem tapasztalható. Rendelés közben csak nyomokban említik refluxproblémáikat és a fókabébik leölésének kíméletlen módszereit. Tapintatosak! Amikor elővettem az iPad-omat, nyolcból csak ketten köptek rá, de épp, csak amennyire azt igényeltem.

A sok kiegészítő után térjünk rá a lényegre, a menüre.

Várakozás közben a ház külső burkolatából és kanadai zsindelyéből ehetünk. Ezek egyébként már önmagukban is figyelemre méltók: a vakolat finoman ropog, a habarcs fantasztikus, a zsindelyre trillázott kutyatej friss és rühes.

A vajpöcs krémleves kontraszelektált maori pofával tökéletesen tiszta hevederízekkel rak nelsonba. Úgy sprőd, hogy közben szikár, így nyelés közben a hajjal megszórt üvegszál-gombolyag érzetét kelti, ezért minden falatka egy ajándék. A maori pofa szinte csak utópisztikus léptékű, de kedvelem.

Második fogásnak reszelt teknőspáncéllal konfettizett Edelweiss-gerincet kértem Millwall-i balcsapottal. A csádi Chef, Herr Schwitzer szándéka precízen kivitelezett. A reszelt páncél kacag a tányéron, míg a gerinc karakteresen herseg a szájpadláson. A főételek impresszionista Mona Lisa-ja mosolyog a garatomon, bravó!

Apropó időjárás, ja nem: desszert! Az édesség minimalista maximalizmusa a legnagyobbak molekuláris jegyeit hordozza. Hmmmm… egy szem avas mazsola kockacukorral! Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár!

A kávé pompás. Nem kell mondanom, hogy az őzszőrön perzselt Lesotho-it makedón zsírkövön darálják. Olyan, mint Kőbányán eperfavirág szüretekor egy szellős vasutas-induló xilofonon: nyeles!

A számlát necc-kátránnyal futatott kreppes papírra nyomtatják. Szép. Bár a Xyroé nem olcsó hely – no meg ne feledkezzünk el a 2 csillagról sem -, a számla ár-érték arányban így is kibaszott magas összeget tartalmaz. Ajánlom mindenkinek!

12 KOMMENT

  1. Azt gondoltam, hogy azzal az elb@szott együttes vezetőjével készült interjúnál nem lehet jobb, de ez még azt is tudta űberelni. Lehet még feljebb?

    Ennyire idióták nem lehettek 🙂