A főpolgármestert régi óbudai választói ismerték fel, azóta pedig már maga is beismerte: ő játszotta a pingvint Fluor Tomi Lájk című új videoklipjében.

"A gyerek nézte a jutubon ezt a Fluor Tomit, én csak véletlenül pillantottam a képernyőre, hát az meg ott a Pista!" – mondta lapunknak H. György III. kerületi lakos, aki állítása szerint azonnal, még tetőtől talpig pingvinnek öltözve is felismerte korábbi polgármesterét. Nem volt ezzel egyedül, az óbudaiak állítólag extrém mozgásáról azonosították be a főpolgármestert, aki annak idején több óbudai banketten is megvillantotta eszelős tánctudását.

A HírCsárda természetesen Tarlós Istvánt is megkereste az ügyben, aki egy percig sem tagadott: "Az utóbbi időben több olyan ügy is volt, amiből a fiatalok azt gondolhatták, hogy a főváros buliellenes. Ezért hívtuk fel Tomikát, hogy valahogy belekerüljünk a klipjébe, hogy megmutassuk, bírjuk mi a csapatást!" Nem Tarlós egyébként az egyetlen fideszes politikus, aki feltűnik a Lájk klipjében. Ahogy arra több szemfüles olvasónk is felhívta a figyelmünket, Fluor pszichológusát a mostanában szívesen színészkedő Répássy Róbert játszotta.

19 KOMMENT

  1. 2011.máj.26. 16:45]

    Tavaly Kósa és Szijjártó gondoskodott a haszonról. Nem indult eljárás Kósa és Szijjártó nyilatkozata miatt
    2010. augusztus 13. 08:37
    Az OTP Bank legutóbb tavaly júliusban vett fel 250 millió eurós szindikált hitelt, amit eredetileg szintén 200 millió euróra tervezett. Az akkori hitelmegállapodásban 16 pénzintézet vett részt. A hitel futamideje 2 év, a kamat mértéke Euribor + 1,30 százalékpont volt. Az akkori közlés szerint a befolyó összeg szintén a bank általános hitelezési tevékenységét szolgálta.

    A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem látta indokoltnak a piacfelügyeleti eljárás megindítását Kósa Lajos fideszes alelnök és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivőjének nyár elejei nyilatkozatai kapcsán – írja a Népszabadság. A két politikus hivatalos felmentést kapott a spekuláció vádja alól.

    Hatalmas szindikált hitelt vett fel az OTP
    2011. május 26., csütörtök, 08:47 • Utolsó frissítés: 5 órája
    Szerző: MTI

    ——————————————————————————–

    Címkék: OTP; hitelfelvétel; magyar bankok; OTP Bank;

    Az OTP Bank Nyrt. 300 millió euró összegű szindikált hitel felvételéről írt alá megállapodást május 19-én – közölte a pénzintézet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

    Az eredetileg 200 millió euróra tervezett tranzakció jelentős túljegyzéssel zárult, 21 pénzintézet vett részt benne. A hitel futamideje 2 év, a kamat mértéke Euribor + 1,50 százalékpont. A befolyó összeg a bank általános hitelezési tevékenységét szolgálja.

  2. Ebben semmi új nincsen, azt hittem, hogy a HCS újdonságokkal jön elő.
    KÖZTUDOMÁSÚ, hogy Tarlós annak idején Bróm Pityu néven zúzott a VII. a-ban, és Tomival együtt alakították meg a Halogén’z nevű formációt.