Miután az új alaptörvénybe a Himnusz szövege és kottája is bekerülhet, elképzelhető, hogy zenei végzettségű alkotmánybíróra is szükség lehet.

A "Lex Király Linda" – a Himnusz kottájának és szövegének megjelenítése az alaptörvényben – értelmében ugyanis valakinek ellenőriznie kell majd azt, hogy az iskolai és állami ünnepségeken, futball mérkőzéseken jól hangzik-e el a Himnusz. Mivel mindez az alkotmányban kerül szabályozásra, a szolfézsban járatos szakemberre is szükség lehet.

A törvények zenei ellenőrzése egyelőre még módosító indítványok tárgya, de lehet, hogy itt is bevezetik az előjegyzést, így egy negatív társadalmi hatású törvényt basszuskulcsban fogalmaznak meg.

Felmerült az is, hogy a parlamentben szolmizáló jeltolmácsot vessenek be, a zenei analfabéták támogatására, de egyelőre ennek a javaslatnak a támogatása sem teljes.

7 KOMMENT

  1. “Felmerült az is, hogy a parlamentben szolmizáló jeltolmácsot vessenek be, a zenei analfabéták támogatására, de egyelőre ennek a javaslatnak a támogatása sem teljes.”

    Közepesen barna polgártársaink kedvéért lakodalmas ritmusban is elérhetővé kell tenni.
    Távol-keleti új állampolgáraink kedvéért természetesen a “Buddha/Krisna áldd meg a magyart” verziót is hivatalossá tesszük.
    Liberális polgártársaink lelkivilágának megnyugtatására az “akárki áldjon már meg bárkit Hírcsárdával meg zsével” változatot is támogatjuk.

  2. Ki tud olyan nymdáról, mely alkalmas alkotmányszöveget toilette papirra nyomtatni. Betűméret Ariel, 11-es. Feltételek: napi 1000 tekercs kapacitás, bőrbarát nyomdafesték alkalmazása, (szeny)vizben lebomló környezetbarát papir alkalmazása.

  3. “Miután az új alaptörvénybe a Himnusz szövege és kottája is bekerülhet, elképzelhető, hogy zenei végzettségű alkotmánybíróra is szükség lehet.”

    ebben mi a vicc? nem így lesz? :-p

  4. @JohnHenry:
    Jelenleg a második sor eltörlésével foglalatoskodnak a 2/3 – osok.
    „Jó kedvvel, bőséggel”
    Azért a figyelmükbe ajánlanám a végét:
    „Megbűnhődte már e nép
    A múltat s jövendőt!”
    Azért még elhúzzák az emberek nótáját.

  5. Schmitt Pál “álamfő” kérésére a Himnusz első két sorából száműzik a zavaró kettős mássalhangzókat. Így a helyes írásmód a következő lesz:
    “Isten, áld meg a magyart. Jó kedvel, bőségel”