Bár Debrecen új stadionjának még az építéséhez sem láttak hozzá, Kósa Lajos polgármester máris szerződtette kedvenc zenekarát a megnyitó ünnepsége. A Tankcsapda nem örül.

(képünkön: A fiatal Kósa Lajos élete első metalkoncertjén. Már akkor sem lehetett visszatartani az első sortól!)

Nemtetszését fejezte ki Lukács László és zenekara, a Tankcsapda, hogy nem a cívisváros leghíresebb bandája játszik majd a város tervezett új stadionjának nyitóünnepségén. Kósa Lajos ugyanis már előre kinyilvánította, hogy az eseményen az ő kedvenc zenekara, a norvég Gorgoroth játszik majd reunion bulit. A város fideszes polgármesteréről köztudott, hogy már tizenéves kora óta a kemény zenék rabja, ezek közül is a legextrémebb, kompromisszummentes, úgynevezett igaz norvég fekete metalt részesíti előnyben. A feleségét is a black metalnak köszönheti, hiszen egy budapesti Marduk koncerten látták egymást először Gyöngyi asszonnyal, aztán pedig a Metal Hammer magazin apróhirdetés rovatában találtak újra egymásra. Kedvenc zenekarához, a Gorgoroth-hoz ráadásul baráti szálak is fűzik, a csapat gitárosa, Infernus volt ugyanis Kósa (black metalos nevén: Mayor Ragnarøk) általános iskolai levelezőtársa. A norvég zenekar egyébként már több baráti látogatást is tett Debrecenben, az egyik ilyen alkalmával készült ez a fotó:

Kósa szerint a debreceniek már meg is szerették az extrém külsejű norvég sátánistákat korábbi látogatásaik alkalmával, arra pedig személyes garanciát vállalt, hogy a zenekar nem kísérli majd meg felgyújtani a Nagytemplomot, mint legutóbb.

A Fideszen belül egyébként nem csak Kósára jellemző az extrém zenék iránti vonzalom. A lenti kép tavaly nyáron készült a párt elitjéhez tartozó Balog Zoltánról, Semjén Zsoltról és Szijjártó Péterről, akik egy szabadtéri goa-party-n próbálták kipihenni a választások fáradalmait. A három képviselő hatalmas őrültje az elektronikus zene ezen ágának, Szijjártó Péter állítólag még a parlamenti padjában is tart egy mini ördögbot-szettet, hogy az ülések alatt is tudjon gyakorolni.

23 KOMMENT

  1. @humble folk without temptation: ilyet lehetne a rver partykról is, beteszek pár dögös rocker luvnyát, a raverekhez meg kidőlt, drogos marhákat, meg néhány fecskendőt. A rockerekhez egy öngyújtóval kísért számot, míg a reaverekhez kigúvadt szemű, magáról semmit sem tudó alakokat…. ez nem támpont, az oldal nem pártatlan

  2. Báthory is lehetne, ha már magyar kötődés kell. De ez már rég nem a mély vonal az undergroundba. Vannak izraeli NSBM (náci fekete metál) bandák, na az már valami, még önmagukat is utálják. Vagy ott vannak az iráni sátánista bandák, ha koncertet tartanának helyből lőnék őket tarkón, ami respekt… könyörgöm norvégok… már Varg Vikernes is szabad lábon van hónapok óta, mert egy darab templomot nem gyújtott fel, nem hogy megölt volna valakit.

  3. Gyurcsány is nagy metál rajongó. Ez akkor is megnyilvánult amikor még sportminiszterként leszerveze a Sportszigetre a Hatebreed és a Slipknot koncertet. Illetve amikor ellátogatott zúzni a Hegyaljára.