Továbbra sem egyértelmű, milyen vonalak mentén szeretné a kormány betiltani, illetve engedélyezni a magyarországi egyházakat.

A Fővárosi Bíróság mellé egy közeli büfét, illetve egy szakértői grémiumot hozna létre a kormány. Utóbbi testület, világos irányelvek mentén határozna egy-egy szervezet egyházzá nyilvánításáról, bár Pokorni Zoltán ezzel kapcsolatosan kijelentette: a grémium elnevezés nem találó, hiszen tagjai nem kapnak majd extra évvégi juttatásokat munkájukért.

Arról még nincs végleges döntés, hogy az egyházak történelmi kategóriába sorolásához elegendő lesz-e külön-külön az, hogy vagy minimum 100 évesek vagy legalább 25 ezer tagjuk van. A kormány nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy egyszerűen le kelljen fizetni a szakértőket, esetleg egy menet meztelen Twistert kelljen játszania a regisztrációra vágyó egyházak dögös női tagjainak a minisztérium illetékeseivel.

A jelenlegi szabályozás furcsa dolgokat is hozhat: egyház lehet ugyanis a kiskunmajsai Rátóti Zoltán bácsi, aki egymaga 101 éves, a Túró Rudi Facebook-csoportja pedig legalább 10 külön egyházra szakadhat, mivel több mint 300 ezer tagja van. Erről és több részletkérdésről a Prostituáltak Érdekvédelmi Szervezetével, valamint néhány üveg felessel folyamatosan konzultálnak a kormány szakértői – ismertette Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki azt is hozzátette: a jövőben örülne, ha csak Laciként hivatkoznának rá, mert titulusának hossza miatt senki sem olvassa végig a nyilatkozatait.

Az államtitkár rámutatott: ott van egy jó étterem, majd befejezte a nyilatkozást és beült vacsorázni.

41 KOMMENT

  1. Hazafelé megy a pap. Az út mellett egy örömlány várja a klienseket, a pap elmegy mellette, és odaszól neki:
    – Leányom, imádkozni fogok érted.
    – Nem szükséges, atyám, ötezerért megkaphat.

  2. “Továbbra sem egyértelmű, milyen vonalak mentén szeretné a kormány betiltani, illetve engedélyezni a magyarországi egyházakat.”

    A kedves posztíró még nem látott olyan pályázati kiírást vagy jogszabályt, amely “véletlenül” csak egyetlen érdekcsoportnak/cégnek lett hasznos? Az szerinte véletlen volt?
    Na az új törvény célja is jól látható előre annak aki nem vak: egy bizonyos szereplővel bővíteni a “történelmi egyházak” sorát. A sok ajándék nokiásdoboz már be van ígérve, már csak meg kell szolgálni.

  3. Én a Fitt Gyülekezetét javaslom túlélőnek. Franciául D’ la lé.
    Mozsolygózs vazsmegyei túróval, nokiás dobozzal, szabaddespotákkal.
    Mert ez tényleg nem üzleti vállalkozás több zsízsmillárdos vagyonnal, és méltók arra, hogy beálljanak a történelmi egyházak közé. Igaz, hogy pár évvel ezelőtt, még a kést is beléjük verték volna, de mostanra közel kerültek a NAGY FAZÉKHOZ, és abba bizony jó sok ZZZZSSSSÍÍÍÍR belefér.
    Ámen!

  4. Mi Túrórudink, aki a mennyekben vagy,
    Szenteltessék meg a Te túród,
    Jöjjön el a Te csokibevonatod,
    Legyen meg a Te mogyorókrémed,
    Amint a mennyben, úgy a földön is.
    Mindennapi Gurunkat
    add meg nekünk ma,
    És bocsásd meg Marsunkat,
    Miképpen mi is megbocsátunk
    a Danon Rudi evőknek,
    És ne vígy minket kísértésbe,
    De szabadíts meg a Mizó Ruditól.
    Mert Tiéd a Túró, és a Bevonó, és a Mogyorókrém.
    Mindörökké, Ámen.

  5. Vallásreform és az új egyház-finanszírozás
    2011 július 01-től bevezetésre kerül a teljes mértékben eurokonform új magán egyház-finanszírozási rendszer. Punktum. Az eddigi helytelen gyakorlat, az állami egyház -finanszírozás helyett. Aki úgy nyilatkozik személyesen és írásban, a megfelelő egyház nyilvántartási intézményekben, hogy egy adott egyház tagja, az ezzel áttér az államiból a magán egyházi finanszírozásba. Tehát az állam csak annyit tesz, hogy a munkahelyén és a megfelelő formában levonja az egyházadót és azt átutalja az arra jogosult egyháznak. Ebből semmit el nem vesz, de semmit hozzá sem tesz. Aki nem tesz ilyen nyilatkozatot, az automatikusan nem tagja egyik egyháznak sem és nem is kerül nála egyházadó levonásra.

    Ezzel a gyakorlattal, amellyel többek közt Ausztria és Németország is régóta rendelkezik megszűnik az állam évről évre emelkedő kötelezettsége, amely miatt számos bírálat és kellemetlenség érte és éri jelenleg is. Világos átlátható viszonyokat teremt. Kiszűri a korrupciós lehetőségeket is.

    bővebben: vilagnezet.blog.hu/2011/01/15/vallasreform_es_az_uj_egyhaz_finanszirozas

  6. Aki az adója egy százalékát egy általa elfogadott, mondom ÁLTALA ELFOGADOTT akármelyik egyháznak akarja fizetni, tegye. Ez (egyfajta) demokrácia.

    Az AKÁRKI ÁLTAL ELFOGADOTT akármelyik egyház ezen kívül egy fillért se kapjon a TÖBBI embertől. Egyik se.
    Tartsák el a hívői. Történelmileg.

    Egyetértek azzal, amit “IGe” mondott. Sajnos csak ketten vagyunk.

    A hírcsárda általában brahizik, de most éppen valódi problémát feszeget…

  7. @Bogoj:
    Én inkább kúró nudista.
    Vagy olyan egyház nem lehet?

    @AlexWolf:
    Nagyon jó!
    (Hazudtam. Valójában elég szar.)

    @na__most__akkor:
    Szerintem meg az 1%-át SE kapja meg egyik egyház sem.
    Az egyházakat tartsák el a híveik. Amelyiket nem tudják, arra az egyházra nincs szükség, mert nincs rá igény.

    @max val birca man:
    Lehet, hogy butaság, de így van.
    Valójában már a 10 is nagyon eltúlzott szám.

  8. @kén-e egy nick?:

    A gond, hogy NINCS így. Amit csinálsz, az árnyékbokszolás. Ennek a magyar definíciója az, hogy az ellenfeled szájába adsz valamit, majd azt cáfolod. Itt azt csinálod, hogy adsz egy sajátos definíciót a “katolikus” szónak, majd kijelented, hogy nincsenek katolikusok, hiszen senki sem felel meg a TE ÁLTALAD KITALÁLT feltételeknek.

    Az adatok szerint Magyarországon kb. 6 millió katolikus van. Ez a nominális katolikusok száma. Ennek kb. 15 %-a az egyházi értelemben hívő katolikus. Azaz 900 ezer katolikus van az országban, a szigorú értelmezést tekintve.

  9. @max val birca man:
    Én ugyan nem adtam a szádba semmit, de ha már bevetted, törölgesd meg, mielőtt visszaadod.

    Az árnyékbokszolás ellenbennem ezt jelenti.

    A katolikus szónak meg nem én adtam sajátos definítciót, hanem ők maguk, van egy nagy fekete szabályzatuk, Biblia vagy mi a lófasz a címe. Tekintsük ezt szigorú (sőt, egyetlen lehetséges) értelmezésnek.
    Na, aki aszerint él, olyan 10 sincs az országban. A papokat is beleértve.

  10. @max val birca man: Jujjj ez a legnagyobb hazugság:
    vilagnezet.blog.hu/2007/04/23/vilagnezeti_megoszlas_magyarorszagon

    Új Ember Katolikus Hetilap 2000. december24-31.LVI. évf. 52-53. (2735-36.)

    Egyre nagyobb hittel…

    Beszélgetés Orbán Viktorral ünnepről, magyarságról, kereszténységről

    “…Hogyan gondolkodjunk a keresztény Magyarországról, történelmi egyházakról ma, amikor a statisztikák szerint jó, ha az emberek tizenöt százaléka vallásos?

  11. @kén-e egy nick?:

    Tévedsz. A katolikus definíció szerint az katolikus, aki katolikus keresztségén esett át*, ENNYI. Semmilyen más feltétel nincs. A “nagy szabálykönyvben” lévők nem jelentenek konstitutív erejű feltételrendszert.

    Sőt: a Biblia nem is tartamazza az összes hitelvet!

    * S az is, aki nem katolikus keresztségen esett át, de az illető másik egyház keresztelését a katolikus egyház elismeri érvényesnek, s az illető személy csatlakozott a katolikus egyházhoz.

  12. @IGe:

    A 15 %-os szám HELYES. Valóban ennyi a Magyarországon élő vallásos emberek aránya, ha a “vallásos” szót szigorúan értelmezzük.

    A népszámlálás nem azt kérdezte, hogy ki vallásos és ki nem!

    A többi személy olyan, aki a szó szigorúan vett értelmében nem vallásos vagy pedig egyáltalán nem vallásos, de kulturálisan kötődik egy adott felekezethez.

    S természetes van egy ateista, agnosztikus rész is. Ez is 15 % körül lehet.

  13. @max val birca man:
    Valódi (ismered ezt a szót?) katolikusokról volt szó, nem arról, akit annak kereszteltek.
    Valódi pedig csak az, aki betartja az előírásoakt.
    Mindet, nem csak a neki tetszőket.

    És már el is ismered, hogy hülyeséget beszéltél, mivel előbb még 15% volt katolikus, most már csak 15% a vallásos – és a vallásosoknak csak kevesebb mint fele katolikus. Nem VALÓDI katolikus, csak magát úgy-ahogy annak tartó.

  14. @kén-e egy nick?:

    A katolikus értelmezésben VALÓDI katolikus az, aki meg van keresztelve a katolikus egyház szerint érvényes módon. Tehát az ateista meggyőződésű is az!

    A valódi tehát NEM AZ, aki betartja az “előírásokat”.

    S már az előírásoknál is csúsztatsz erősen, mert az égvilágon mindent felsorolsz.

    Mi a valóság?

    A katolikus egyház minden nominimális katolikust VALÓDI katolikusnak tekint.

    Ezzel párhuzamosan az adatok azt mutatják, hogy a nominális katolikusok 15 %-a ateista vagy agnosztikus, 40 %-a csak kulturálisan kötődik a katolicizmushoz, 30 % hisz a katolicizmus egyes tanításaiban, de nem fogadja el a katolikus egyház minden tanítását, s alig 15 % az, aki elfogadja Istent a katolikus értelmezés szerint és egyetért a katolikus egyház teológiájával.

    Egy gond van: a te értelmezésed csak a tiéd, így a belőle levont következtetéseid is maximum vicces árnyékbokszolásnak tekinthetők…

  15. @kéne egy nick:

    6 millió azok száma, akik magukat katolikusnak vallották. Ez nem jelenti az egyházi értelemben vett hívői státuszt. Itt kevered össze a dolgokat!

    Saját családomból példák:
    1. Anyai nagymamám sosem járt templomba, maximum családi temetések és esküvők alkalmából ment. Nagyon régen megszokásból egyházi adót is fizetett, aztán 30 évig azt sem, mikor elköltözött. Katolikusnak mondta magát a kérdésre.
    2. Anyai nagyapám ATEISTA meggyőződésű, ennek ellenére a népszavazási kérdésre azt nyilatkozta, hogy katolikus. Mert tőle a felekezetét kérdezték szerinte, s nem azt, hogy hívő-e.
    3. Anyám agnosztikus, megtagadta a válaszadást a kérdésre.
    4. Apám ateista, megtagadta a válaszadást a kérdésre.
    5. Én hívő vagyok (nem katolikus), s válaszoltam a kérdésre felekezetem megjelölésével.

    Ebből is láthatod a sokféle választ, s a mögöttük lévő lehetőségeket.

  16. @max val birca man:
    Lófaszt, akiről te beszélsz, azok a katolikusmajmolók.
    Valódi katolikus az, aki minden előírást betart.

    6 millióan vallották magukat katolikusnak (a nagyapádhoz hasonló hülyéket is számítva, ő is biztos valódi katolikus, mi?)?
    Melyik országban?
    Csak szólnék, hogy Magyarországon nem ez az egyetlen keresztény vallás, és van egy csomó ateista és nem keresztény vallású is.
    Szóval vagy te hazudsz, vagy az, aki a statisztikát előállította.

  17. @IGe
    Ezért kell bekényszeríteni az egész országot egy új Tákolmánnyal a katolikus templomba. de ha meg így haladnak a dolgok, akkor az egyház átvette iskolarendszer úgyis átneveli gyerekeinket inkvizitorokká.