A politikus megszaggatta ruháit, és panellakásban aludt. 

Lázár János nem győzött eleget bocsánatot kérni néhány évvel ezelőtti kijelentésének szombaton nyilvánosságot kapott, vágott verziójáért, a sajtó további piszkálódásának pedig látványos akcióval kívánja elejét venni: szolgálati Audija után egy kispolszkit vett magának, amiben nem a radar van blokkolva, hanem az elindulás, így biztosan nem futhat bele traffipaxba.

„Az 1988-as autó pont olyan narancssárga, amilyenre Fidesz-tagként büszke vagyok, és a rozsdafoltok is pont úgy vannak, hogy Gyurcsány Ferenc befoghassa a pofáját” – nyilatkozta Lázár János, aki éjszakáit azóta egy paneltömb negyedik emeletén egy 45 négyzetméteres lakásban, illetve néha a liftben tölti, hogy azok a politikusok és újságírók is örüljenek, akik az eredeti, teljes szöveget nem ismerik.

Lázár elmondta: „Remélem, ezzel a néhány napos akcióval fel tudom hívni a figyelmet arra, hogy szegénység…gáz” (Ez a vágott verzió. Az eredeti szöveg: "hogy szegénység olyan állapot, amiről sokan nem tehetnek és nem tudnak változtatni. Számukra legalább a közművek lehetnének olcsóbbak: a víz, a villany és a gáz.")

A Fidesz sajtóközleményben kérte a lakosságot, hogy amennyiben az elkövetkező napokban Lázár Jánost valamelyik budapesti piros lámpánál műanyagpohárral látják kéregetni, ne dőljenek be neki, mert továbbra is kapja a többszázezres fizetését.

12 KOMMENT

  1. Többszázezres fizetését? Összesen több, mint másfél millió. Polgármester, képviselő, frakcióvezető, és a választókörzete után kap még plusz 556 ezer forintot.

  2. Lázár elvtárs…, komolyan…, olyan megható…, oszt a gyűjtést is el kíne kezdeni szervezni a szegíny politikusainknak! Mert hát a zsíroskenyír, meg a víz! Zsír a cikk fijjúk, mint mindig! 😉 Hellyessírássi tanfolyamot is kénne szervezni még, hátha SMPalesz is gyünne!

  3. Tenyérbemászó képe van ennek Lázárnak, megérdemelné hogy valaki jól meghámozza!
    Egyébként meg járjon Szentpéter lovával. (gyalog)
    Petőfi is eltudott bandukolni Kiskőrösről Pestre, Ő sem lakik sokkal messzebb.