A SkyCourt megnyitása után lángosos, hekkes és egy talponálló is várja majd az ide érkező utasokat. Itt nyílik a világ első duty free turkálója is.

„Fontos volt számunkra, hogy a hazai szolgáltatások már a reptéren is elérhetők legyenek. Sajnos a Zóna Taxi távoztával egyre kevesebb a taxis hiéna, így valami mással kellett előrukkolnunk.” – mondta el Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője. A koldusoknak külön sávot alakítottak ki a kapuknál és a tranzitban kapható lesz a Fedélzet nélkül, az első hajléktalanok által terjesztett fedélzeti magazin.

A jegyellenőrzést is a budapesti standardeknek megfelelően végzik majd a rendőrökkel együtt járőröző repülőjegy-ellenőrök, akik jogosulatlanul utazók esetében pótdíjat számíthatnak fel. A reptér biztonságának fejlesztése érdekében vecsési polgárőrök is közreműködnek majd. Az éttermi paletta is bővül, hiszen lesz gyros büfé, és a Borharapó franchise új egysége is itt nyitja meg kapuit. „Megpróbálunk ugyanolyan parasztok lenni, mint máshol. Matt részeg emberekkel nem lehet jópofizni. Ez egy kibaszott üzlet.” – mondta el a hálózat pultos-tulajdonosa, aki sem nevét, sem arcát, sőt testét sem vállalta beszélgetésünk során.

A Kipróbált Ruhák Boltja az első olyan duty free turkáló, ahol a az elveszett csomagokból válogathat az utazóközönség, szlogenje: minden járat után bálabontás. Szintén hiánypótló az első emeleten nyíló lottózó és a Hörpintő borszaküzlet, ahol helyben (értsd az épületben) termelt borkülönlegességet vásárolhatnak meg a magyar egzotikumra vágyó külföldiek.

Az épület kialakításánál az Örs vezér terei IKEÁT vették alapul, így a beszálláskor 60 perc gyaloglással érhetők el a kapuk, mivel valamennyi bolton át kell menni ahhoz, hogy eljussunk célunkig.

42 KOMMENT

  1. A lángosos mondjuk nem lenne hülyeség (de csak ha minőségi, mint mondjuk a Nagymező utcában)
    De egy jó TeleShop üzletet még el tudnék képzelni, azzal a Derrick-szerű, fülbevalós taggal 🙂

  2. Ma reggel a buszon szembántó fokhagymaszag terjengett, mert a hátsó sorban egy muki fokhagymás lángost reggelizett. Még mindig érezni a pulóveromen.
    Kafa lenne ugyanez egy tengerentúli járaton. Vagy hurkakolbász.

  3. Se a Gárda se az In-Kal nem lesz? Hát ki garantálja így a biztonságot??

    Remélem, nem csak bálás ruhát lehet majd kapni, hanem a csomagokból nyúlt (helyben termelt) videokamerákat, fényképezőket és ékszereket is. Az elkobozott 125ml-es fogkrémekért is kár lenne, kéne az illatszeres duty-freebe is egy “használt sarok”.

    A gurulón várakozó repülőgépeknek is meg kéne oldani még egy utolsó gyors szélvédőmosást, ha lehet. De ez mondjuk nem az új terminálhoz kapcsolódik, inkább általános feladat lenne az illetékeseknek.

  4. Kell kinai büfé, ahol finom lekvároshúst lehet kapni répával meg rizssel, ezenkívül nállunk van a jósnő, aki felesér megmongya az aurádbol, hogy mijen kilátásokkal dicsekedhecc, és akinek mindig van csirkeaprólék a nájlonszatyrába, és a világhírü felesízü italokbol is kell csinálni kostolást, hogy jókedvel repüljön el a begyébe a turista.

  5. Feirhegyet a történelem és okostojás politikusaink új elnevezése LIszt Ferenc reptérre már túlhaladta……

    most az előtérben három nagy-zongora is ki lesz állítva és mindenki eljátszhatja a kedvenc zeneszámát rajta a repülőgépe indulása előtt……:)

  6. A Malév járatokon meg le kéne váltani a gagyi szendvicset. Lehetne disznóvágás a hosszabb járatokon, pl. Sőt egyúttal lehetne az utasokat is animálni, a folyosó mellett ülőknek kést osztani, a malacot elengedni a és aki leszúrja az kapja a finom hagymás vért. A többieknek meg jutnak az egyéb fogások.

  7. Szerintem, mind az leszálló, mind a felszálló gépek elhúzhatnának a Sándor-palota felett, és páros héten Schmitt Pál, páratlan héten Katalin asszony integethetne nekik , így érezheti az utazó, hogy hova érkezik, és honnan távozik.

  8. Én még jobban központba helyezném a hungaricumot.
    A paripaarcú hollandot jól megbuherálnám egy fekete kábszeres pulikutyával.
    A Német nyugdíjas banyákat Ungarischer betyárnak öltözött, ostorozó baranyai munkanélküliekkel riogatnám.
    Ha meg egy gömbölyűre hízott szivarozó texasi tolná ide a képét, annak meg egy nagy tajtékpiát tolnék a szájába, hogy ezt szívjad vazze!

  9. kell – egy kiskocsma – a hangulatos fajtából.
    kell – egy éjjel nappali – mert éjjel nappal vannak utasok.
    kell – egy DDA – mert ott van minden csokitól a mosóporig.!

    és kell egy antikvitás – hátha a nímet touriszt szeretne egy sokat érő
    korai Tranyákot vásárolni …

    jajj meg a bankfiók-valuta váltó kombó se hiányozzon.

  10. @Link Elek:
    Majd azt figyeld meg, amikor ez tűnik valóságnak, és a tényleges hírek viccnek…

    (Háát… ha jól belegondolok, már most is van ilyen, de még csak elvétve.)

    @lutria:
    Igen, a múltkor láttam, hogy egy kürtőskalácsost egy angol, egy német, egy olasz meg egy orosz dugott.
    Tényleg imádják őket.

    @Samott:
    Miért, a többi szerinted vicc?

    @Kerek_moderatort_masikat:
    Már miért ne repülne? A festék ebben nem gátolja.

    (Azt tudtátok, hogy a Boeing-737-nek Malac (Pig) a beceneve?)

  11. Na és az igazi hungarikum, a cigányok???
    Ők büdösen, verekedve, zajongva, késelve, természetesen ingyen tolonganának le a repülőkről, a világ minden részéről idecsődítve. Az ellenőrök a magyar utasokat verik, a cigányok meg az ellenőröket:)))