Hajdú Péter egy zebrán parkolt rá az ott szabályosan áthaladó ír gázolóra, Ciaran Tobinra. „Igazán sajnálom, hogy nem voltak fent a hóláncok a kocsimon, és hogy elvétettem a nyakát” – szabadkozott a Frizbi sztárja.

Francis Ciaran Tobin, aki Leányfalun a járdán ütött el egy két- és ötéves gyermeket 10 évvel ezelőtt, továbbra is szabadlábon van, bár Hajdú Péternek köszönhetően már gipszben.

„Szeretnék elnézést kérni Mr. Tobintól, hogy fájdalmat okoztam neki. Nem ez volt a célom, hanem hogy a heréjén átgázolva egyenesen a homloklebenyén álljak meg, majd az amerikából importált pneumatikus rugóztatóval addig ugráljak az arcán, amíg azt nem mondja sorry. De sajnos siettem, így a zebrán nem volt időm a parkolással sokáig szarakodni, egyébként is mozgássérült parkolókhoz vagyok szokva” – mondta el Hajdú az MTI kérdésére.

A sajnálatosan szerencsés kimenetelű, bár szabálytalan parkolását azzal indokolta, hogy neki is két gyereke van, ezért átérzi a Tobinnal küzdő család helyzetét, és ezért döntött úgy, hogy preventív és didaktikai jelleggel ráparkol Tobinra, bár ebből csak az első szót ismeri.

7 KOMMENT

  1. Szerintem az a Tobin azon tűnődhetett az Opel alatt, hogy jobb lett volna Dublinban maradni, és hogy a Jóisten könnyítené meg ennek a Hajdú Péternek az ágya szalmáját!

  2. Kedves Patkó Pandi!
    Ha rám hallgatsz, akkor ezt a posztot nagyon gyorsan kitörlöd innen.
    Ez már túlmegy a jó-ízlés határán, és csúnyán megzavarod vele az ügyben érintett hozzátartozók érzéseit.
    Tudom, hogy álhír, de légy szíves ne játssz a mások tragédiájával.
    Épp elég baj az nekik, hogy évek óta nem kapja meg a bűnös a neki járó büntetését.
    Szóval kérlek, hogy vedd ezt innen le!
    Köszönöm.

  3. @hópapa: Ha valakinek vízbe fullad a gyermeke, az a világ leggyönyörűbb tengerpartjában sem tud többet gyönyörködni.
    Nem szánták tiszteletlenségnek, és nem is igazán sértő, de valóban (most már nekem is az a véleményem) vegyék le!

  4. Ha Zöpö, mint az ügyben leginkább érintet kéri, akkor leveszem az írást.

    De azért azt merem remélni, hogy mindenki kivette, hogy nem a család, pláne nem a kis áldozatokról szól az írás, hanem csak a magunk módján kívántuk felhívni a figyelmet erre a Tobin jelenségre: hogy lehet valaki 11 éven át ekkora szarrágó senkiházi egy olyan ügyben, amiben nyilvánvaló, hogy ő hibázott.

  5. @Patkó Bandi: nem, nem kérem. Az, hogy nekem tetszik vagy sem, az soha ne legyen szempont. Komolyan. Én csak azt nézem, hogy bármi történik Tobinnal, attól a gyerekek nem jönnek vissza, így Tobin halálával viccelni… Túlreagáltam, bocs. (Bence láthatóan könnyebben vette.)

    Azt tudnotok kell, hogy Tobin erősen védekezik az ellen, hogy kiadják Magyarországnak. Az egyik ilyen érve, hogy Magyarországról halálos fenyegetéseket kapott (ezt persze én nem tudom komolyan venni, ha igaz is, akkor is komolytalan), de azért gondoljatok bele abba is, hogy mi lenne, ha a hircsarda.blog.hu hiteles fordítását lobogtatná be… ami persze közéleti tréfák gyűjteménye, ezt Magyarországon _majdnem_ mindenki tudja.

    Szóval harag nincs, csak ez most nem volt jó, szerintem. De ebből tényleg ne következzen semmi. Plíz.

  6. @Patkó Bandi: “magunk módján kívántuk felhívni a figyelmet erre a Tobin jelenségre”

    Illetve a “Hajdú-jelenségre”, ami szintén bicskanyitogató, hisz rá is illik ez: “hogy lehet valaki 11 éven át ekkora szarrágó senkiházi egy olyan ügyben, amiben nyilvánvaló, hogy ő hibázott”, a 11 év ,illetve az ügy a “munkásságára” utalhat.