A TV2 Champions League részlegének korábbi 80 százalékos leépítése után, kedden felmondtak Hajdú B. Istvánnak is, ezzel is folytatva az adó költségeinek radikális csökkentését.

Hajdú B.-től azért válik meg a TV2, mert a kommentátor nem vállalta a csatorna új feltételeit. Egyrészt nem szeretne egy 1.1-es felmatricázott Suzukival utazni a meccsek helyszíneire, másrészt nem tetszett neki, hogy a közvetítések alatt végig a képernyő bal felső negyedében a 2004-es Megasztár döntője is futna felvételről, úgy, hogy Hajdú emelt díjas SMS küldésre buzdítja az Oláh Ibolyát kedvelő nézőket.

A HírCsárda úgy tudja, az egyik terv szerint az EZO TV sztárjai fogják osztott képernyős megoldással, a jóslásokkal egy időben közvetíteni a meccseket, miközben fogadási tippeket is adnak a beérkező hívásokra válaszolva. A jósok, a hálóőr, Larissza Orákulum előtti (Lamcheta, Violett, Angyalszem, Bubu – Omara, Főnix, Héliosz, Moncsi – Angyalszem, Ludmilla) 4-4-2-es felállásban már készülnek a nagy feladatra.

A csatorna megkereste Vitár Róbertet is, aki öt darab meleg étkezési utalványért és egy „bónusz síugrás közvetítésért az Eurosport-on” el is vállalná a feladatot, azzal a feltétellel, ha minden meccsen legalább tízszer elmondhatja Matti Nykaenen nevét. A költségek csökkentésének leghatékonyabb módja az ún. műsorfúzió, így nem zárható ki a BL közvetítések összevonása a 40 milliós játszmával, ahol a kasszában maradt összeggel azonnal meg is lehetne vesztegetni a mérkőzés játékvezetőjét, amennyiben az olasz.

Megkérdeztük állandó szakértőnket Pista Bát is, mi a véleménye arról, hogy kirúgták Hajdú B-t. "Az a búrkifli kórista fiú, Bajnai megúszta ezt a Hajdú-Bét dolgot, hogy kócolnám össze a haját rotációs kapával. Örülök, hogy végre valakinek odabasztak rendesen, alásszolgája, csin-csin!”

38 KOMMENT

  1. Pedig mindent megtett,legutóbb még a lesgólra is azt mondta,hogy “szépségdíjas”.Meg a szünetben is viccesen beszélgetett a Palicsák Ferivel,aki a stúdióból SMS-ket intézett hozzá.

  2. A Hajdú B.-és részt még beszoptam, a 2004-es megasztáros döntő közvetítésénél nagyot néztem és hüledeztem, aztán a következő bekezdésnél az ECO tv-s közvetítőknél leesett a tantusz :))

  3. “Az argentínok vezetik a támadást, majd történik valami a 16-oson belül, nem is értem, micsoda, hoppá, egy gól, úgy néz ki tizenegyes volt. Érdekes döntés. De lássuk csak, az argentínok újabb támadást vezetnek, valósággal lekopírozzák az előző akciót, és újra tizenegyes, és újabb gól. Azazhogy bocsánat, ez az előbbi ismétlése volt.” -Vitár Róbert

    Robi bá a legnagyobb arc! :-))

  4. @Flogger: Röhögni fogsz, de ez majdnem megtörtént tegnapelőtt este a MU-O.Marseille meccs összefoglalóján a TV2-n. A kommentátor arc (nem HajduB) emelt hangon közvetítette az egyik ismételt akciót, de szerencséjére a felénél rájött, hogy ismétlés…

  5. “Egyrészt nem szeretne egy 1.1-es felmatricázott Suzukival utazni a meccsek helyszíneire” – Még jó, hogy egy meccsnek több helyszíne van.

    “A csatorna megkereste Vitár Róbertet is, aki öt darab meleg étkezési utalványért … el is vállalná a feladatot” – Na és hol melegedtek meg azok az utalványok? Netán valaki kezében?