A Szent Korona mellett más, szakrális tárgyak is bekerülhetnek az alaptörvény korábban tévesen preambulumnak nevezett részébe.

Szent István dzsörzé palástja, Szent László övcsatja és Attila három koporsója is bekerülhetnek majd a bevezetőbe, ami egyre inkább leltárra kezd hasonlítani. Árpád és Kurszán fürdőköpenye, II. (Vak) Béla braille szakácskönyv kódexe és Zsigmond ezüst hajhálója is közös örökségünk részéve lesz.

Az alaptörvény megörökítené a törvényt megszavazó képviselők neve mellett az aznapi időjárást, a BUX záróértékét, a forint/svájci frank keresztárfolyamát és Lázár János gépjárművének aktuális alvázszámát. Eddig ehhez a szakaszhoz érkezett a legtöbb módosító javaslat, többen a hétvégi bajnokság eredményeit szeretnék látni, főleg, ha nyer a Videoton, mások pedig egyenesen a Kubatov-listát emelnék be. Ezzel a fülkeforradalom hőseinek neve is végre örökké fennmaradna.

A legfurcsább javaslat egy LMP-s képviselőtől érkezett, aki a törvény kihirdetése után a kijavított változatot is közzétenné, piros korrektúra jelekkel. A javaslatot, mivel a párt nem vesz részt az alkotmányozásban, a folyosón tette meg.

2 KOMMENT

  1. bekerülhetne Shit Pál fényszablyája, és az általa használt “A magyar Hejesírás sZabájai” című kétkötetes, bölénybőrkötéses, kínai gyártmányú kézikönyv is.

    kókadtjancsi pannonpumája és a pornózós gárdistakislány pannon-punája is.