A Spektrum tévé világjáró riporterei újra halált megvető bátorsággal készítettek dokumentumfilmet, amiben most egy furcsa ország borzalmait mutatják be.

"A gyerekek arcát több helyen is festékkel torzítják el, hogy úgy nézzenek ki mint valami nagy egér" – meséli megrendülten S. Takács András, amikor élményeiről kérdezzük. Cseke Eszter beszámolójában kitér arra, hogy abban az országban gyerekeket mindenféle veszélyes, fémből készült járművekre ültetik be szüleik, – akik láthatóan meg akarnak szabadulni csemetéiktől – ám végül élve kapják vissza őket, de nem adják fel, és már viszik is tovább a gyerekeket a következő járműre.

A Spektrum tévén holnap látható műsorba bekerült az a szörnyű jelenet is, amin S. Takács András látható, ahogy elkezdi őt zaklatni egy két méter magas kutyaszerű lény, ami két lábon jár és furcsa kaffogó hangokat ad ki.

Világunk soha nem látott borzalmait lekamerázó páros következő filmje pedig egy budapesti edzőterem zuhanyzójának titkait tárja a nézők elé.

7 KOMMENT

  1. A következő jármű az Ady Gil Ship, a WWF felségjelű zászlóval, és az oldalára Not Tested On Animals kiírással?
    Tehát értsük úgy, hogy vége az állatkísérleteknek, ezentúl gyerekeken tesztelnek?

  2. Disney illuminátus 33. fokozatú szabadkőműves volt, a stúdió minden filmje és sorozata rasszista és szexista, stb. küszöb alatti üzenettel. Csukás István annyit csak mondani ezek tudta nélkül, hogy káros a gyerekre Dagobert kacsa aranyéhsége. Amúgy értem, hogy itt a szenzációhajhászatot parodizáltátok. Holnap vajon mi lesz parodizálható, azt kíváncsian várom. És elképedek.

  3. @Kappa1: Walt nem volt szabadkőműves. A testvére, Roy Disney igen.

    Walt a DeMoley rendhez tartozott, mely bár a nevét Jacques DeMoley-tól vette (templomos lovagok vezetője volt), amely szabadkőművesek által támogatott “ifjúsági klub” volt. 🙂