Elképesztő halálesetnek lehettek szemtanúi a londoni British Museum munkatársai, amikor egyik múmiájukat holtan találták az egyiptomi tárlat közepén.

„Teljesen sokkolta a kollégákat az eset. Bill, ahogy mi neveztük, mindannyiunknak jó barátja volt, mindenkihez volt egy kedves szava, ráadásul kötélből voltak az idegei.” – emlékezett vissza Emily Rawleigh, a múzeum egyik kurátor az elhunytra. Az intézet vezetője közleményben hárított el minden felelősséget, mondván, a szabadideje eltöltéséért egyedül a múmia felelt, az amatőr bokszolást pedig a vezetőség teljes hozzájárulásával végezte az épület raktárában. 

„Tudtuk, hogy nincsen minden rendben a szexuális életével, de ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy jól van. A takarítók találtak rá, nem is mondom el, hogy milyen pózban.” – mondta a kurátor, majd hozzátette: a múmiát ráadásul a szabályok is megkötötték, úgyhogy a kollégák nem is tudtak volna közbelépni. A furcsa eset másnapján kiadott közlemény szerint Billt a British Museum saját halottjának tekinti, eladása nem merült fel.

"Ők mind gyönyörű genetikusok voltak egykor" – tette hozzá a Dunaferr márkájú diszkógömb tulajdonosa, Ádám.

17 KOMMENT

  1. Nagyon förtelmes egy bejegyzés.
    Hát
    De az igazi múmia az már eleve halott… Akkor ez a kötözős, kilincses szexjátékos nyilván egy “múmiaimitátor” lehetett…

  2. Hogy őszinte legyek, nem tud meghatni. Mindenki magánügye, hogy mit csinál egy múzeumi tárlat kellős közepén, de ő mindenki előtt vállalta fétisét, hiszen állandóan gúzsba kötve jelent meg, bárhová is ment. Nem adok neki kis időt, és a Gay Pride mellett Mummy Pride is lesz, a nemjóját!