A Szépkorúak Szövetsége (SZESZ) javaslata szerint élő nagyszülők után is járna plusz szavazat, ezzel motiválnák ugyanis az unokákat az idősek életben tartására, még akkor is, ha a fokozódó nyugdíjkrízis miatt ez nem is állna érdekükben.

Az első változat szerint 60 éves kor felett évente járt volna egy plusz szavazat, ezzel honorálva a szépkorúak élettapasztalatát és bölcsességét, ami 80 felett pedig a szenilitás miatt ugyanígy csökkent volna. A szövetség elnöksége végül 4 igen, 2 tartózkodás és 3 elhunyt mellett úgy határozott, hogy inkább az úgynevezett "életben tartási modell"-re voksol.

A modell alapján a vidéki nagyszülők esetében a disznóvágáson segédkezés miatt további szavazatok lennének gyűjthetők, sőt a katona történetek meghallgatása is plusz voksokra jogosítana.

A kormány képviselője örömmel fogadta a szépkorúakat, ám nem kínálta meg őket vízzel.

11 KOMMENT

  1. szerintem járjon szavazati jog minden, legalább nyolcvan százalékos kielégülést nyújtó, sikeres maszturbáció után is. itt a tízmillió faszverő országában ez azért nem kis szavazóbázist jelentene. és ha a bebetonozás nem is sikerül, de legalább minden szavazópolgár rettenetesen kielégült pofával vehetné tudomásul a választási eredményeket. (egymás faszának a verése nem számít, tehát a szijjártó hiába mogyorózza a viktort azért nem jár semmi. nyalásért se járjon, úgyhogy grécizsolti se kap plusz szavazatot).
    éppen most bontottam fel a “kérdések az új alkotmányról” című, rendkívül magasröptű írásbeli tesztet, örömmel látom, hogy a végén hagytak három sort az egyéni indítványoknak is. tán mégis kitöltöm…

  2. Van benne logika!!!!
    Nagyapám, aki nem mai gyerek, (majdnem kétszer annyi idős mint Szlovákia)
    amikor bedörzsöl három Rocky Cellar dobozos sört, akkor időutazást hajt végre, elénekli a Horthy Miklós katonája vagyok nótát, és teljességgel beszámíthatatlanná válik.
    Nem tudja olyankor szegény hogy hányat írunk.
    A választási bizottságban mindig akad egy volt KISZ titkár, aki oda dzsojsztikolja az öreg kezét Red Star kirakóhoz.
    Na, ezt szanálni kell!

  3. Javaslom, hogy a mozgásképtelen, a szavazó helységig eljutni képtelen öregek helyett szavazhassanak az ő leszármazottaik. Az ilyen öregek már úgy se tudják mi folyik körülöttük a világban csak a TV hazugságáradatából szerezhetnek fals képet, de azt se nagyon már meg, hiszen olyanokat mondanak nekik, hogy “az ápodon szerkesztett alkotmánytervezetet egyre többen lájkolják a fészbúkon”.
    A módosítás jelentős költségmegtakarítással is járna, hiszen megszüntethető lenne a mozgó urna intézménye is, ami az öregekben egyébként is azt a téves képzetet keltette, hogy a a választások időpontjára nekik már a hamvasztáson is túl kell lenniük, hogy a mozgó urnával elszállíthassák földi maradványaikat. Emiatt jelentős stresszt okozott számukra ennek a lehetőségnek felajánlása, így sokan erőn felüli küzdelemmel próbáltak a szavazóhelyiségekig eljutni, majd ott a kimerültségtől elhalálozván jelentős fennakadásokat okoztak a választások lebonyolításában.

  4. @kéne egy nick:

    1938-ban a müncheni egyezmény során a Harmadik Birodalomhoz csatolták a német többségű Szudéta-vidéket, illetve az első bécsi döntés során Magyarországhoz a Felvidék déli részét, mindkét esetben nagyjából követve az etnikai határokat.

    1939-ben Jozef Tiso kikiáltotta a Szlovák Köztársaságot, amely valójában a Németet.cetera, et cetera………