Hazánk a felemelkedés útjára lépett

Az irodalmárokból, nyelvészekből és kreatívokból álló 34 fős csapat egy emberként nyújtotta be lemondását, ugyanis már nem tudnak új bölcsességet kitalálni.

Az írócsapat vezetője, Bergenyei-Horkovics Apollinár elmondta, arról már régen letettek, hogy a magyar és környező országok kultúrájából vegyenek kölcsön szólásokat, mert már az ellenzékben eltöltött 8 év alatt elfogytak. Próbálkoztak azzal, hogy írnak sajátokat, de elég hamar kiderült a visszajelzésekből, hogy a nem eredeti mondások annyira nem népszerűek, és képzavart okoznak a hallgatóságban (“Ha látsz egy sátrat, ne üld meg fordítva a bölényt“, Orbán Viktor, 2007-es évértékelőjében).

Nincs több közhely!” – kiáltotta sírva az ég felé, térdre zuhanva, majd hozzátette: a tegnapi beszéd igazságainak összeírása közben két író agyérgörcsöt kapott, egy kreatívon pedig gégemetszést kellett végrehajtani, mert egy borosüveg lenyelésével akart véget vetni az életének.

3 KOMMENT