Képünk illusztráció

Az apró golyók mellett az orvoslás számos területén jelennek meg homeopátiás készítmények és segédeszközök: műláb, szemüveg, pacemaker – és mind laktózból.

Bár gonosz tudósok és szakállas műsorvezetők hadjáratot indítottak a homeopátia ellen, az emberek szerencsére nem hagyják magukat nem átveretni, ezért nagy keletje lehet a hamarosan boltokba kerülő homeopátiás gyógyászati segédeszközöknek. Ezek a homeopátiában megszokott „hasonló a hasonlóval” elv alapján és igen nagy higítással készülő termékek.

Ha például, ezután valakinek stihlfűrész levágja a lábát, akkor vásárolhat magának olyan 30C higítású  homeopátiás műlábat, amit egy 30 méteres medence vizében áztatott láncfűrészből állítanak elő laktóz vivőanyaggal. Az esztétikus kivitelű műláb nagy előnye, hogy ha megéhezik a tulajdonosa, akkor leszopogathatja róla a tejízű ujjakat. Az ínyenc féllábúaknak ezért csokoládés , tutti-fruttis, és sajtos-tejfölös műlábakat is fognak gyártani.

Hamarosan a boltokba kerülnek a rövidlátóknak szánt homeopátiás szemüvegek, amikben nem lesz hagyományos lencse, viszont a keretben lévő levegőt 10 milliomod részben higítva helyezik bele, természetesen egyénre szabva annak fókuszpontját. A homeopátiás lencse nagy előnye, hogy nem tud bepiszkolódni, viszont nem is akadályozza meg, hogy a szemüvegen keresztül kinyomják a rövidlátó szemét, aki egyébként lencse híján már csak akkor veszi észre, hogy egy ujj közelít a szeméhez, amikor az már ki van nyomva és a földön pattog.

Egyelőre még a homeopata szakma is megosztott a homeopátiás pacemaker, szívbillentyű és hasnyálmirigy kérdésében. Az aggodalom főleg abból adódik, hogy a laktóz és glükóz alapú készülékek a testbe építve azonnal feloldódnak, kivéve ha hisz benne a beteg, mert akkor nem. Ezen készülékekre – melyeket egyébként otthon bárki berakhat magának, csak előtte potenciális céljából fel kell rázni – a TB nem ad semmilyen támogatást, viszont csupán 470 forintba fognak kerülni.

4 KOMMENT

  1. A kvízműsorok koronázatlan királyát, Vágót, végleg száműzték a képernyőről?
    Vagy netán beállt Karib-tengeri kalóznak, esetleg egy szomáliai csónakból vállról indítható rakétával tart sakkban egy kereskedelmi óceánjárót?
    Az ember ilyenkor már mindenfélére gondol, ha valaki tud róla valamit…………

  2. Kétségtelenül határozott véleményt fogalmaz meg, hogy Vágó vállán papagáj ül. Bár – amilyen szemellenzősen és frusztráltan védi körömszakadtáig az “akadémikus” tudományt – bagoly stílszerűbb lett volna.

  3. Bizony a tudományt jelképező madár az ugyebár a bagoly lenne…. . De ez itt bizonyára egy álbagoly. Biztos nem j-vel, hanem ly-nal kéne írni: papagály a bagoj helyett. Persze, ha homeopátiásra hígítjuk, akkor mindkettő kiesik belőle, s csak a hang (rezgés) információ marad meg!

    A tudományt pedig nem védelmezni kell, inkább terjeszteni, teret adni neki. Az emberek igényét kell felkelteni az eredmények megértésére, ha már azokat a mindennapi életükben úgyis használják. Tényleges megértésre gondolok, nem pedig az áltudományos maszlagok zsongító, avagy épp izgalmas adrenalinszint növelő (kinek-kinek az ízlése szerint) hangjában való elmerülésre.

    Így nézett ki a világ minden táján ugyanúgy, ugyanazon időpontban végrehajtott figyelemfelkeltő akció:
    Budapesten és Székesfehérváron
    http://www.youtube.com/watch?v=iax65w5bpq0
    és Szegeden
    http://www.youtube.com/watch?v=RRUYVSep0C0&feature=player_embedded
    további részletek. http://www.1023.hu