Elek Ferenc próbált nyilatkozni, de már szerepben volt

Mivel január 22-én kikapcsolták a fűtést a Katona József Színházban, így a teátrum vezetősége azonnal megváltoztatta a heti műsort.

A színház külön tájékoztatta a sajtó képviselőit. „Amíg meg nem javul a fűtés, addig az Ascher Tomi egyik soha be nem mutatott Ember Tragédiája interpretációjának Eszkimó-színét fogjuk kizárólag előadni”– mondta Szilvay Ágota, helyettes sajtóreferens.

A díszlettervezőt azonnal elzavarták fizetés nélküli szabadságra, mert a színpad hétfőre önmagától átalakult. Csak egy iglut kellett megépíteni, amit két külsős szakember a Ferenciek teréről egy üveg barackpálinkáért, és egy doboz Viceroy cigarettáért összelapátolt. A szereposztásról annyit lehet tudni, hogy az elállatiasodott Évát Jordán Adél fogja játszani, aki a nagy hideg ellenére is minden előadáson megvillantja melleit. Ádám szerepét vagy a hideget jól tűrő Elek Ferenc, vagy meghívott vendégként Jeges Krisztián kapja.

A Katona kamaraszínházára vonatkozó kérdésre viccesen azt válaszolta a sajtós: „Egy kamrában sosincs meleg, értik ugye…?! Szóval a Kamrában eddig is hideg volt, így oda a nézők már eleve úgy mennek, mit egy szentpétervári Zenit focimeccsre a szurkolók.

5 KOMMENT