Nagy siker lehet a négyévesek körében

Új, gyerekbarát pornóoldalt indít Kovi, mely egyszerre kívánja megőrizni a kiskorúak romlatlanságát és a pornópiac bevételeit.

“Az új médiatörvény fokozott óvatosságra inti a felnőtt tartalmak szolgáltatóit” – nyilatkozta lapunknak a rendező, aki minden hibalehetőséget kizár: “A Pöttyös Pornó című oldalunkon nem kérdezzük meg, hogy elmúlt-e már 18 éves a felhasználó, mert azt úgysem tudjuk ellenőrizni – helyette bárki bármire kattint, mesefigurák fognak megjelenni.”

Szerkesztőségünk tesztelte a fejlesztés alatt álló oldalt, amelynek valóban a fiatalkorúak az első számú célközönsége: az “interracial” kategóriában például a Tamás bátya kunyhójából láthatunk screenshotokat és rövid videókat, míg a „kézimunka” kategóriában olyan kesztyűsbáb-klasszikusok köszönnek vissza, mint a Vitéz László. A „csoportos” műfajban a leglátványosabb az Ali baba és a negyven rabló, a „milf” kategóriában pedig Bors néni viszi a pálmát.

Az oldal készítői a médiatörvény betartása mellett egyéb eredményeket is várnak az oldaltól: remélik, hogy a meséken keresztül sikerül megkedveltetniük a gyerekekkel a pornó-műfajt, az oldal felnőtt látogatóitól pedig a szokásosnál nagyobb képzelőerőt és kreativitást kérnek.

4 KOMMENT