A helyzet magaslatán mindenhol, mindenkor

Friderikusz Sándor karácsonyi ügyelete olyan jól sikerült a Klubrádióban, hogy az év végi szolgálatot is megkapta az adó vezetőségétől.

A Sanyira idén karácsonykor nem csak a magányos emberek, hanem minden segítségre szoruló számíthatott” – mondta Keiser Benedek, a rádió egyik hangmérnöke. A kibővített ügyelet szerint már december 24-én a mentők és a katasztrófavédelem számain is Friderikusz vette fel a telefonokat, ami Szilveszterre kibővül a tűzoltóság elérhetőségeivel is.

Friderikusz két nap alatt emberfeletti teljesítményről tett tanúbizonyságot. Levezetett 13 korai szülést, amiből 2 császármetszés volt, míg 3 esetben a saját fogaival harapta el a köldökzsinórt, a tiszabői négyes sziámi ikrek világrahozataláról nem is beszélve. Személyesen szivattyúzott fel 30 000 köbméter belvizet Somogyban, miközben lezsűrizte a marcali katolikus gyülekezet kórusát, és Vázquezt, az éneklő kuvaszt.

4 bagzó macskát miskárolt Szolnokon, míg Baranyában 34 halálos ágynál adta fel az utolsó kenetet, ökumenikus szertartás szerint.

Az évszakhoz képest meleg időben 16 hóembert élesztett újra Kőszegen, majd hóágyúzott 40 centiméter havat Eplényben. Egy inszomniás sün hátáról 25-én hajnalban lefejtett egy 240 perces TDK videofilm szalagot, és elvégezte a kezdőrúgást a Pannonhalmi apátság szentesti kispályás orbi et urbi futsal meccsén, bár néhány Ferences vendégbarát ennek nem örült.

Friderikusz szilveszterkor is teljes ügyeletet fog tartani. A petárda balesetekre egy ÚTE-Fradi meccs megtekintésével készült, míg a túlívásos esetekre a Szplendid Bébiz modelliskola növendékeivel gyakorolta a homlokfogásos hánytatás módszerét.

5 KOMMENT

  1. Angyal Bandi, gratulálok a remekbe szabott czikkedhez!
    Az év utolsó napján sikerült kivágni a magas C-t, és ezzel együtt még feljebb tenni azt a bizonyos lécet.
    Ezentúl kösse fel a gatyáját minden tollforgató!
    Én eddig is értettem a viccet, de nem szerettem.
    Hál’Isten , most már szeretem is.
    Bár úgy tudtam, hogy a Saaanyiiiiiiii….. az egy lónév, de hát ez mit sem von le a dolgok tanulságából .
    Kiváló! Excelent! Vagy ahogy Bukarestben is mondanák, fárte bun!
    A legnagyobb tisztelettel ajánlom magamat.